Ha a létező legkisebb különbséggel is (0.01 másodperc), de Szabó Szebasztián Európa-bajnok lett 50 méteres pillangóúszásban, a címvédő és világrekorder ukrán Andrij Govorovot megelőzve. A nap végén aztán a 4×200-as női gyorsváltó óriási bravúrral, a 7-es pályán úszva lett ezüstérmes, megidézve a korábbi Európa-bajnokságok remek sikereit. Késely Ajna 4. Mihályvári-Farkas Viktória 6. lett 1500-on, míg…
Konkoly Zsófia ismét maga mögé utasította a mezőnyt, ezúttal 400 gyorson taktikus úszással és nagy egyéni csúccsal szerezte meg harmadik Európa-bajnoki címét az idei kontinens viadalon. Gratulálunk Zsófi, és természetesen hatalmas taps az egész csapatnak és az őket felkészítő szakembereknek!
Merkely professzor a tokiói olimpia szervezőit is tájékoztatja a tapasztalatairól Pénteken reggelig a 14 ezret is meghaladta, a budapesti vizes Európa-bajnokság végéig pedig a 18 ezret is eléri azoknak a PCR teszteknek a száma, amelyeket a SOTE szakemberei végeznek el az 51 nemzet képviselőinek védelmet nyújtó buborékban. Ezekről az adatokról dr. Merkely Béla professzor, a…
Ahogy reméltük, vártuk, a hölgyeknél is dobogós lett mindkét magyar finalista 200 pillangón: Kapás Boglárka győzött, Hosszú Katinka pedig ezüstérmet szerzett. Kétszáz vegyesen a férfiaknál Cseh László némiképp váratlanul megelőzte az ifjú, a tegnapi produkciójához képest kontúrokkal haloványabb Kós Hubertet (4. és 5. hely). Az elődöntősök közül Milák Kristóf 200 gyorson, Szabó Szebasztián pedig 50…
Tájékoztatom a Magyar Úszó Szövetség tagszervezeteit, hogy az elnökség az eredetileg 2021. május 30. napjára kitűzött Közgyűlést – változatlan napirenddel – 2021. június 27. 10.00 órára halasztotta. Az elnökség a döntés meghozatalakor figyelemmel volt arra, hogy a mai napig nincs információ a május 22-én lejáró korlátozó intézkedések meghosszabbításáról, ugyanakkor ismert, hogy a veszélyhelyzetet az országgyűlés…
Elképesztő produkciók sorjáztak a magyar úszók jóvoltából az Európa-bajnokság harmadik napján, a Duna Arénában. Milák Kristóf minden idők második legjobb eredményével (1:51.10) nyerte meg a 200 méteres pillangóúszást, ugyanitt Kenderesi Tamás bronzérmes lett. Nem sokkal korábban előbb Németh Nándor végre betörte a 100 gyors országos csúcsát 48 másodperc alá (47.84), majd Kós Hubert ért el…
Hatalmas gratuláció a paraúszóknak, akik a portugáliai Európa-bajnokságon halmozzák az érmeket, és nincs megállás, hiszen a paraúszók kontinens viadala május 22-én ér véget. Az eddigi éremszerzők: Illés Fanni, aki magabiztos úszással aranyérmet szerzett 100 m mellen. Pap Bianka kiemelkedő teljesítménnyel, világ idei legjobb idejével Európa-bajnok 200m vegyesen, valamint 100 mellen még egy ezüstöt is szerzett,…
Egyedülálló rekorddal büszkélkedhet Turi György, a Kőbánya SC úszóműhelyének vezetője, aki 1989 óta minden Európa-bajnokságnak – szám szerint tizenhétnek – a résztvevője lehetett. Kezdetben a szakma nagyságának számító Kiss László segítőtársaként, 2001 óta pedig folyamatosan klubja vezetőedzőjeként. A 64 esztendős Turi, aki egyszemélyben a Magyar Úszó Szövetség szakmai alelnöke is, büszkén összegezheti az elmúlt 32…
Késely Ajna 4. helyével folytatódott az Európa-bajnokság a Duna Arénában, továbbá a mixed 4×200-as gyorsváltó húzott be egy 6. helyet. Az elődöntők ígéretesen alakultak, Németh Nándor élete legjobbjával – az országos csúcstól 0.03-mal elmaradva – negyedikként jutott döntőbe száz gyorson, míg 200 pillangón a Milák-Kenderesi duó, igaz, fordított sorrendben, de Glasgow-hoz hasonlóan az első két…
Éppenséggel nem indult rosszul az Európa-bajnokság a Duna Arénában: rögtön magyar arany-ezüsttel, az első döntőben ugyanis Hosszú Katinka negyedszer nyerte meg a 400 vegyest, a második hely pedig Mihályvári-Farkas Viktóriának jutott. Mindkét gyorsváltónk döntőbe került, a lányok a nyolcadik, a fiúk a negyedik helyen zártak. Amikor március végén Hosszú Katinka 4:42-es idővel nyerte meg a…
We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue to use this site we will assume that you are happy with it.