Kedden délután Cornel Marculescu, a Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) ügyvezető igazgatója hivatalosan értesítette a Magyar Úszó Szövetséget, hogy a FINA mindent rendben talált Szabó Szebasztián honosítási kérelmével kapcsolatban, így a vajdasági születésű versenyző mostantól bármikor szerepelhet a magyar válogatottban. Alig három héttel azután, hogy a MÚSZ elküldte Lausanne-be a honosításhoz szükséges valamennyi dokumentumot, a nemzetközi…
2019-ben Kaposvár volt az Ifjúsági Országos Bajnokság házigazdája május 29 és június 1. között. A bajnokság helyszínéül szolgáló, új Csik Ferenc Versenyuszoda nemzetközi szintű körülményeket biztosított az országos bajnokságnak. RAJTLISTA 1. NAP DÖNTŐK ide kattintva elérhető RAJTLISTA 2. NAP DÖNTŐK ide kattintva elérhető RAJTLISTA 3. NAP DÖNTŐK ide kattintva elérhető RAJTLISTA 4. NAP DÖNTŐK ide…
Az ifjúsági Országos Bajnokság utolsó napján 10 egyéni számban és két váltóban avattak ma bajnokokat a kaposvári Csik Ferenc versenyuszodában. A rövid sprintszámokon kívül, hosszabb távokon, így 800 és 1500 gyorson is összemérhették tudásokat a fiatalok. Az elmúlt négy nap teljesítményét figyelembe véve a verseny végén pedig kihirdették a legeredményesebb fiú és lány versenyzőt, illetve…
Izgalmas csatákat hozott az ifi ob 3. napja, ahol nyolc egyéni számban és két váltóban avattak bajnokokat, közülük kimagaslott ma a fradi fiatal tehetsége, Török Dominik Márk, aki két arannyal (400 vegyes és 200 mell) a nap legeredményesebb versenyzője volt, emellett még Mihályvári-Farkas Viktória is szerzett egy elsőséget (400 vegyes) a zöldfehéreknek. De az Eger…
Folytatódtak a küzdelmek a kaposvári Csik Ferenc uszodában, ahol hat egyéni és két váltószámban avattak ma bajnokokat. A legeredményesebb versenyző ma, az újpesti Kós Hubert volt, aki 50 pillangón és 200 vegyesen is a dobogó legmagasabb fokára tudott állni. Az ifi ob második napjának döntőit a férfi 400 gyors fináléja nyitotta meg, ahol Zombori Gábor…
A nemrég átadott kaposvári Csik Ferenc versenyuszodában csaptak össze legjobb junior versenyzők az Ifjúsági Országos Bajnokság első napján, ahol a Budafóka kiválósága, Zombori Gábor rögtön kétszer is dobogóra állhatott, 100 háton egy arannyal, még 100 mellen egy ezüsttel gyarapította gyűjteményét, a lányoknál pedig a Kőbánya versenyzője, Berecz Blanka szerzett két érmet (200 pillangón aranyat, 800…
A FINA szabványoknak megfelelő, csaknem 800 néző befogadására alkalmas létesítményt 2017 júniusában kezdték el építeni. A mai hivatalos átadót követően pedig rögtön birtokba is veszik az úszók, hiszen a megyeszékhely ad otthont a XCI. Országos Ifjúsági Bajnokságnak május 29 és június 1. között. Az átadón Szabó Tünde sportért felelős államtitkár hangsúlyozta: az uszoda méltó a…
A Magyar Úszó Szövetség éves rendes Közgyűlésén került sor a 2019 évi Centenáriumi díjak átadására, május 27-én, a Duna Aréna konferencia termében. A MÚSZ Elnöksége még 2011-ben élesztette újjá a MÚSZ Centenáriumi Díjat. A megújított MÚSZ Centenáriumi Díj célja, hogy elismerésben részesüljenek mindazok, akik tevékenyen részt vesznek a magyar úszó sport fejlődésében, sikereiben, valamint a sportág népszerűsítésében. 2019-ben a tagszervezetek jelölései…
Tisztelt Tagszervezetek! A Magyar Úszó Szövetség elnöksége a 2019. május 17-i elnökségi ülésén elfogadta a „Minden Gyerek tanuljon meg úszni 2019” program pályázati felhívását és adatlapját az előterjesztett tartalommal. A Kiemelt Sportágfejlesztési program részeként kerül meghirdetésre a pályázat, melynek beadási határidejeként 2019. június 7. péntek 14 óra került meghatározásra. Az alábbi linken megtekinthető a pályázati…
Tisztelt Tagszervezeti Képviselők! A Magyar Úszó Szövetség (továbbiakban: MÚSZ) Elnöksége az Alapszabály 19.§ (2) bekezdés b) pontja alapján a MÚSZ 2019. évi rendes Közgyűlését összehívta, melyre tisztelettel meghívom Önöket. Időpontja: 2019. május 26. (vasárnap) 10:00 óra. Helyszíne: Duna Aréna Konferencia terme, címe: 1138 Budapest Népfürdő utca 36. A Közgyűlés napirendjei: 1. Centenáriumi díjak átadása 2.…
We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue to use this site we will assume that you are happy with it.