Pályázat a 2019-2020 évi Országos Bajnokságok rendezésére

A korábbi évek gyakorlatához és közigényéhez igazodva, az úszás sportág népszerűsítésének érdekében, a MÚSZ ez évben is pályázatot hirdet a legrangosabb hazai események megrendezésére. A pályázott esemény rendezésének körülményeit, a pályázatra jogosult és a MÚSZ külön szerződésben rögzíti. Pályázat benyújtásának határideje: 2018. november 10. További részletek és a pályázati feltételek ide kattintva elérhetők.    

Szabályos volt a 2017. szeptember 1-24-i Közgyűlés

A Fővárosi Törvényszék jogerősen elutasította a Tóth István által képviselt Honvéd Kossuth Lajos SE Szentendre (HKLSE) keresetét, melyben a 2017. szeptemberi Közgyűlés valamennyi határozatának megsemmisítését kérte. Az ítélet megállapításai szerint a HKLSE által előterjesztett egyetlen érv sem állta meg a helyét, így véglegessé váltak a korábbi elnök leváltását és a jelenlegi MÚSZ vezetés megválasztását kimondó…

„Az úszók szíve” előadás a Semmelweis Egyetemen

Prof. Dr. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora, a FINA orvosi bizottságának tagja, „Az úszók szíve” címmel tartott előadást a Semmelweis Egyetemen. Esettanulmányokon keresztül mutatta be az úszás szerepét az életkor meghosszabbításában. Kiemelte a sportolókat érintő kardiológiai rizikó tényezők felismerésének fontosságát, melyhez a háttér kidolgozásán dolgoznak a Magyar Úszó Szövetséggel közösen. A MÚSZ részéről Törös…

EGY NAP AZ UTÁNPÓTLÁSÉRT

Edzők, testnevelők, szülők, figyelem! Konferencia – immár nyolcadszor – a Decathlon és a Testnevelési Egyetem támogatásával, a Magyar Edzők Társasága szakmai együttműködésével, az Utanpotlassport.hu szervezésében 2018. november 27-én a TF „Athén” nagyelőadójában (Bp. XII., Alkotás u. 48.). Az utánpótlás-nevelés legsikeresebb, rendre teltházas rendezvényeinek egyike évről évre, amely az idén először a MET által ajánlott program…

Nagy érdeklődés és neves előadók a pécsi Edzői Konferencián

Szombaton nagy sikerű edzői konferenciát rendeztek Pécsen a Tudásközpontban, ahol igazi nagy nevek és a sportág elismert szaktekintélyei tartottak előadást. A magyar úszó válogatott szövetségi kapitánya, dr. Sós Csaba az úszás anatómiájáról, dr. Tóvári Ferenc az úszóedzői képzés lehetőségeiről, dr. Tóth Ákos az úszásoktatás pedagógiai vonatkozásairól, még a népszerű Nyerő Hármas programból jól ismert Kabarcz…

Segítsünk szavazattal Vereczkei Zsoltnak!

Az idei Príma Primissima díj egyik jelöltje magyar sport kategóriában Vereczkei Zsolt paraúszó, aki így versenghet a kitüntető cím elnyeréséért! De mi is segíthetünk a paralimpiai bajnoknak, hogy megnyerje a közönségdíjat. Ehhez nincs más tennivaló, mint sms-t küldeni (nem emelt díjas!) a +36-70-707-7000 telefonszámra a sportoló kódjával: 24. Szavazni december 5-ig lehet. Hajrá, Vereczkei Zsolt! …

Elstartolt a teszt edzőtábor Japánban!

Az olimpiai felkészülés keretében 12 zömében utánpótláskorú úszó és 4 szakember utazott a japán Koriyama városába, hogy az előzetes meghívásnak eleget téve, két hét edzőtáborral hangolódjanak az ide szezon hátralévő versenyeire, és egyúttal teszteljék a távol-keleti város és a helyi uszoda nyújtotta lehetőségeket,valamint tapasztalataikat megosztva, elősegítsék a további edzőtáborok szervezését a térségben, ezáltal is támogatva…

3-szoros ifjúsági olimpiai bajnok lett Késely Ajna és Milák Kristóf is a zárónapon!

Nem is zárhattuk volna jobban a III. Nyári ifjúsági Olimpiai Játékokat, mint egy dupla arannyal! Az utolsó napon Milák Kristóf és Késely Ajna is stílusosan egy-egy győzelemmel, azaz immár háromszoros ifjúsági olimpiai bajnokként búcsúzik Buenos Aires-tól, így nem is kérdés, hogy ami az elsőségeket illeti, ők ketten a legeredményesebb versenyzők a magyar úszócsapatból. A válogatott…

Második aranyát szerezte Késely Ajna Buenos Airesben!

Nem telik el nap arany nélkül a Buenos Aires-i uszodában, és akárcsak tegnap, most is Késely Ajna volt az, aki gondoskodott, hogy ne szakadjon meg ez a sorozat. Ezenkívül Zombori Gábor és a férfi 4×100-as vegyes váltó révén voltunk érdekeltek a mai döntőkben. Késely Ajna a 800 gyors után, ma 200-on kiválóan felépített taktikával, végig…