A Magyar Úszó Szövetség informatikai rendszere 27 év után teljesen átalakul. A MÚSZ licensz továbbképző rendszere sem kivétel ez alól. Az új felületünk, megkönnyíti az adminisztrációt a kreditek gyűjtésénél, a konferencia jelentkezéseknél és a MÚSZ licensz kiváltásával kapcsolatosan is. A továbbképzés előadásiara egy új felületen – https://oktatas.musz.hu/ – lehet regisztrálni, illetve a későbbiekben ezen…
A Covid időszak után először személyes jelenléttel rendez a MÚSZ országos konferenciákat a Margitszigeten és a Pécsi Tudományegyetemen 10 kreditpontért. Március 11-én a Margitszigeten, Országos Edzői Konferenciát rendez a Magyar Úszó Szövetség, amelyen két előadást is tart Alberto Pinto Da Silva, aki az olimpiai bajnok, világcsúcstartó brazil César Cielo Filho edzője volt, 2021 szeptembere…
Komoly változások várhatók a hazai vizes sportok nemzetközi képviseletében. A Nemzetközi Úszó Szövetség, a World Aquatics (korábban FINA) elnökségében lejárt az eddigi magyar tag, Fürjes Balázs mandátuma, ő pedig jelezte, több fontos megbízatása miatt nem tudja vállalni a folytatást. A pozíciót hazánk természetesen nem szeretné elveszíteni; a Magyar Úszó Szövetség Wladár Sándor elnököt jelöli a…
Január 28-án és február 4-én rendezték a Diákolimpia regionális versenyeit, amely versenyek során kvalifikálhattak az Országos Diákolimpiára a versenyzők. A versenyek jegyzőkönyveit régiónként a linkekre kattintva lehet megtekinteni: DIÁKOLIMPIA 2023 – Közép-Magyarország DIÁKOLIMPIA 2023 – Nyugat- Dunántúl DIÁKOLIMPIA 2023 – Dél-Alföld DIÁKOLIMPIA 2023 – Közép-Dunántúl DIÁKOLIMPIA 2023 – Észak-Magyarország DIÁKOLIMPIA 2023 – Dél-Dunántúl DIÁKOLIMPIA…
Elérhető a Magyar Úszó Szövetség Országos, Regionális, Hosszútávúszó Nyíltvízi és Medencés Bajnokságok 2023. évi Versenykiírása és Versenyszabályzata. A kiírás alapján változott az Országos Bajnokságok programja, így mindenképpen érdemes megtekinteni: LETÖLTÉS
2023. február 02-04-ig Sopronban edzett a Nyugat-Dunántúl Jövő Bajnokai válogatottja. A keretbe a 2022. évi korosztályos országos bajnokság és az év végi ranglista 1-8. helyezett úszói kerülhettek be. A 26 fős keret Győr (13 fő), Keszthely (3 fő), Szombathely (3 fő), Zalaegerszeg (2 fő), Sopron (3 fő), Nagykanizsa (1fő) és Sárvár (1 fő) úszóegyesületei versenyzőiből…
2023. február 02-04-ig Sopronban edzett a Nyugat-Dunántúl Jövő Bajnokai válogatottja. A keretbe a 2022. évi korosztályos országos bajnokság és az év végi ranglista 1-8. helyezett úszói kerülhettek be. A 26 fős keret Győr (13 fő), Keszthely (3 fő), Szombathely (3 fő), Zalaegerszeg (2 fő), Sopron (3 fő), Nagykanizsa (1fő) és Sárvár (1 fő) úszóegyesületei versenyzőiből…
Az amerikai swimswam magazin által készített legjobb férfi úszók rangsorát Milák Kristóf vezeti. Számításaik szerint Kristóf lesz a legnagyobb sztár a medencékben 2023-ban! A 22 éves olimpiai bajnok a fő számában, 200 méter pillangón tavaly sem talált legyőzőre, saját világcsúcsát megdöntve, 1:50.34 perces idővel védte meg címét a budapesti világbajnokságon, ahol 100 méter pillangón…
Úszóink is érintettek a Honvédelmi Minisztérium Sportért Felelős Államtitkársága támogatásával megvalósuló Bajnokok a bajnokokért elnevezésű jótékonysági aukcióban! Az aukció alatt befolyt összeggel a Wonderflora & CMT Alapítvány fő céljainak megvalósulását támogatjuk. Az alapítvány egy ritka genetikai rendellenességgel, a Charcot-Marie-Tooth-szal élőknek nyújt segítséget. Összegyűjtik és megismertetik a külföldi és a hazai tapasztalatokat, továbbá kapcsolatokat építenek…
Február első napján a Magyar Úszó Szövetség valamennyi elnökségi tagja megjelent a MÚSZ Székházában (igaz, volt aki online tette ezt). Fontos kérdésekben döntöttek az elnökségi tagok, ugyanakkor szinte teljes egyetértésben tették mindezt. Az elnökségi ülés a MÚSZ vezetőjének, Wladár Sándor beszámolójával indult, amelyben szót ejtett a rendkívül sikeres 2022-es évről és kiemelte, hogy ez…
We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue to use this site we will assume that you are happy with it.