MVM Serdülő Úszó Országos Bajnokság – Versenyinformációk

Az idei MVM Serdülő Úszó Országos Bajnokságnak Debrecen városa ad otthont. A négy napos versenyt 2022. augusztus 3-6. között rendezik a Debreceni Sportuszodában, ahol a lányoknál a 2007 és fiatalabbak, míg a fiúknál a 2006 és fiatalabbak korosztálya fog vízbe ugrani. A délelőtti program 9:00-kor kezdődik az előfutamokkal, míg délután 17:00 órától a döntők startolnak.…

Ismét dobogón Kováts Alex – ezüstérmet szerzett az EYOF zárónapján

Az úszás utolsó napja is tartogatott bőven izgalmakat a XVI. Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon, hiszen hat döntőben voltak érdekeltek a mieink, ebből pedig férfi 400 vegyesen érem is született, hiszen Kováts Alex másodikként csapott célba a döntőben (4:29.18), így az ő nyakába került az ezüst, megszerezve ezzel harmadik érmét a viadalon, így két ezüst…

EYOF: Kováts Alex aranyérmes 200m háton

A fiatal úszóink tovább remekelnek a XVI. Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon, hiszen a besztercebányai kontinenstorna negyedik napján egy csodás aranyéremmel a bővült az eddigi éremkollekció, méghozzá a tegnap 200 vegyesen ezüstérmet szerző Kováts Alex jóvoltából, aki ma a 200 hát döntőjében aratott magabiztos győzelmet (2:02.32) olasz riválisa előtt. A lányoknál Veress Hanna is igen…

Újabb EYOF érmek: Kováts Alex ezüstöt, Bagi Zoltán bronzérmet szerzett

A XVI. Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál harmadik napja sem telt el magyar dobogó nélkül, hiszen úszóink két érmet is bezsebeltek a ma esti folytatásban a besztercebányai tornán. Kováts Alex 200 vegyesen második helyen (2:04.75) ért célba olasz ellenfele mögött, míg Bagi Zoltán a 100 gyors döntőjében harmadikként érte el a falat (51.42). A további…

Három bronz a folytatásban – Zámbó Virág, Szabó Dóra és Kovács-Seres Hunor is dobogós az EYOF-on

Újabb érmeket szereztek úszóink a XVI. Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon Besztercebányán, így a tegnapi arany után, ma három bronzzal gyarapodott medálkollekció. Zámbó Virág Angyal (2:17.20) 200m pillangón csapott harmadikként célba olasz és török riválisa mögött, Szabó Dóra a 200m hát döntőjében állhatott a dobogó harmadik fokára (2:16.37), Kovács-Seres Hunornak pedig 1500 gyorson sikerült felérnie…

EYOF: Megvan az első arany – Elekes Tamara győzött 400 vegyesen

Parádésan kezdődött XVI. Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál, hiszen rögtön egy aranyéremmel kezdett a magyar úszócsapat miután Elekes Tamara 400 vegyesen aratott fölényes több mint 2 másodperces győzelmet-megszerezve ezzel a magyar csapat első aranyát (4:52.69). A nyitónap másik döntőjében férfi 400 gyorson Kovács-Seres Hunor negyedikként érte el a falat (3:58.66). Ami a középdöntőket illeti, Zámbó…

LIV. Országos Gyermek Bajnokság – Versenyinformációk

Az idei Gyermek Országos Bajnokságnak július 27 és 30. között a hódmezővásárhelyi Gyarmati Dezső Sportuszoda ad otthont, ahol a négy napos viadalon a 2009-2010-es születésű lányok és a 2008-2009 születésű fiúk állnak majd rajthoz. A délelőtti program 9:30-kor kezdődik az előfutamokkal, míg délután 17:00 órától a döntők startolnak. A verseny időpontja, rendezője: 2022.07.27-30. (Hód-Fürdő Kft.) A…

Ismét a fiatalokon a sor – kezdődik a Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál Besztercebányán

Vasárnap este ünnepélyes megnyitóval, július 25-én, hétfőn pedig már versenyekkel veszi kezdetét az EYOF, azaz a XVI. Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál, melynek idén a szlovákiai Besztercebánya és Zólyom városa ad otthont. Az EYOF, immár 1991 óta a 14 és 18 év közötti fiatal sportolók legnagyobb európai multisporteseménye, a 2019-es bakui verseny után, pedig most…

EB csapat: Milák Kristóf ráfordul a gyorsúszásra

Véglegessé vált a római Európa-bajnokságon induló medencés és nyíltvízi magyar úszócsapat névsora, továbbá a MÚSZ elnöksége elfogadta a nyár végi junior világbajnokságokra összeállított kereteket is.   A legendás Foro Italico nyitott ötvenesében 14 női és 14 férfiversenyző állhat rajtkőre. A legsűrűbb programot Milák Kristóf vállalta be: a júniusi világbajnokságon két aranyérmet szerző, 200 pillangón világrekordot…

Cápa Országos Bajnokság 2022. Szeged – Versenyinformációk

Az idei Cápa Országos Bajnokságnak szegedi Tiszavirág Sportuszoda ad otthont július 20 és 23. között.  A négy napos versenyen a lányoknál 2011-12-es, a fiúknál a 2010-2011-es korosztály legjobbjai állnak majd rajthoz. A délelőtti előfutamok 9:30-tól, a délutáni döntők 17:00 órától kezdődnek. 2022. ÉVI VERSENYKIÍRÁSA ÉS VERSENYSZABÁLYZAT – ide kattintva elérhető RAJTLISTA – ide kattintva elérhető…