Véglegessé vált a római Európa-bajnokságon induló medencés és nyíltvízi magyar úszócsapat névsora, továbbá a MÚSZ elnöksége elfogadta a nyár végi junior világbajnokságokra összeállított kereteket is.

 

A legendás Foro Italico nyitott ötvenesében 14 női és 14 férfiversenyző állhat rajtkőre. A legsűrűbb programot Milák Kristóf vállalta be: a júniusi világbajnokságon két aranyérmet szerző, 200 pillangón világrekordot javító klasszis a két kedvenc száma mellett ráfordul a gyorsúszásra is: 100-on és 200-on is tervezi az indulást, és persze úszik majd a gyorsváltókban is.

 

Szintén négy egyéni rajtot tervez Kós Hubert, aki a vegyes mellett 200 háton és 100 pillangón is teszteli magát. Négyszáz vegyesen egyébként elmarad a reggeli „hirig”: az Eb-re visszatérő Verrasztó Dávid és Kós mellett ugyanis vb-n döntőt úszó Holló Balázs indulása esetén komoly csatát kellett volna vívniuk a magyaroknak a két továbbjutó helyért (az Eb-n továbbra is négyen indulhatnak az előfutamokban, de csak a két legjobb léphet tovább) – Holló azonban a vb-t követő Covid-fertőzés miatti kihagyás okán inkább csak a 4×200-as gyorsváltóra koncentrál.

 

Ugyanezen okból hosszú idő után először hiányzik majd egy nagypályás világversenyről Kapás Boglárka, akinek már a vb-felkészülését is komoly derékproblémák hátráltatták, továbbá Kenderesi Tamás sem utazik Rómába, ugyanis vállfájdalmai miatt jelenleg nem tud úszni. Akik ott lesznek, azok közül Hosszú Katinka három kedvenc távján (200-400 vegyes, 200 pillangó) igyekszik közelebb kerülni a nagy cél eléréséhez: hogy a jelenlegi 96 érméhez még négyet gyűjtve meglegyen a száz dobogós helyezés a különböző világversenyekről. Az emlékei mindenesetre csodásak a helyszínről: 2009-ben itt kapott lendületet a pályafutása, miután a kétszázas távok két bronzérme után 400-on aranyérmes lett a világbajnokságon.

 

Sós Csaba szövetségi kapitány a hölgyeknél is sokat vár a gyorsváltóktól, amelyekben minden bizonnyal helyet kap a bukaresti junior Eb két legeredményesebb versenyzője, a 6-6 érmet szerző Molnár Dóra és Pádár Nikolett.

 

A nyíltvizes gárdában a Lupa hősei egytől egyig ott lesznek – a váltó ismét éremért úszik majd Ostiánál, és Rasovszky Kristófék reménykedhetnek abban is, hogy ezúttal nem a medencés úszóknak kedvező, szinte feszített víztükrű pályán lehet harcolni az érmekért, hanem a tengerben végre klasszikus nyíltvízi csaták várhatók (itt egyébként egy-egy számban hárman indulhatnak egy országból).

 

Összeállt a limai junior vb-re, illetve a Seychelles-nél esedékes nyíltvízi vb-re utazó csapat is – soraikban a nyári korosztályos Eb-ken már bizonyított fiatalokkal.

 

A magyar Eb-csapat

 

Férfiak

Betlehem Dávid (1500m gyors)

Holló Balázs (4x200m gyors)

Kalmár Ákos (1500m gyors)

Kós Hubert (200-400m vegyes, 200m hát, 100m pillangó)

Kovács Benedek (50-100-200m hát)

Márton Richárd (200m gyors, 200m pillangó)

Mészáros Dániel (BVSC, 100m gyors)

Mészáros Dániel (FTC, 200m gyors)

Milák Kristóf (100-200m gyors, 100-200m pillangó)

Németh Nándor (100m gyors, 200m gyors)

Szabó Szebasztián (50-100m gyors, 50m pillangó)

Telegdy Ádám (200m hát)

Verrasztó Dávid (400m vegyes)

Zombori Gábor (200m mell)

 

Nők

Ábrahám Lilla Minna (4x200m gyors)

Burián Katalin (100-200m hát)

Fábián Bettina (400-800-1500m gyors)

Gyurinovics Fanni (100m gyors)

Hosszú Katinka (200m pillangó, 200-400m vegyes)

Jakabos Zsuzsanna (200m pillangó, 400m vegyes)

Késely Ajna (200-400-1500m gyors)

Mihályvári-Farkas Viktória (400m gyors, 1500m gyors, 400m vegyes)

Molnár Dóra (100-200m hát)

Nyírádi Réka (200m hát, 200m pillangó, 400m vegyes)

Pádár Nikolett (200m gyors)

Sebestyén Dalma (100-200m pillangó, 200m vegyes)

Senánszky Petra (50-100m gyors)

Szabó-Feltóthy Eszter (50-100-200m hát)

 

Váltók

(a váltók tagjait a helyszínen jelöli ki a kapitány – a fenti névsorban azoknál szerepel a váltó, akik csak ott úsznak)

Férfiak: 4x100m gyors, 4x200m gyors

Nők: 4x100m gyors, 4x200m gyors, 4x100m vegyes

Mixed: 4x100m gyors, 4x200m gyors

 

Nyíltvízi úszók

 

Férfiak

Betlehem Dávid (5km, 10km, váltó)

Gálicz Péter (10km, 25km)

Kalmár Ákos (25km)

Sárkány Zalán (5km, 25km)

Rasovszky Kristóf (5km, 10km, váltó)

 

Nők

Balogh Vivien (10km, 25km)

Rohács Réka (10km, váltó)

Olasz Anna (10km, váltó)

Vas Luca (25km)

 

Junior úszó világbajnokság – Lima (augusztus 30-szeptember 4.)

 

Férfiak

Andor Benedek, Bujdosó Zsombor, Bóna Benedek, Gálicz László, Kovács Attila, Magda Boldizsár, Mészáros Dániel (FTC), Székely Áron

 

Nők

Ábrahám Lilla Minna, Barna Bianka Dorottya, Gyurinovics Lili, Jackl Vivien, Komoróczy Lora Fanni, Molnár Dóra, Pádár Nikolett

 

Junior nyíltvízi úszó világbajnokság – Seychelles (szeptember 16-18.)

 

Férfiak

Betlehem Dávid, Arshak Hambardzymian, Hartmann Máté, Kaiser Dominik, Kovács-Seres Hunor, Nagy-Selmeczy Bulcsú

 

Nők

Csulák Lia, Fábián Bettina, Flück Nóra, Györffy Lili Anna, Rohács Luca, Szimcsák Mira

Hasonló bejegyzések