Jövő Bajnokai program
Jövő Bajnokai újratöltve!
Megújult formában indult újra 2017 őszén a Jövő Bajnokai utánpótlás program. Immáron 9 régióban, 4 korosztály részvételével, sok- sok érdekességgel, újdonsággal, valamint új régióvezetőkkel.
A Magyar Úszó Szövetség a Jövő Bajnokai program újragondolásával, illetve a felszereléseken és a szárazföldi tréninghez szükséges eszközök biztosításán valamint a különböző felméréseken túl, az úszóknak, szülőknek és edzőknek szóló hasznos előadásokkal, gyakorlati tanácsokkal szeretné még komplexebbé tenni a programot.
Jövő Bajnokai hírek
NY-DUNÁNTÚL RÉGIÓ JÖVŐ BAJNOKAI VÁLOGATOTTJA HÁROM NAPOS MINI EDZŐTÁBORRAL INDÍTOTTA AZ ÉVES PROGRAMJÁT
2023. február 02-04-ig Sopronban edzett a Nyugat-Dunántúl Jövő Bajnokai válogatottja. A keretbe a 2022. évi korosztályos országos bajnokság és az Tovább olvasok
FELZÁRKÓZTATÓ EDZŐTÁBOR, KÖZÉP – MAGYARORSZÁGI RÉGIÓ I. II. III.
Az első 2023-as program az adott régióknak, amelyen olyan egyesületek 2013 és 2014-es születésű versenyzői vettek részt amelyeknek az elmúlt Tovább olvasok
HIVATALOS A 2022. ÉVI JÖVŐ BAJNOKAI KERET
Az Edző Bizottság elfogadta a 2022 évi Jövő Bajnokai keretet, amely régiók szerint megtekinthető az alábbi linken: Jövő Bajnokai keret Tovább olvasok