Az Úszó Nemzet Program átlépte az országhatárokat – legalábbis virtuálisan, elvégre egyre több náció érdeklődik az immár Magyarország húsz településén húszezer óvodás és kisiskolás ingyenes, és legfőképpen: minőségi úszásoktatását felölelő kezdeményezés iránt. Két hete Sopronban még „csak” az osztrák szövetség elnökének és szakmai igazgatójának tartott előadást a MÚSZ csapata (azóta már Izraelből és Argentínából is „beneveztek”…
Tény, hogy a magyar úszósport dicsőséglistája az ország méretéhez, lélekszámához, lehetőségeihez, és pláne a 2010-es éveket megelőző időszak uszodai adottságaihoz mérten egészen kimagasló. Ugyanakkor míg a hőskor bajnokai, Hajós Alfréd és Halmay Zoltán önmagukat készítették fel a világhódításra, idővel egyre meghatározóbbá vált az edzők felkészültsége. Ma pedig, legalábbis ebben a sportágban, gyakorlatilag legalább annyi múlik…
Egyike azon kevés kiváló szakembernek, akik úgy írták be a nevét örökre a sportág történelemkönyvébe, hogy úszómúlt nélkül érkezett a medencepartra. Az egykori reményteljes kosaras TF-hallgatóként egy térdműtét után szinte véletlenül került az úszókhoz, felügyelni a kisgyerekek edzésein – ám idővel kiderült: az odaadó elkötelezettség és az edzői szakma iránti feltétlen alázat olyan alapokat…
Nem volt tizenöt éves, amikor egy ország zárta a szívébe az athéni olimpián szerzett fantasztikus ezüstérmét követően. És még nem múlt el tizenkilenc, amikor egy ország kérdezgette: de mikor jön el végre Gyurta Dani nagy korszaka? Ezekben a sok-sok küzdéssel és küszködéssel terhelt években két rövidpályás Eb-arany mutatta, hogy Daniban továbbra is megvan minden,…
Korszakos legenda, aki hat paralimpián vett részt versenyzőként – először 1988-ban, majd még 2008-ban, Pekingben is tagja volt a csapatnak. Ami pedig a köztes húsz esztendőben történt, az maga a nagybetűs történelem. Bár születés utáni komplikáció miatt megbénult a jobb oldalára, gyerekként az épekkel együtt vízilabdázott a BVSC-ben, mielőtt edzői tanácsra, 16 esztendősen visszaváltott…
Régi adósság ez, hiszen a hőskor bajnokai közül messze Halmay Zoltán büszkélkedhet a legcsodálatosabb eredményekkel: három olimpián összesen hét érmet szerzett, közte 1904-ben a két bajnoki címet 50 és 100 yardon St. Louisban. A modern korban a sprintdupla egyet jelent a világhírnévvel, gondoljunk csak Alekszander Popovra vagy Caeleb Dresselre – nos, ezt az úszótörténelemben…
Újabb mérföldkövéhez érkezett az Úszó Nemzet Program: a pénteki évadzáró MÚSZ-gála előtt, sajtótájékoztató keretében írt alá együttműködési megállapodást nyolc egyetem vezetőjével Wladár Sándor, a MÚSZ elnöke. Mindez garancia arra, hogy a jövőben kizárólag a felsőoktatási intézmények által képzett, felkészült oktatók foglalkozhassanak az Úszó Nemzet Programba bekapcsolódó gyerekekkel. Illusztris társaság gyűlt össze a budapesti Hilton-szálló…
Ismét világ- és Európa-bajnoki érmesek sora vett részt az egyetemi úszóbajnokságon, többek között Rasovszky Kristóf, Márton Richárd és Késely Ajna. A vadonatúj gödöllői uszodában rendezett eseményen 214-en álltak rajthoz, és az összetett versenyt a Pécsi Tudomány Egyetem nyerte meg a Budapesti Gazdasági Egyetem és a Testnevelési Egyetem előtt. A Magyar Úszó Szövetség évzáró gálájának másnapján…
Tovább izmosodik a magyar úszósport sportdiplomáciai háttere és kapcsolatrendszere: a MÚSZ elnöke, Wladár Sándor ugyanis mától a Magyar Olimpiai Bizottság alelnökeként is tevékenykedik, miután a MOB-közgyűlés elsöprő többséggel választotta meg a szervezet második emberének. A Puskás Arénában tartott eseményen még egy fontos pozíciót sikerült elnyernie az úszócsaládnak: a MÚSZ alelnöke, Becsky András a MOB Felügyelő…
Két év kihagyást követően végre ismét együtt lehetett a magyar úszócsalád, hogy egy évadzáró-gálán díjazzák az esztendő legjobbjait, illetve folytatódjék a hősök beiktatása a Magyar Úszó Hírességek Csarnokába. Milák Kristóf és Mihályvári-Farkas Viktória lett a legjobb a medencés szakágban, míg a nyíltvízieknél Rasovszky Kristóf és Olasz Anna, a paraúszóknál pedig Pap Bianka. A junioroknál Mészáros…
We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue to use this site we will assume that you are happy with it.