Kialakult a végleges utazó csapat: a december 13-án rajtoló koppenhágai rövidpályás Európa-bajnokságon 32 úszó vesz részt, akik az előzetes tervek szerint 103-szor állnak rajthoz egyéni számokban. Cseh László a viadal nyitónapján ünnepli majd első felnőtt Eb-érmének 15. évfordulóját, míg Hosszú Katinka 13 évvel ezelőtt szintén egy rövidpályás kontinensbajnokságon állt először dobogón – mindketten 400 vegyesen…
Bearanyozták a bronzvasárnapot úszóink, hiszen a 3 napos tornán, az első naptól kezdve a mieink vezették az összetett pontversenyt, majd meg is nyerték a lengyelek és a házigazda románok előtt, így az a parádés sorozat sem szakadt meg, hogy a magyarokon kívül nem nyert még összetettben más ország a régióból CECJM-en, azaz a közép-európai országok…
A tegnapi 10 érem után ma 21-nél álltak meg úszóink a közép-európai országok junior találkozóján Romániában. Így az első nap után a második napon is a magyar csapat áll a ponttáblázat élén. Az éremtermelés már délelőtt megkezdődött, mivel 400 gyorson Fábián Milán nyitott egy arannyal (04:02:48), majd Galyassy Szilárd szerzett még egy ezüstöt (04:06:92) ezen…
December 8 és 10 között Románia ad otthont a közép-európai országok junior találkozójának (Central European Countries Junior Meeting), melyen hagyományosan legalább 8 régiós ország utánpótlás úszóválogatottja versenyez egymással. Az első napon a magyar csapat már meg is kezdte az éremgyűjtögetést. 200 háton Ugrai Panna az első (02:18.35), még Gyenei Anna a második helynek örülhetett (02:18.83).…
A Magyar Úszó Szövetség elnöksége szombati, százhalombattai ülésén elfogadta Sós Csaba szövetségi kapitány előterjesztését, melynek értelmében 32 fős válogatott vesz részt a decemberi, koppenhágai rövidpályás Európa-bajnokságon. Huszonkettő férfi és tíz női versenyző alkotja a csapatot. A két, leginkább túlterhelt, a nyarat gyakorlatilag végigversenyző juniorklasszis, a 17 éves Milák Kristóf és a 16 esztendős Késely Ajna pihenőt kapott,…
Tisztelt Tagszervezetek! Még több funkcióval bővült a http://teszt.muszuszoranglista.hu oldalon elérhető új úszásrendszer. Mint arról korábban beszámoltunk az új rendszer év végéig párhuzamosan fut majd a régivel, de fontos, hogy minden egyesületnek legyen egy adminisztrátora, aki kezeli majd a felületet, hiszen 2018. januárjától csak ezen keresztül lehet majd nevezni. Azok az egyesületek, akik még nem regisztráltak, kérjük ezt…
A Magyar Úszó Szövetség részvétnyilvánítást küldött Hódmezővásárhely városának, ahol hétfőn reggel jelentették be a szomorú hírt, hogy elhunyt a város polgármestere, Almási István. Hódmezővásárhely a magyar úszósport egyik bástyája, ahol valóban világszínvonalú körülmények között edzőtáborozhatnak válogatottjaink, illetve számtalan fontos versenyt, így tavaly junior Európa-bajnokságot rendezhettünk – a néhai városvezető, Almási István igen fontos szerepet vállalt…
A magyar úszósport két legnagyobb ígérete megmutatta, miért tartják őket annak: az 17 éves Milák Kristóf és a 16 éves Késely Ajna egyaránt 4-4 egyéni bajnoki címet szerzett a százhalombattai országos bajnokságon. Azért a válogatott törzstagjai is kitettek magukért: Bernek Péter négy egyéni és egy váltógyőzelmet jegyez, míg Jakabos Zsuzsanna „bruttó” 9 (3+6) arannyal zárt.…
Nem okozott csalódást a százhalombattai rövidpályás országos bajnokság legjobban várt száma: a férfi 200 pillangó első két helyét megszerző Milák Kristóf és Kenderesi Tamás kapásból az európai ranglista élére tempózott. A másik slágerszámban, a férfi 100 gyorson a nyári csoda-váltóbronz főhősei osztoztak az érmeken, közülük ezúttal Kozma Dominik volt a leggyorsabb A decemberi koppenhágai Eb…
A világranglista élére tempózott Bernek Péter 400 vegyesen a százhalombattai rövidpályás országos bajnokság második napján, Milák Kristóf pedig egészen különleges duplát teljesített: előbb 5 századdal megelőzte Cseh Lászlót 100 pillangón, majd 50 háton is győzött. Késely Ajna Európa harmadik legjobb idejével nyerte a női 800-at, a győri 4×100-as férfi gyorsváltó pedig országos csúcsot repesztett. Bernek…
We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue to use this site we will assume that you are happy with it.