A magyar úszóválogatott egyik tagjánál Covid-19-fertőzés gyanúját állapította meg a csapatorvos csütörtök este, emiatt őt és szobatársát elkülönítették – valamint még este gyorstesztet végeztek a többi versenyzőn és a stáb tagjain, majd ezt ma reggel megismételték az uszodában is. Valamennyi teszt negatív eredményt hozott, így az Eb egészségügyi rendjéért felelős orvos és a LEN illetékesei…
A Magyar Úszó Szövetség értetlenül áll Dr. Borbély Zoltánnak a mai napon megjelent, Szilágyi Liliána ügyében tett nyilatkozata előtt, miután a fellebbviteli bizottság elnökeként ebben az ügyben nem volt jogosult megszólalni a MÚSZ nevében. A MÚSZ megteszi a szükséges lépéseket – a szövetség egyszersmind leszögezi, hogy a Borbély Zoltán által elmondottak semmilyen formában nem tekinthetők a MÚSZ…
A sikeres vízilabda Európa-bajnokság után az úszás, szinkronúszás és műugrás legjobbjai is megmutatják magukat az olimpiai előtt Budapesten, az Európa-bajnokságon. A vizes sportok kontinenstornájának a Duna Aréna és a Lupa-tó ad otthont. A masters versenyzőket, köztük a vízilabdázókat is, pedig a Hajós Alfréd Sportuszoda is várja. További információk és a jelentkezés feltételei: https://sportonkent.hu/esemeny/vizes-europa-bajnoksag-vizes-sportok-minden-mennyisegben/
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a 93. születésnapja előtt elhunyt Székely Éva olimpiai bajnokunktól, a Nemzet Sportolójától 2020. március 11-én, szerdán a budapesti Farkasréti Temető Makovecz termében, 14:00 órakor kezdődő gyász szertartás keretében lehet végső búcsút venni. Székely Évát a Magyar Úszó Szövetség saját halottjának tekinti. Őrizzük emlékét!
2020. április 18 és 19 között a budapesti Gyarmati Dezső uszoda (1029 Budapest, Máriaremetei út 224) ad otthont az „A” Kategóriás Diákolimpia úszóversenyeinek, melyet az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel közösen hirdet meg, a versenyt pedig a Magyar Diáksport Szövetséggel kötött védjegyhasználat alapján a Magyar Úszó Szövetség megbízásából a II. Kerületi Sport és…
Újabb hatalmas veszteség érte a magyar úszósportot: ma délután örökre elaludt olimpiai bajnok legendánk Székely Éva. Csaknem egy hónappal 93. születésnapja előtt hagyott itt bennünket Helsinki olimpiai bajnoka – egy lenyűgöző életút ért most véget, egy csodálatos gondolkodótól búcsúzunk. 1952-ben lett olimpiai aranyérmes 200 méteres mellúszásban, majd ezüstérmes 1956-ban. Az elsők között tanulta ki a pillangóúszás…
A FINA közzétette, kik voltak a tavalyi év legjobbjai – és ismét van magyar a listán: Rasovszky Kristóf 2019-ben elnyerte az Év férfi nyíltvízi úszója címet. Az európai elsőség után a világ legjobbjának járó címet is begyűjtötte Rasovszky Kristóf a 2019-es eredménysorával, avagy a LEN után a FINA-nál az legjobb férfi nyíltvízi úszónak bizonyult. Míg…
Vermes Albán annak idején kitűnő úszó volt. Ami pedig a jelenkori Vermest illeti, róla az is kiderült, hogy kivételesen türelmes ember. E sorok írójának részbeni hibája miatt „erős” félévig a diktafonban pihent a vele folytatott, egyébként valóban érdekes beszélgetés. Most, hogy minden ok elhárult, az olimpiai ezüstérmes úszó pedig nem gerjedt éktelen haragra, így megszülethetett…
A Magyar Úszó Szövetség által életre hívott, hamarosan élesben is induló Úszó Nemzet Program kapcsán tartottak kerekasztal egyeztetést az EMMI Sportért Felelős Államtitkárságán. A program részletesen foglalkozik az alapfokú úszásoktatás sportszakmai hátterének biztosításával és gyakorlati megvalósításával, valamint az optimális tanuszodák tervezésével és a korábban megépült létesítmények funkcionális felülvizsgálatával. Az egyedülálló terv kidolgozása a teljes magyar…
A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) és az Észak-Alföldi régió közös szervezésében úszóedzői konferenciát tart 2020.02.29-én Debrecenben, a Főnix csarnokban. Megszerezhető kreditpont: 10. A részvételi díj (külsős): 8000 Ft., a MÚSZ tagszervezeteinek: 4000 Ft. Régiós Edzői Konferencia – Debrecen Időpont: 2020.02.29. szombat Helyszín: Debrecen, Főnix csarnok (4028 Debrecen, Kassai út 28.) Regisztráció: Kötelező előzetes…
We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue to use this site we will assume that you are happy with it.