Elindult az Úszó Nemzet Program, csobbantak a gyerekek

„Tanulj meg úszni” – ezzel a célkitűzéssel startolt el az iskolai tanévvel összhangban az ország négy különböző pontján (Móron, Tokajban, Debrecenben és Budapest XXII. kerületében) az Úszó Nemzet Program (ÚNP), amely a Magyar Úszó Szövetség szakmai felügyelete és irányítása mellett, a Kormány támogatásával, több éves előkészítő munkát követően valósulhatott meg. A világon egyedülálló és sokak…

FINA ÚSZÓ VILÁGKUPA – FONTOS INFORMÁCIÓK, VERSENYKIÍRÁS!

Tisztelt Szakvezetők! Kedves Edzők! A FINA 2021. évi Világkupa-sorozat budapesti állomásán a Magyar Úszó Szövetségnek lehetősége van a felnőtt válogatott mellett 200 magyar klubversenyző nevezésére is.     Verseny időpontja: 2021. október 7-9. Edzés napok: 2021. október 5-6. A pontos programot a később kiküldött csapatvezetői tájékoztató tartalmazza majd. Verseny helyszíne: Budapest, Duna Aréna Nevezés: Nevezhető…

Megünnepelték a hazatérő paralimpikonjainkat

Kedden ünnepélyes keretek között köszöntötték a magyar parasport aranycsapatát – ahogy Szabó László, a Magyar Paralimpiai Biztottság elnöke nevezte a Tokióban hét aranyat, öt ezüstöt és négy bronzot szerző magyar küldöttséget. Az éremtermésből paraúszók is jócskán kivették a részüket, hiszen Illés Fanni egy arannyal, még Konkoly Zsófi és Pap Bianka mindeketten egy arannyal és két…

Szokolai László Mesteredzői Díjat kapott

Kitüntetésekről döntött tegnap a Magyar Edzők Társasága, melynek értelmében a grémium 15 javasolt sportszakember közül, végül négynek ítélte oda a rangos elismerést. Örömmel jelentjük, hogy Szokolai László is a díjazottak között van, aki pályafutása alatt nemcsak úszóiskolát és klubot alapított, hanem a Balaton Úszó Klubnál az olimpia ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok Rasovszky Kristóf mestereként is…

Véget ért a Paralimpia: rekordmennyiségű arany a mieinktől

Amióta azonos helyszínen rendezik az olimpiai és a paralimpiai játékokat (1988, Szöul), azóta az idei tokiói paralimpián szerezték a legtöbb aranyérmet a magyar paralimpiai csapat tagjai. Paraúszóink pedig igencsak kitettek magukért, hiszen három versenyző, Illés Fanni, Pap Bianka és Konkoly Zsófia is paralimpiai bajnok lett! Bianka még begyűjtött két ezüstérmet, éppúgy, ahogy Zsófi (mindketten 200m…

JELENTKEZÉSI FELHÍVÁS: Magyar Sportcsillagok Ösztöndíjprogramban való részvételre (2021/2022. tanév I. félév)

A Magyar Sportcsillagok Ösztöndíj a Kormány által alapított ösztöndíj, melynek célja a magyarországi felsőoktatási intézményekben aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező olimpiai/paralimpiai versenyrendszerben sportoló azon hallgatók támogatása, akik tanulmányaik ideje alatt eséllyel rendelkeznek arra, hogy olimpiai/paralimpiai versenyszámban Európa-bajnoki, világbajnoki vagy olimpiai/ paralimpiai érmet szerezzenek. JELENTKEZÉSI FELHÍVÁS ide kattintva elérhető JELENTKEZÉSI ÚTMUTATÓ ide kattintva elérhető JELENTKEZÉSI LAP ide…

Újabb érem a paralimpiáról: Pap Bianka ezüstérmes 200 méter vegyesen

Pap Bianka ezüsttel búcsúzik az idei tokiói paralimpiától, hiszen a tegnapi aranya után, ma egy ezüstöt gyűjtött be 200 vegyesen S10 kategóriában. Bia fantasztikusan versenyzett, hiszen negyedikként jutott a mai 200 vegyes fináléjába, ahol egy parádés hajrával gyorson feljött a második helyre. Szabó Álmos 21 éves tanítványa így végül egy arannyal, két ezüsttel, egy negyedik,…

Változás az idei webkonferencia tervezetben!

A Magyar Edzők Társaságával (MET) kötött együttműködés keretében mind az úszó oktatók mind az úszóedzők részt vehetnek és kreditpontot szerezhetnek az általunk is meghirdetett MET-MÚSZ konferenciákon. Így növeljük a megszerezhető kreditpontok lehetőségét. Fontos információ, hogy a MET-MÚSZ közös konferenciák ingyenesek, azonban MET regisztrációhoz kötöttek. A MET regisztráció után (amelyhez a szükséges linket mi küldjük ki…

Aranyeső – Pap Bianka és Konkoly Zsófia paralimpiai bajnokok!

Nincs megállás az éremtermelésben, hiszen a tokiói ötkarikás játékokon, Konkoly Zsófia a 100 pillangó döntőjében (S9 kategóriában) paralimpiai rekorddal magabiztos győzelmet aratott, így ebben a számban a riói olimpián szerzett bronzérme után, most már a legfényesebb medált is begyűjtötte. A folytatásban Pap Bianka is feliratkozott az aranyérmesek közé, hiszen 100 háton (S10 kategóriában) több mint…

Pap Bianka és Konkoly Zsófi paralimpiai ezüstérmes 

Dupla ezüsttel folytatódott a paralimpia a tokiói Vizes Központban, ahol elsőként Pap Bianka úszott 400 gyorson S10 kategóriában, és egy fantasztikus egyéni csúccsal végzett a második helyen. Ezután a 200 vegyesen SM9 kategóriában Konkoly Zsófi követte, aki taktikus versenyzéssel, és óriási hajrával és szintén egy egyéni legjobb idővel csapott célba másodikként, és bizony, ha egy…