Folytatódik a megújult Jövő Bajnokai program, így április 14-én Veszprémben, a Közép-Dunántúli régió ifjú tehetségei mérik össze tudásukat a medencében, de előtte még Dr. Kalamár Hajnalka és Kabarcz Zoltán tart interaktív előadást a Nyerő Hármas programsorozat részeként, külön a versenyzőknek és külön a szülőknek. De ezzel nem ér véget a szombat délelőtti programsorozat, mert amint…
Nem akármilyen duplázások zárták a debreceni országos bajnokságot: Milák Kristóf húsz perc alatt megnyerte az 50 méteres hátúszást, majd a száz pillangót – utóbbit a világranglista 3., az európai rangsor legjobb idejével, míg Késely Ajna előbb 1500 gyorson, majd 200 gyorson is bajnok lett. A nap legjobb eredménye Szilágyi Csabáé: 50 mellen egy 16 éves…
A debreceni országos bajnokság harmadik napján a döntők előtt különleges eseményre került sor: immár a nyilvánosság előtt is bemutatkozott az Olimpiai Bajnokok Testülete, amely délután tartotta alakuló ülését, ahol Risztov Évát választották meg elnöknek. Ahogy az alakuló ülésen résztvevő aranyérmeseknek átnyújtott oklevél fogalmaz, a testület „fő küldetése, hogy gondozza és megőrizze a magyar úszósport…
Szédületes úszással, a világ idei harmadik, az európai ranglista legjobb idejével (48.31) nyerte meg Németh Nándor a 100 méteres gyorsúszást – majd másfél órával később egy egészen elképesztő, repülőrajtos 47.49-cet repesztett az ezüstérmes egri váltó tagjaként. A Verrasztó-családban is volt mit ünnepelni: Dávid a világranglista második legjobb idejével győzött 400 vegyesen s lett 14 év…
Késely Ajna a világ idei harmadik legjobb idejével nyerte meg a 400 gyorsot a szám Európa-bajnoka, Kapás Boglárka előtt a debreceni országos bajnokság második napján. Bernek Péter fél órán belül megnyerte a 400 gyorsot és a 200 vegyest, ami Milák Kristóf, illetve Verrasztó Dávid szorításában nem akármilyen teljesítmény. Férfi ötven pillangón két aranyat osztottak, miután…
Döbbenetes idővel (1:52.71), Cseh László pekingi Európa-csúcsától egyetlen századmásodperccel elmaradva nyerte meg a 200 pillangót Milák Kristóf a debreceni országos bajnokság nyitónapján. A 18 esztendős klasszis természetesen azonnal a világranglista élére ugrott: eddig a világbajnoki címvédő Chad le Clos 1:55.06-tal állt az élen – ennél az ezüstérmes Kenderesi Tamás is jobbat úszott egyébként. Kapás Boglárka…
A 2018. március 28-31. között, Debrecenben megrendezésre kerülő Felnőtt Országos Bajnokság kezdési időpontja az alábbiak: előfutamok 9.30-kor a döntők 18.00 órakor kezdődnek (a döntőket szerdától péntekig élőben adja az m4sport, szombaton pedig felvételről lehet majd megnézni.)
Elkészült a 2018-as versenynaptár tervezet a Magyar Úszó Szövetséghez eddig berékezett adatok alapján. Az év folyamán folyamatosan követjük az esetleges változásokat és frissítjük az eseményeket. A 2018-as versenynaptár és a válogatott keret tagjainak névsora a válogatási elvekkel együtt a következő linkre kattintva letölthető. https://musz.hu/fajlok/egyeb/2018-03-27/aad8bfd5_0_versenynaptar_2018_terv_v7.pdf https://musz.hu/fajlok/egyeb/2018-01-25/338e8c13_0_keret_2018_v3.pdf
Az Országos Sportági Szakszövetségek részére nyíltnapot tart március 28-án, szerdán reggel 9:00-től a Testnevelési Egyetem Sport-Táplálkozástudományi Központja. Program: 9:00 – 9:10 : Megnyitó (Prof. Dr. h. c. Mocsai Lajos, rektor) 9:10 – 11:00: A Sport-táplálkozástudományi Központ munkájának ismertetése, illetve a dietetikai konzultáció szerepe a sportolók céljainak elérésében Hogy teszteli a labor az étrend-kiegészítőket?”Hozd formába a mintád!” –…
Kiváló körülmények között rendezték meg Eilatban az idei szezon első nyíltvízi Európa Kupa futamát, ahol 21 országból 50 férfi és 36 női versenyző vágott neki a 10 km-es távnak. A néhány olasz és orosz világklasszis mellett a magyarok voltak a verseny favoritjai. Rasovszky Kristóf megismételte tavalyi remek úszását és címét megvédve újra a dobogó tetejére…
We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue to use this site we will assume that you are happy with it.