Elhunyt id. Cseh László

Hatvannyolc esztendős korában elhunyt idősebb Cseh László, a magyar úszósport történetének első junior Európa-bajnoka, olimpikon, világ- és Európa-bajnoki döntős kiválóság – és nem utolsósorban legendás úszónk, Cseh László édesapja. Kortársai szerint nagyszerű úszó volt, egykori csapattársa, Gyarmati Andrea szerint „Roland Matthes szintű tehetség, csak a csillagok együttállása, a napi forma miatt végül nem jutott el…

Egy páratlan pályafutás mérföldkőhöz érkezett Pécsett!

Dr. Petrov Anatolij, azaz Tolja bácsi uszoda névavatóját és 80. születésnapját ünnepelték Pécsett. Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata dr. Petrov Anatolij munkásságának elismeréséül a Pécsi Kulturális Központ uszodáját Petrov Anatolij uszodává keresztelte át. A 4 pályás 25 méteres medencéből, aminek az egyik vége 85 cm mély csupán, paralimpiai bajnokokat, olimpikonokat nevelt ki. A paraúszás általa…

Rasóé az új pályacsúcs az idei Lidl Balaton-átúszáson, a női mezőnyben Olasz Anna lett az első

Rasovszky Kristóf rekordidő alatt teljesítette az idei Lidl Balaton-átúszást. A „balatoni cápa” ezúttal a Papp Márk által felállított 2016-os csúcsot (58:30) vette üldözőbe, méghozzá sikeresen, hiszen a világ- és Európa-bajnok nyíltvízi úszónk másfél percet javítva, azaz kereken 57 perc alatt (57:00) ért át elsőként Révfülöpről Balatonboglárra. A női úszók között a világbajnoki ezüstérmes Olasz Anna…

Szokolai László: elégedett vagyok az edzői pályafutásommal!

Eddig elsősorban Rasovszky Kristóf világ- és kétszeres Európa-bajnok nyíltvizi úszóspecialista eredményei révén ismerték mind többen a veszprémi úszóedzőt, Szokolai Lászlót. A legutóbbi Négy Nemzet úszóviadalon az 1500 méteres gyorsúszó számban világszínvonalú eredményt elért másik tanítványa Kalmár Ákos „robbantása” révén immár fokozott érdeklődés övezi mesterük munkásságát. A Magyar Edzők Társasága képviseletében sikerült őt személyesen elérni a…

Sima magyar csapatgyőzelem, Kalmár Ákos és Kós Hubert robbantott

A várakozásoknak megfelelően a magyar válogatott végzett a Négy Nemzet úszóviadal csapatversenyének élén. Az utolsó nap ugyanakkor két remek egyéni eredmény miatt marad emlékezetes: Kalmár Ákos nem csupán egyéni csúcsot úszott, de az egész viadal legjobb egyéni teljesítményét nyújtotta abszolút összevetésben 1500 gyorson. Továbbá először robbantott igazán nagyot a 17 éves Kós Hubert, aki akár…

Négy Nemzet Úszóverseny – eredmények és jegyzőkönyv

Július 24-26. között a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda Széchy Tamás medencéje adott otthont a Négy Nemzet Úszóversenynek. Mindhárom versenynap délelőtti előfutamainak és délutáni döntőinek eredményei, valamint a rajtlisták itt elérhetőek: RAJTLISTA, EREDMÉNYEK (DÉLELŐTT, DÉLUTÁN) – 1. NAP RAJTLISTA, EREDMÉNYEK (DÉLELŐTT, DÉLUTÁN) – 2. NAP RAJTLISTA, EREDMÉNYEK (DÉLELŐTT, DÉLUTÁN) – 3. NAP JEGYZŐKÖNYV    

Kapás Boglárka: győzelem és torta, egy gyertyával

Ismét a számok felét (14/7) söpörték be a magyar úszók a Négy Nemzet viadalon a Margitszigeten. A legnagyobb érdeklődéssel várt 200 pillangón Milák Kristóf és Kenderesi Tamás az Eb-kről ismert 1-2-vel zárt, míg a hölgyeknél Kapás Boglárka ünnepelte sikerrel a tavalyi vb-aranyának első évfordulóját, amiért egy kis tortát is kapott az edzőjétől, Virth Balázstól. Az…

Milák ezúttal száz pillangón alakított óriásit

A nyitónapon a számok felében született magyar siker a Négy Nemzet Úszóviadalon, a margitszigeti Széchy-uszodában. Milák Kristóf szokás szerint hozta nem éppen átlagos önmagát: olyan időt úszott 100 pillangón, amelyikkel tavaly bronzérmet szerzett volna a kvangdzsui világbajnokságon (ahol akkor negyedik lett).  Milák Kristóf igazán méltóképpen ünnepelte földönkívüli 200 pillangós világrekordjának (1:50.73) egyéves évfordulóját: olyan idővel…

Négy Nemzet úszóverseny – FRISSÍTETT ELŐZETES RAJTLISTA ELÉRHETŐ!

2020. július 24-26 között a Margitszigeten, a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda Széchy medencéje ad otthont a Négy Nemzet Úszóversenynek, melynek rajtlistája az alábbi linken elérhető.   NÉGY NEMZET ÚSZÓVERSENY ELŐZETES RAJTLISTA – DÉLELŐTT NÉGY NEMZET ÚSZÓVERSENY  ELŐZETES RAJTLISTA –  “A” DÖNTŐ DÉLUTÁN A délutáni döntőket az m4 sport élőben közvetíti! VERSENYKIÍRÁS ide kattintva elérhető További…

Négy Nemzet úszóverseny: az idei első nemzetközi úszóviadal a koronavírus-járvány kitörése óta

A világon elsőként rendez a Magyar Úszó Szövetség nemzetközi úszóversenyt a koronavírus-járvány kitörése óta! Közel ezer nevezés érkezett a Négy Nemzet Úszóversenyre, amelyet július 24-26. között rendez a MÚSZ a Hajós Alfréd Uszoda Széchy medencéjében – hangzott el a Testnevelési Egyetemen az esemény sajtótájékoztatóján.  Dr. Wladár Sándor kiemelte, hogy a verseny nem jöhetett volna létre…