A várakozásoknak megfelelően a magyar válogatott végzett a Négy Nemzet úszóviadal csapatversenyének élén. Az utolsó nap ugyanakkor két remek egyéni eredmény miatt marad emlékezetes: Kalmár Ákos nem csupán egyéni csúcsot úszott, de az egész viadal legjobb egyéni teljesítményét nyújtotta abszolút összevetésben 1500 gyorson. Továbbá először robbantott igazán nagyot a 17 éves Kós Hubert, aki akár a magyar vegyesúszó-hegemónia jövőbeni folytatója is lehet.

A zárónapot felvezető sprintszámok közül az 50 férfi pillangó maradt igazán emlékezetes, miután Milák Kristóf remek egyéni csúccsal behúzta az első helyet. Ezt követte a leghosszabb táv, amely végül a FINA-pontok alapján az egész viadal legjobb eredményét hozta: Kalmár Ákos életében először úszott 15 percen belül, ráadásul mindjárt nyolc egész másodperccel. A január óta Rasovszky Kristóffal Veszprémben készülő ifjú a 14:52.00-ás eredménnyel hatodik lett volna a tavalyi, kvangdzsui világbajnokságon.

Kétszáz háton magyar duplának tapsolhatott a Széchy-medence melletti dombot megszálló szurkolótábor – a versenyt elővigyázatosságból zárt kapuk mellett rendezték (ebben maradtak a viadalon résztvevő országok szövetségei) –, a hölgyeknél a száz után Burián Kata kétszázon is nyert, míg a férfiaknál Telegdy Ádám ért a falhoz elsőként.

Száz gyorson két második hely született, Verrasztó Evelyn és Milák Kristóf révén, utóbbi 48.77-es ideje egészen formás idő, ha azt vesszük, hogy nincs formában, illetve, hogy egymás után úszta a számokat a három nap során. Kár, hogy a happy end elmaradt, mert a mixed vegyes váltóban Milák annyira pörgött, hogy korai rajtja miatt kizárták a magyar kvartettet.

Mindazonáltal a két utolsó egyéni szám jó szájízt hagyott mindenkiben, hiszen Hosszú Katinka, ha csúcsformájától mérföldekre is jár, azért behúzta ezt a számot. A férfiaknál pedig a korábbi „uralkodók” távollétében a 17 éves Kós Hubert jelezte, a magyar vegyesúszó-hagyományok ápolásával a jövőben sem lesz gond: 1:59.06-os ideje egyértelmű jelzés, hogy óriási fejlődési potenciál van az ifjú tehetségben.

A viadalt egy „vicces váltó” zárta: a válogatott nyolc ásza három-három fiatallal – mindannyian a Jövő Bajnokai program résztvevői – alkotott egy-egy váltót, amely 4×50 gyorson ügyességi feladatokkal fűszerezett versenyt vívott (az utolsó hosszot például a nagyok teljesítették, pólóban); végül Rasovszky Kristófék nyerték a futamot.

Nyilatkozatok

Hosszú Katinka:
„Fontos volt, hogy végre versenyezhettünk, még ha most a teljesítmények, az idők nem is számítottak annyira, sőt, igazából egyáltalán nem, most a versenyzésen volt a hangsúly. Nyilván nem könnyű megélni, hogy Tokió és a brutális adrenalinfröccsök helyett itt vagyunk a szigeten, egy négynemzetes versenyen – de a körülmények miatt ezt is nagyon meg kell becsülni, meg hát végül is sok szép emlék köt ehhez a medencéhez. Én még nekimegyek Rómának is, a Sette Collinak, ami a nyár utolsó versenye lesz – eredetileg az az utolsó nagy viadal lett volna az olimpia előtt… Én csak azután fogok teljes fordulatszámra kapcsolni minden tekintetben, ha végre megszűnik a bizonytalanság, és tisztán kirajzolódik a következő szezon időrendje.”

Milák Kristóf:
„Nagyon elégedett vagyok, mert szinte az összes számban javítani tudtam az egyéni csúcsomon, különösen ma az ötven pillangó tetszett. Úgy fest, sikerült jobb lábbal felkelnem, ezért is ment ilyen jól ma. Baromira kellett már ez a verseny, hogy végre külföldiek ellen úszhattunk, mert már nagyon untam az egymás közötti felmérőket. Engem a versenyek éltetnek, szóval nekem nagyon fontos, hogy végre nyomhattunk egy ilyet három napot.”

Kós Hubert:
„Igazából erre a kétszázra készültem már fél éve, számítottam arra, hogy ez most robbanni fog, arra kevésbé, hogy a négyszáz is ennyire jól sikerül. Szerencsés vagyok, mert otthon van medencénk, és nekem összesen három nap maradt ki, mert amúgy végigcsináltam a karantént gumikötéllel… Szóval ellentétben a többiekkel én már várom, hogy jöjjön egy kis pihenő.”

Kalmár Ákos:
„Örülök, hogy végre sikerült 15 percen belül úsznom. Azt gondolom, hogy most nagyon jó helyen vagyok Veszprémben, húzzuk egymást Rasóval (Rasovszky Kristóffal), és már a múlt heti felmérőn, a Duna Arénában látszott, hogy meglehet ez az eredmény. Azért sokkal jobban fest, mint a tavalyi, a világbajnokságról, amikor századra megúsztam az olimpiai A-szintet, de nem sikerült tizenötön belülre kerülni.”

Burián Katalin:
„Ez már tényleg nagyon fájt, de megint nem lehet elégedetlen, annak ellenére, hogy ennél az időnél tudok én sokkal jobbat is. Nem könnyű ennyi idő után először versenyezni, ráadásul rögtön nyitott pályán, ami nem a legjobb a hátúszóknak, figyelni a taktikára, plusz tájékozódni, hogy ne menjek neki a kötélnek… Szóval örülök, hogy sikerült tegnap is és ma is nyerni.”

Telegdy Ádám:
„Most tényleg csak a győzelem számított, az idő kevésbé. Nem könnyű nyitott pályán úszni háton, ez is számított, de annak örülök, hogy simán tudtam nyerni.”

A harmadik nap győztesei
(és a magyarok eredményei)

50m mell
Nők
1. Lydie Stepankova (cseh) 31.40… 4. Szurovcsák Ivett 32.16… 7. Békési Eszter 32.90

Férfiak
1. Valentin Bayer (osztrák) 27.77… 3. Gál Olivér 28.28, 4. Horváth Dávid 28.57

50m pillangó
Nők
1. Anna Dowgiert (lengyel) 26.46, 2. Ollé Mónika 26.86… 6. Molnár Flóra 27.71

Férfiak
1. Milák Kristóf 23.48… 5. Németh Nándor 24.23

1500m gyors
Férfiak
1. Kalmár Ákos 14:52.00… 4. Rasovszky Kristóf 15:20.59

200m hát
Nők
1. Burián Katalin 2:10.04… 3. Szabó-Feltóthy Eszter 2:11.92

Férfiak
1. Telegdy Ádám 1:58.55… 3. Kovács Benedek 2:01.52

100m gyors
Nők
1. Kornelia Fierkiewicz (lengyel) 55.49, 2. Verrasztó Evelyn 55.84, 3. Gyurinovics Fanni 56.18

Férfiak
1. Jakub Kraska (lengyel) 48.57, 2. Milák Kristóf 48.77… 4. Németh Nándor 49.20

200m vegyes
Nők
1. Hosszú Katinka 2:13.98… 5. Ugrai Panna 2:18.63

Férfiak
1. Kós Hubert 1:59.06… 7. Cserfalvi Olaf 2:08.92

4x100m mix vegyes váltó
1. Lengyelország 3:50.47. A magyar váltót szabálytalan váltás miatt kizárták.

A pontverseny végeredménye
1. Magyarország 496 pont, 2. Lengyelország 461, 3. Ausztria 387, 4. Csehország 233

Legjobb egyéni teljesítmények (FINA-pontok alapján)

Férfiak
Kalmár Ákos – 1500m gyors, 14.52.00 – 942 pont

Nők
Caroline Pilatsch (osztrák) – 50m hát, 28.03 – 900 pont

Hasonló bejegyzések