Hatvannyolc esztendős korában elhunyt idősebb Cseh László, a magyar úszósport történetének első junior Európa-bajnoka, olimpikon, világ- és Európa-bajnoki döntős kiválóság – és nem utolsósorban legendás úszónk, Cseh László édesapja.

Kortársai szerint nagyszerű úszó volt, egykori csapattársa, Gyarmati Andrea szerint „Roland Matthes szintű tehetség, csak a csillagok együttállása, a napi forma miatt végül nem jutott el a legnagyobb csúcsokra”. Való igaz, a kelet-német világklasszis mögött sokszor tűnt fel Cseh László neve másodikként az akkoriban először megjelenő világranglistán a hátúszó-számokban – ám a világbajnokságon végül az 1973-ban, Belgrádban elért 5. hely, Európa-bajnokságon pedig az 1970-es barcelonai 6. hely jelentette a legjobb egyéni eredményt. Részt vett az 1972-es müncheni olimpián, ahol nem kis részt vállalt abból, hogy a férfi vegyesváltó meglepetésre döntőbe került, ahol végül a 8. helyen zárt.

A magyar úszósport históriájába örökre beírta magát azzal, hogy a junior Európa-bajnokságokon ő az első magyar, aki aranyérmet szerzett: 1967-ben, Linköpingben 100m pillangón győzött, majd lett ezüstérmes 100m háton.

Hazai vizekben utóbbi távon egyeduralkodónak számított, 1968 és 1973 között zsinórban hatszor nyerte meg a magyar bajnoki címet – mindösszesen 13-szor állhatott itthon a dobogó tetején. Ő volt az, aki még akkor is vidám volt, amikor nem lett volna oka mosolyogni. Valamennyi érménél és eredményénél nagyobb fegyverténynek számít – legalábbis Gyarmati Andu szerint –, hogy annak idején a Margitszigeten meggyőzte az akkor őt trenírozó Székely Évát arról, hogy az edzés közben hozzon neki két rántotthúsos szendvicset, mert azt délelőtt tízkor készítették frissen, és ő azt jóízűen el is fogyasztotta az ötórás szeánsz kellős közepén…

A fiatalabb generációk persze más emlékképeket őriznek róla: ő volt az apa, aki Cseh Laci karrierjének első felében gyakorlatilag mindenhova kísérte a fiát, még versenyek alatt is. Köpeny, törölköző, papucs, úszószemüveg – bármi, ami kell. Mindezt úgy, hogy soha, de tényleg soha nem szólt bele abba, amit az edzői kértek a fiától. Ha kérdezték, elmondta a véleményét, de mindig a háttérben maradt, és kizárólag arra koncentrált, hogy fantasztikus tehetséggel megáldott fia a lehető legzavartalanabbul készülhessen, versenyezhessen. Ha az volt a célja, hogy Laci érje el mindazt, ami neki nem adatott meg, akkor örömmel dőlhetett hátra: fia négy olimpiáról tért meg éremmel, világbajnoki címeket szerzett, míg a felnőtt Európa-bajnokságok valaha volt legeredményesebb férfiversenyzőjének számít 14 aranyérmével (plusz 19 rövidpályán) – nem magyar viszonylatban, hanem összességében.

Valamiért a sors úgy akarta, hogy idén, ami alighanem Laci pályafutásának utolsó évada lett volna, ne lássa a fiát egy újabb budapesti Eb-n és az ötödik olimpiáján – jövőre viszont már fentről figyelheti, mosolyogva, amint Lackó remélhetőleg megmutatja, mekkora klasszis, még egyszer, utoljára.

A Magyar Úszó Szövetség és a magyar úszók családja mély részvéttel osztozik a Cseh-család gyászában.

Hasonló bejegyzések