Harminckét úszónk 103-szor állhat rajthoz

Kialakult a végleges utazó csapat: a december 13-án rajtoló koppenhágai rövidpályás Európa-bajnokságon 32 úszó vesz részt, akik az előzetes tervek szerint 103-szor állnak rajthoz egyéni számokban. Cseh László a viadal nyitónapján ünnepli majd első felnőtt Eb-érmének 15. évfordulóját, míg Hosszú Katinka 13 évvel ezelőtt szintén egy rövidpályás kontinensbajnokságon állt először dobogón – mindketten 400 vegyesen…

Első helyen zárta a magyar úszócsapat a CECJM-et!

Bearanyozták a bronzvasárnapot úszóink, hiszen a 3 napos tornán, az első naptól kezdve a mieink vezették az összetett pontversenyt, majd meg is nyerték a lengyelek és a házigazda románok előtt, így az a parádés sorozat sem szakadt meg, hogy a magyarokon kívül nem nyert még összetettben más ország a régióból CECJM-en, azaz a közép-európai országok…

21 érem és összetett elsőség a juniorok versenyén Romániában

A tegnapi 10 érem után ma 21-nél álltak meg úszóink a közép-európai országok junior találkozóján Romániában. Így az első nap után a második napon is a magyar csapat áll a ponttáblázat élén. Az éremtermelés már délelőtt megkezdődött, mivel 400 gyorson Fábián Milán nyitott egy arannyal (04:02:48), majd Galyassy Szilárd szerzett még egy ezüstöt (04:06:92) ezen…

10 éremmel kezdtek úszóink a közép-európai országok junior találkozóján

December 8 és 10 között Románia ad otthont a közép-európai országok junior találkozójának (Central European Countries Junior Meeting), melyen hagyományosan legalább 8 régiós ország utánpótlás úszóválogatottja versenyez egymással. Az első napon a magyar csapat már meg is kezdte az éremgyűjtögetést. 200 háton Ugrai Panna az első (02:18.35), még Gyenei Anna a második helynek örülhetett (02:18.83).…

32 fős csapat Koppenhágára

A Magyar Úszó Szövetség elnöksége szombati, százhalombattai ülésén elfogadta Sós Csaba szövetségi kapitány előterjesztését, melynek értelmében 32 fős válogatott vesz részt a decemberi, koppenhágai rövidpályás Európa-bajnokságon. Huszonkettő férfi és tíz női versenyző alkotja a csapatot. A két, leginkább túlterhelt, a nyarat gyakorlatilag végigversenyző juniorklasszis, a 17 éves Milák Kristóf és a 16 esztendős Késely Ajna pihenőt kapott,…

Újabb funkciókkal bővült az új úszásrendszer

Tisztelt Tagszervezetek! Még több funkcióval bővült a http://teszt.muszuszoranglista.hu oldalon elérhető új úszásrendszer. Mint arról korábban beszámoltunk az új rendszer év végéig párhuzamosan fut majd a régivel, de fontos, hogy minden egyesületnek legyen egy adminisztrátora, aki kezeli majd a felületet, hiszen 2018. januárjától csak ezen keresztül lehet majd nevezni.   Azok az egyesületek, akik még nem regisztráltak, kérjük ezt…

A MÚSZ részvétnyilvánítása Almási István halála után

A Magyar Úszó Szövetség részvétnyilvánítást küldött Hódmezővásárhely városának, ahol hétfőn reggel jelentették be a szomorú hírt, hogy elhunyt a város polgármestere, Almási István. Hódmezővásárhely a magyar úszósport egyik bástyája, ahol valóban világszínvonalú körülmények között edzőtáborozhatnak válogatottjaink, illetve számtalan fontos versenyt, így tavaly junior Európa-bajnokságot rendezhettünk – a néhai városvezető, Almási István igen fontos szerepet vállalt…

A jövő elkezdődött: Milák, Késely 4-4 egyéni arany – Bernek 4+1, Jakabos 3+6

A magyar úszósport két legnagyobb ígérete megmutatta, miért tartják őket annak: az 17 éves Milák Kristóf és a 16 éves Késely Ajna egyaránt 4-4 egyéni bajnoki címet szerzett a százhalombattai országos bajnokságon. Azért a válogatott törzstagjai is kitettek magukért: Bernek Péter négy egyéni és egy váltógyőzelmet jegyez, míg Jakabos Zsuzsanna „bruttó” 9 (3+6) arannyal zárt.…

Milák-Kenderesi: európai 1-2. 200 pillangón

Nem okozott csalódást a százhalombattai rövidpályás országos bajnokság legjobban várt száma: a férfi 200 pillangó első két helyét megszerző Milák Kristóf és Kenderesi Tamás kapásból az európai ranglista élére tempózott. A másik slágerszámban, a férfi 100 gyorson a nyári csoda-váltóbronz főhősei osztoztak az érmeken, közülük ezúttal Kozma Dominik volt a leggyorsabb A decemberi koppenhágai Eb…

Bernek: világranglista-elsőség – Milák: pillangó-hát dupla

A világranglista élére tempózott Bernek Péter 400 vegyesen a százhalombattai rövidpályás országos bajnokság második napján, Milák Kristóf pedig egészen különleges duplát teljesített: előbb 5 századdal megelőzte Cseh Lászlót 100 pillangón, majd 50 háton is győzött. Késely Ajna Európa harmadik legjobb idejével nyerte a női 800-at, a győri 4×100-as férfi gyorsváltó pedig országos csúcsot repesztett. Bernek…