2014, 2015 és 2016 után negyedszer is elnyerte az év legjobb úszónőjének járó díjat Hosszú Katinka. A FINA objektív kritériumrendszere alapján kétség sem férhetett ahhoz, hogy az idén is bajnokunk veheti át az üvegtrófeát, hiszen a hangcsoui eredmények döntő súllyal estek latba (a Világkupából az összetett eredménye számított – az Eb-t itt nem veszik számításba,…
Az utolsó nap is volt kiért szorítani Kínában, hiszen Kalmár Ákos élete első felnőtt vb-döntőjében állt rajthoz 1500 gyorson, ahol végül a 7. helyen végzett, ami kiváló teljesítmény, pláne, hogy a sapkái meglehetősen érdekes utat jártak be a verseny során. Igazi „nagyhalak” is vízbe ugrottak az 1500 gyors fináléjában, ahova bajaiak fiatal tehetségének Kalmár Ákosnak…
A Kolumbiai Köztársaság Magyarországi Nagykövetsége egy díszes fogadással köszönte meg sportágunk vezetőinek – köztük Dr. Wladár Sándornak, a Magyar Úszó Szövetség elnökének, – hogy a novemberben idelátogató kolumbiai úszócsapatot végig az itt tartózkodásuk alatt támogatták és segítették a felkészülésükben. Immáron több mint egy éve, hogy Magyarország és Kolumbia egy olyan rendkívüli programot dolgozott ki és működtet…
Hosszú Katinka egyszerűen megállíthatatlan vegyesen, ma újra felállhatott a dobogó legfelső fokára a kinai Rövidpályás VB-n – immáron negyedszer az elmúlt öt napban – miután a 400 és 100 után a 200 vegyest is győzelemmel pipálta ki. Parádés teljesítménnyel zárta az idei utolsó világversenyét, 5 nap alatt érmet szerzett, egész pontosan egy ezüst és 4…
Újabb győzelem Hosszú Katinkától, aki így már 3 aranynál jár a rövidpályás vb-n, miután ma meggyőző fölénnyel nyerte a 100 vegyes döntőjét (57.26), ahol bő 5 tizedet vert a második helyezett Imai Runára, ezzel sorozatban negyedszer lett világbajnok ezen a távon, ami óriási teljesítmény. Hosszú Katinka a negyedik számban – az esti programban egyedüli magyarként…
A tegnapi 100 hát döntője után, ma 200 háton Hosszú Katinka a táv közepén talán kevésbé pörgött a szokásosnál, így hiába úszta a második leggyorsabb záróötvenet, ezúttal meg kellett elégednie a negyedik hellyel 200 háton – cserébe később első helyen jutott tovább 100 vegyesen, ahol magabiztosan várhatja a pénteki finálét, hiszen több mint négy tizeddel…
Kevéssel a 200 pillangón szerzett aranyérme után kellett újra medencébe ugrania az Iron Ladynek. 100 háton az amerikai Smoligától még kevesebbel kapott ki, mint amennyivel a szintén amerikai Kelsi Dahliát elkapta, így egy ezüstérmet is szerzett a rövidpályás vb második napján. A háromszoros olimpiai bajnok úgy került a fináléba, hogy az előfutamban az utolsó fordulót…
A mai nap délelőttjén Bene Vera, vezető edző, Közép-Dunántúli Régió vezetőjének meghívására az Olimpiai Bajnokok Testületének elnöke, Risztov Éva és a Magyar Úszó Szövetség elnöke dr. Wladár Sándor a Dunaferr SE Úszó Szakosztályánál tett látogatást. Jelenleg nagy volumenű uszoda rekonstrukciós munkálat folyik Dunaújvárosban, mely jelentősen megnehezíti az ott működő vizes szakágak helyzetét, kiemelten az úszók…
Már az első nap rövidpályás világbajnok Hosszú Katinka – immáron 14-szeres! Hosszú 400 vegyesen – akárcsak a délelőtti előfutamban – most sem hagyott esélyt az ellenfeleinek, hiszen több mint 4 másodperccel a második helyezett előtt érintette a falat, és ezzel megszerezte első aranyunkat.4:21-40-es idejével, ami az idei legjobbja, pedig rögtön a világranglista élére is ugrott.…
A nyitónap délelőttjén Hosszú Katinkának sikerült a továbbjutás – 400 vegyesen a közelében sem voltak, elsőként került a fináléba, 100 háton harmadik idővel középdöntős. Mint mondta: “a fókusz a vegyesen van, ha esetleg nem sikerülne háton a döntő, mert elég közel van a két úszás egymáshoz, az sem érdekes, holnap van egy újabb szám. Egyébként…
We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue to use this site we will assume that you are happy with it.