A Modern Városok Kupája március 11-13. között rendezett szegedi fordulójának jegyzőkönyvében egy, a központi adatbázist érintő frissítési hiba miatt módosultak a pontértékek. Azóta az adatbázis frissítésre került, így az új, javított jegyzőkönyv is elkészült, amely az alábbi linken megtekinthető, letölthető. Az előfutamok, döntők időeredményeit ez semmilyen módon nem befolyásolta. A hibáért és az ezzel járó…
A 2022-es évben folytatódnak a Magyar Úszó Szövetség által meghirdetett úszóoktatói, illetve úszóedzői webkonferenciák. A Magyar Úszó Szövetség szervezésében a következő webkonferenciára március 25 és 27 között kerül sor. A webkonferencia címe: Magyar úszóoktatók külföldi tapasztalatai Jelentkezés módja: kizárólag az alábbi linken, a regisztrációs űrlap kitöltésével lehet lehet jelentkezni, amelyet a “küldés” gombbal tud véglegesíteni! REGISZTRÁCIÓS ŰRLAP ide…
A szegedi Modern Városok Kupájában az utolsó nap tizennégy döntőt tartottak, ahol a szombathoz hasonlóan válogatott úszóink ismét halmozták az érmeket, Mliák Kristóf ma is két aranyat zsebelt be, Komoróczy Lora pedig egy arany-ezüst-bronz kollekcióval gazdagodott zárásként. A viadal végén a szegedi fordulóban is trófeát kaptak a legtöbb LEN-pontot szerző úszók. A férfiak versenyében a…
A Modern Városok Kupájának szegedi fordulójában a második versenynap tizenhat döntőt rendeztek, ahonnan nem hiányozhattak a válogatott legjobbjai sem, négyen közülük pedig kétszer is a dobogó legtetején ünnepelhettek. Milák Kristóf elsőként fő számában 200 pillangón ugrott vízbe, ahol a délelőtti előfutamban 1:56.44-et jött (ami persze messze van még a csúcsformájától, de azért mégiscsak az idei…
Az idei Modern Városok Kupa második állomásának péntektől vasárnapig a szegedi Tiszavirág uszoda ad otthont. A mai nyitónapon 1500 gyorson osztottak érmeket, ahol a két héttel ezelőtti veszprémi forduló után Rasovszky Kristóf ismét megmutatta, hogy a Tisza parton sem engedi ki kezéből a győzelmet. Rasó a táv háromnegyedénél nagyobb sebességi fokozatba kapcsolt, és végül bő…
Huszonhárom korosztályos válogatottat, azaz az ukrán úszó-utánpótlás krémjét sikerült kimenekíteni a háború sújtotta országból a Magyar Úszó Szövetség és a magyar kormány segítségével – a fiatalok immár egy hete Debrecenben és Kaposvárott tréningeznek edzőikkel. Sokan sokféleképpen segítenek most az orosz–ukrán konfliktus ürügyén – a Magyar Úszó Szövetség a saját területén leginkább hatékony megoldást igyekezett megtalálni,…
Száz nappal a budapesti FINA Világbajnokság rajtja előtt a magyar szervezők bemutatták az esemény hivatalos logóját. Ez a tervezők szándéka szerint egyszerre idézi meg a víz szó angol megfelelőjének (water) kezdőbetűjét, illetve emlékeztet egy úszóra, de akár vízilabdázóra is. Száz nap múlva kezdődik Budapesten, valamint három társrendező városban, Debrecenben, Sopronban és Szegeden a 19. FINA…
A verseny célja, a Magyarországon a Modern Városok Program keretében épülő uszodák megismertetése, népszerűsítése, az uszodai infrastrukturális fejlesztések bemutatása, valamint figyelem felhívás az újabb felkészülést segítő létesítményekre, akár versenyek és edzőtáborok szervezésével, továbbá versenyzési lehetőség biztosítása korosztályos és felnőtt versenyzők számára nemzetközi ellenfelekkel, előfutam – döntős rendszerben. VERSENYKIÍRÁS ide kattintva elérhető ELŐZETES RAJTLISTA ide kattintva…
A MediaBook Kiadó – az Utanpotlassport.hu kiadója – gondozásában megjelent és már megrendelhető a korosztályos sport 2021-es esztendejének 372 oldalas évkönyve. – 27 sportág korosztályos világ- és Európa-bajnokságainak, illetve országos bajnokságainak eredménylistái – 15 000 fiatal neve a kötetben – a legsikeresebb sportolók portréi – a legeredményesebb utánpótlásedzők bemutatása – a legemlékezetesebb eseményeket felidéző írások…
A Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) jóváhagyta a júniusi, budapesti világbajnokság pontos programját. Az úszóversenyekre a vb első felében (június 18-25.) kerül sor, a döntők minden nap 18 órától kezdődnek a Duna Arénában – a sportrajongók estéje pedig meglehetősen tartalmasnak ígérkezik ezen időszakban, hiszen a magyar vízilabda-válogatottak 21 órától játsszák a csoportmérkőzéseiket a Margitszigeten. Elkészült a…
We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue to use this site we will assume that you are happy with it.