Feledhetetlen gálával búcsúztatta az évet a magyar úszósport

Két év kihagyást követően végre ismét együtt lehetett a magyar úszócsalád, hogy egy évadzáró-gálán díjazzák az esztendő legjobbjait, illetve folytatódjék a hősök beiktatása a Magyar Úszó Hírességek Csarnokába. Milák Kristóf és Mihályvári-Farkas Viktória lett a legjobb a medencés szakágban, míg a nyíltvízieknél Rasovszky Kristóf és Olasz Anna, a paraúszóknál pedig Pap Bianka. A junioroknál Mészáros…

Eredményt hirdetett a LEN a botrányosan félbeszakított Európa-bajnoki 25 kilométeren

Kilencvenhét nappal a verseny félbeszakítását követően hirdettek végeredményt az augusztusi vizes Európa-bajnokság nyílt vízi küzdelmeinek 25 kilométeres versenyében, amely elképesztő körülmények között szakadt félbe.   Az Ostia tengerpartján augusztus 20-án megrendezett viadalon a szél hatalmas hullámokat kavart, amelyek össze-vissza dobálták a kísérő hajókat, míg a célként szolgáló vízi egységet szétbontották, illetve elmozdították a helyéről. A…

Bolgár sportminiszteri látogatás a Duna Arénában

Tegnap délután a bolgár sportminiszter asszony, Vesela Letcheva és kísérete meglátogatta a Duna Arénát, ahol a hazai sportvezetés részéről Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke és Gyurta Dániel, frissen kinevezett rendkívüli és meghatalmazott nagykövet, ugyancsak korábbi úszó Olimpiai bajnokunk fogadta a delegációt.   A bolgár sportvezető megtekintette a hazai vizes sportok egyik kiemelkedő bázisát,…

Kristófok mérlege: Rasovszkynak sikerült, Miláknak majdnem

Rasovszky Kristóf visszavágott a fiataloknak 800 gyorson: olimpiai ezüstérmesünk ráadásul országos csúccsal lett első. Milák Kristóf 100 pillangón akart rekorddöntéssel győzni, ám egy nem túl jól sikerült forduló miatt végül „csak” nyert, így négy arannyal és két ezüsttel zárta a Szerencsejáték Zrt. rövidpályás országos bajnokságot Kaposvárott. A hölgyek mezőnyében Ugrai Panna korábban sosem volt első,…

Az év sportpillanata szavazás

[vc_row][vc_column][vc_column_text]Az idei világeseményeken rengeteg emlékezetes pillanat történt, de vajon melyik a legjobb közülük? Mondd meg te!   200m férfi pillangó Budapesten, Milák Kristóf világcsúcsával? Esetleg a Lupa-tavon a nyíltvízi váltó ezüstérme és a szurkolás? Talán Rómában, a 200 m férfi pillangó eredményhirdetése, amikor Milák Kristóf felhívta maga mellé Márton Richárdot, és együtt hallgatták a magyar…

Jakabos Zsu elnyűhetetlen: 19 évvel az első arany után újabb egyéni győzelem

Milák Kristóf és Szabó Szebasztián újabb egyéni aranyéremmel bővítette kaposvári kollekcióját a rövidpályás ob harmadik napján: az olimpiai bajnok ezúttal 200 gyorson előzte meg klubtársát, Márton Richárdot, míg Szabó kedvenc számában, 50 pillangón gyorsulta le Milákot. Jakabos Zsuzsanna pedig egyszerűen elnyűhetetlen: 13-14 évvel fiatalabb vetélytársait győzte le 400 vegyesen, majd alig tíz perc múlva a…

Kós Hubert ötéves csúcsot döntött, Szabó–Milák 1-1

Élete első egyéni rövidpályás felnőttbajnoki címét élete első felnőtt országos csúcsával tette még emlékezetesebbé Kós Hubert. A római Eb aranyérmese 100 vegyesen egy 2017-es csúcsot adott át a múltnak. Milák Kristóf a kétszáz pillangó megnyerését követően meccselt újra Szabó Szebasztiánnal, a győriek sprintere most visszavágott, két századdal előzve meg az olimpiai bajnokot 50 gyorson.  …

Milák Kristóf belekezdett, Szabó Szebasztián háton nyert

Néhány meglepő eredménnyel indult a kaposvári rövidpályás ob – hogy Milák Kristóf elsőrangú idővel nyerte a 100 gyorsot, az nem volt az, viszont hogy Telegdy Ádám megelőzte Kós Hubertet 200 vegyesen (két századdal), Szabó Szebasztián pedig Bohus Richárdot 50 háton (egy századdal), az már igen.   Egy éve Milák Kristóf enyhén szólva küszködött rövidpályán, nem…

Párizs, Los Angeles, Brisbane és húszezer gyermek sorsa volt a tét

Illusztris vendégek látogatták meg több tucatnyi, az Úszó Nemzet Programban résztvevő kaposvári ifjú edzését a Csik Ferenc-uszodában. A rövidpályás országos bajnokság nyitónapjára időzített viziten ott volt a program két nagykövete, az ötszörös olimpiai bajnok Egerszegi Krisztina és a négyszeres olimpiai bajnok Darnyi Tamás (ők havonta több helyszínre is elmennek egyébként), és csatlakozott hozzájuk Schmidt Ádám…