Minden idők legsikeresebb junior kontinensviadala ugyan már több mint egy hete véget ért, de a fiatalok teljesítményére biztosan örökre emlékezni fogunk és még évek múltán is örömmel, büszkeséggel idézzük majd fel a Helsinkiben történteket – az utanpotlassport.hu helyszíni összefoglalói és tudósításai nemcsak felelevenítik a magyar csapat menetelését, de méltó összegzése annak a (nem) mindennapi a…
Az előző napokhoz méltó véget ért a junior nyíltvízi Európa-bajnokság Máltán: az utolsó két versenyszámot inkább lefújták. Hivatalosan a tenger túlzottan nagy hullámai miatt, ám a csapatok úgy látták, vasárnapra már végképp nem tudtak megfelelő létszámú rendezőt mozgósítani a helyiek. Az eredetileg szombat délutánra meghirdetett, a váltóverseny részleteit ismertető technikai értekezlet ismét csak elmaradt, miután…
Rohács Réka második, Gálicz Péter negyedik lett a legidősebbek 10km-es versenyében a máltai junior nyíltvízi Európa-bajnokság második napján. Réka aranyérmét a szél fújta el, míg Péter 27 századdal maradt le a dobogóról. A 18-19 évesek a klasszikus olimpiai távon versengtek szombat délelőtt. A férfiak versenyében Gálicz Péter óriásit csatázott a bronzéremért, de végül nagyjából húsz…
Pénteken az ARENA és a Magyar Úszó Szövetség képviselői – köztük Umberto Dalla Pozza Globális Sport Marketing Manager és Dr. Wladár Sándor Elnök részvételével – egy előremutató megbeszélés keretében egyeztetettek a két szervezet 2020. végéig szóló partneri együttműködés részleteiről. A megbeszélés egyik pontja alapján a MÚSZ és az ARENA az ősz folyamán a felnőtt válogatott…
Remek győzelemmel kezdődött az ifjú nyíltvízi úszók junior Európa-bajnoksága Máltán: a 14-15 évesek mezőnyében Szimcsák Mira aranyérmet szerzett 5km-en. A fiúknál a minősíthetetlen rendezési körülmények fosztottak meg több versenyzőt a jobb helyezésektől. Nyíltvízi kontinensviadalokhoz totálisan méltatlan körülmények között kanyarodtak rá a résztvevők a versenyre: a technikai értekezlet – amelyen a biztonsági tervet és a pályarajzot…
Remek győzelemmel kezdődött az ifjú nyíltvízi úszók junior Európa-bajnoksága Máltán: a 14-15 évesek mezőnyében Szimcsák Mira aranyérmet szerzett 5km-en. A fiúknál a minősíthetetlen rendezési körülmények fosztottak meg több versenyzőt a jobb helyezésektől. Nyíltvízi kontinensviadalokhoz totálisan méltatlan körülmények között kanyarodtak rá a résztvevők a versenyre: a technikai értekezlet – amelyen a biztonsági tervet és a pályarajzot…
A világ legkiválóbb úszói ismét a Duna Arénába látogatnak, hiszen ezúttal is rangos nemzetközi verseny otthona lesz Budapest, 2018. október 4. és 6. között. A sportág történetében először – a tavalyi, felejthetetlen világbajnokság sikerén felbuzdulva – a FINA a magyar fővárost jelölte ki az úszó Világkupa egyik helyszínéül. Ahhoz, hogy a már-már megszokott, kiemelkedően magas…
A Magyar Úszó Szövetség elnöksége mai ülésén elfogadta az augusztusi Európa-bajnokságon induló válogatott névsorát. A sportág történetében először komoly súllyal esett latba a sportolói bizottság véleménye, amelyet Gyurta Dániel elnökségi tag, valamint a Glasgow-ban címvédőként induló, világbajnoki ezüstérmes Verrasztó Dávid képviselt. A korábban megszokottnál hosszabb és tartalmasabb vita után fogadta el a MÚSZ elnöksége az…
Már az ikrek havában járunk, azaz nyakunkon a nyár és ennek apropóján elindítjuk Twin Swim játékunkat a sportos (nemcsak iker) testvéreknek! Tégy azért, hogy (iker)testvéred újra fittebb legyen és persze Te magad is! Nevezzetek játékunkra, töltsétek mozgással akár sok-sok úszással a nyarat. Nyereményetek a jobb és egészségesebb közérzet mellett 1-1 db az úszóválogatott által viselt ARENA…
A magyar úszósport jövője is fényesnek tűnik: Helsinkiben sikerült felülmúlni a netanyai produkciót, a 12 aranyérem minden idők legjobb szereplése a junior Eb-k 1967 óta íródó történetében. A zárónapon Milák Kristóf újfent elképesztő produkciót nyújtott: 12 percen belül két aranyérmet szerzett, 200 gyorson, majd 100 pillangón, így 4 bajnoki címmel és egy váltóbronzzal búcsúzott Helsinkitől.…
We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue to use this site we will assume that you are happy with it.