Úszó Nemzet Program: húsz városban indult el a kicsik úszásoktatása

Az első kísérleti időszak négy helyszínének tapasztalataival felvértezve mától hivatalosan is elstartolt a magyar úszósport valaha volt legnagyobb kezdeményezése, az Úszó Nemzet Program! Ma húsz városban indult meg az óvodás, illetve kisiskolás gyerekek úszásoktatása, és az előttünk álló időszakban újabb és újabb települések és létesítmények kapcsolódnak majd be, hogy aztán a tervek szerint a csúcson…

HIVATALOS: ismét elhalasztották a vizes világbajnokságot

A vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség ma bejelentette, hogy a fukuokai 19. FINA világbajnokságot, idén májusról egy évvel elhalasztják, így az új időpont: 2023. július 14-30. (a helyszín továbbra is változatlan, hiszen Japán marad a rendező és Fokuoka városa lesz a házigazda). Ezzel összhangban a 20. FINA világbajnokságot pedig 2024 januárjára teszik át, melynek az…

Díj a legeredményesebb nevelőedzőknek

A maga nemében egyedülálló kezdeményezés élére állt a Magyar Edzők Társasága, az Utanpotlassport.hu szerkesztősége és a Porsche Hungária: a három szervezet létrehozta A hónap utánpótlásedzője díjat, amelyhez kapcsolódóan átadják majd Az év utánpótlásedzője elismerést is. A díj kiírása alkalmából tartott sajtótájékoztatón jó néhány sportági szövetség vezetője mellett olimpiai bajnokok sora jelent meg. „Olyan díjat hozunk…

Pályázati felhívás a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem ÉLSPORTOLÓK EGYETEMI TANULMÁNYAIT TÁMOGATÓ ÖSZTÖNDÍJÁRA

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem pályázatot hirdet az élsportolók egyetemi tanulmányait támogató ösztöndíjára mely a 2021/22-es tanév tavaszi félévre (5 hónap) vonatkozik.  A pályázat beadásának határideje: 2022. február 15. A pályázat elbírálásának várható időpontja: 2022. március 15. A pályázatot elektronikus úton kell benyújtani, mellékletekkel együtt a következő email címre: szerb.gyorgy@uni-mate.hu További információk a pályázati…

Pályázati felhívás – Minden Gyermek Tanuljon Meg Úszni – Határidő: 2022. február 15.

A Magyar Úszó Szövetség a MÚSZ-9/2022. (01.19). sz. elnökségi határozatban foglaltak szerint pályázatot hirdet, a Minden Gyerek Tanuljon Meg Úszni program keretében, melynek célja a Magyar Úszó Szövetség tagszervezeteinél folyó úszásoktatási feltételek javítása, segítése. Határidő: 2022. február 15. kedd 14.00 Beadás módja – KIZÁRÓLAG elektronikusan, email-ben a palyazat@musz.hu címre. A más címre, vagy határidőn túl beadott jelentkezéseket…

Jótékonysági úszóverseny a leégett szentesi sportcsarnok újjáépítéséért

Jótékonysági úszóversenyt rendeznek január 22-én, szombaton 10 órától Szentesen, a Dr. Rébeli – Szabó József Sportuszodában.A nevezési díj rajtonként 1000 forint, a befolyt teljes összeget az elmúlt év végén leégett Dr. Papp László Városi Sportcsarnok újjáépítésére fordítják a szervezők. Öt korosztályban, nyolc-nyolc versenyszámban mérhetik össze tudásukat a résztvevők, akik vállalják, hogy vízbe ugranak a nemes…

Indulásra készen – megvolt az Úszó Nemzet Program első átfogó oktatói továbbképzése 

A Magyar Úszó Szövetség hétvégén tartotta első széleskörű oktatói továbbképzését, (az eddigi tesztüzemmód után) az immár hamarosan startoló Úszó Nemzet Program kapcsán a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Athén termében. A két napos eseményen – amelyet Sterbenz Tamás, az egyetem Rektora nyitott meg – közel 200-an vettek részt, köztük a január 31-től a programba kerülő…

Kaczander Ágnes „rátapad” a tévére, ha úszóversenyt láthat

Az egykor két olimpiát is megjárt Kaczander Ágnes személye érdekes, közérdeklődésre is számot tartó. Több okból is. Jómagam élénken emlékszem a már a hetvenes évek legelején meredeken felfelé ívelő pályájú, akkor szemtelenül fiatal úszónőre, a szőke és ugyancsak csinos mellúszóra, aki a legszebb reményekkel kecsegtetett a közelgő, 1972-es, müncheni olimpia versenyein. Korábban más szerepkörben is…

Díjaztuk 2021 legjobbjait!

Sűrű napunk volt a Margitszigeten, hiszen a válogatott kerettagok és edzőik, illetve a régióvezetők több fontos előadást hallgathattak végig (szokásos doppingellenes tájékoztatók, sportegészségügyi szűrővizsgálatok, szabályváltozások a videórendszer bevezetése után, marketing- és jogi tájékoztató, illetve a Merj szólni! kezdeményezés) – majd a 2021-es idény legjobbjainak díjazása következett. Mivel január első hete még sokaknak pihenő, akadt több…

Pap Bianka győzött az Év sportolója választáson

A Magyar Sportújságírók Szövetsége 64. alkalommal ismerte el az év legkiemelkedőbb sportolóit. A Nemzeti Színházban rendezett M4 Sport – Az Év Sportolója Gálán – habár nem tudta minden jelölését győzelemre váltani – szerencsére idén sem maradt díj nélkül a magyar úszósport. Az Év női fogyatékos sportolója Pap Bianka úszó, a Vasas kiválósága, a tokiói paralimpia…