Szinte ott folytatták úszóink, ahol a Duna Arénában abbahagyták, habár kevesebben álltak rajthoz közülük a német fővárosban, mint a nemrég véget ért budapesti úszó világkupán, így is öt érmet szereztek a magyar versenyzők az első versenynapon. Milák Kristóf egy ezüsttel kezdett 400 gyorson, a számot akárcsak Budapesten a litván Danas Rapsys nyerte (3:47.65), még a…
Tíz magyar érem ragyogta be a budapesti Úszó Világkupa zárónapját, méghozzá négy arany, két ezüst és négy bronz leosztásban. Ami a legfényesebb medálokat illeti Hosszú Katinka ezúttal is jött, úszott és nyert, csak most 200 vegyesen, Burián Kata 200 háton volt ma verhetetlen, Jakabos Zsuzsanna 100 pillangón aratott diadalt, még Szabó Szebasztián 50 pillén nem…
A MediaBook kiadó gondozásában megjelent, Így lettünk bajnokok című, sajátos szemszögből megírt portrékötetben a jelenlegi hazai sportélet harminc kiválóságának gyermek- és fiatalkori történetét meséli el a négy szerző, Ballai Attila, Bruckner Gábor, Gy. Szabó Csilla és Török László. A könyv arra a kérdésre keresi a választ, hogy miképpen csinálták, milyenek voltak gyerekként azok, akiknek végül…
Nincs megállás, ami a magyar éremesőt illeti, hiszen ismét remekeltek úszóink a Duna Arénában, ami majdnem teljesen megtelt az Úszó Világkupa második napjára, így az igen hálás magyar közönség nyolc érmet ünnepelhetett, ebből három aranyat, három ezüstöt és két bronzot sikerült ma bezsebelni. Rögtön egy fenomenális 400 vegyessel kezdődött budapesti világkupa második felvonása, hiszen Hosszú…
Immár második alkalommal vendégeskedik a kolumbiai úszócsapat Budapesten, mivel Magyarország és Kolumbia egy olyan rendkívüli programot dolgozott ki és működtet közösen, amely hátrányos helyzetű sportolók támogatását tűzte ki célul. A támogatott fiatalok nemcsak tanulmányi eredményeikkel tűnnek ki, hanem kiemelkedő közösségi tevékenységet is folytatnak, mindamellett pedig a sportban is jeleskednek. A 2017-ben létrejött sportdiplomáciai együttműködés keretében…
Magyar éremesővel indult a világkupa első napja a Duna Arénában, hiszen kilenc döntőben is érdekeltek voltunk és ebből majdnem mindegyikből hoztak érmet/érmeket úszóink, és összesen 9 medált gyűjtöttek be az első napon. A férfi mezőnyben Milák Krsitóf ezúttal nem fő számában 200 pillén, hanem 100-on tarolt, és ez másodpercekben kifejezve, az évnek ezen szakaszában egy…
Megtartották a FINA Úszó Világkupa sajtótájékoztatóját az Akvárium klubban, ahol a hazai és nemzetközi úszósztárok közül Hosszú Katinka, Milák Kristóf, Cate Campbell és Vladimir Morozov is jelen volt. Az idei Úszó Világkupa már a negyedik nagy hazai rendezésű úszó esemény az évben, amely nem mindennapi sorozat a magyar úszósport történetében – emelte ki elsőként Wladár…
A kínai Csunanban zárult a nyíltvízi Világkupa-sorozat: Rasovszky Kristófnak gyakorlatilag csak célba kellett érnie a kilencedik viadalon, hogy hivatalossá tegye összetett győzelmét (a szabályok értelmében a rangsoroláshoz a záróversenyen kötelező részt venni). Nos, az 5 km-en világbajnok veszprémi klasszis ezúttal az 5. helyen végzett, és így övé az 50 ezer dolláros fődíj. Olasz Anna hatodikként…
Akárcsak egy éve, ismét egy speciális sztárfutam színesíti az októberi úszó Világkupa programját: ezúttal színészek és televíziós műsorvezetők csatáznak majd a Duna Aréna medencéjében október 4-én pénteken. A kilenc váltó összetételét világbajnok úszóink sorsolják ki az esemény csütörtöki sajtótájékoztatóján – míg a résztvevő színészek formába hozásában Hosszú Katinka, Milák Kristóf és Darnyi Tamás segédkezhet. Egy…
Csaknem a teljes felnőttválogatott és az utánpótlás legtehetségesebb tagjai is ott lesznek az október 4-6-ai úszó Világkupán a Duna Arénában: mindösszesen 31 magyar úszó áll rajtkőre, köztük mindhárom medencés világbajnok, azaz Hosszú Katinka, Kapás Boglárka és Milák Kristóf. Egy sor külföldi világsztár is érkezik, így az olimpiai bajnok spanyol Mireia Belmonte, a holland Ranomi Kromowidjojo,…
We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue to use this site we will assume that you are happy with it.