1500 gyorson és 3 km-en csaptak össze ma a versenyzők Debrecenben a Hosszútávúszó Medencés Országos Bajnokság második napján, ahol fiataloké volt a főszerep, hiszen a rövidebbik távon négy utánpótlás, még 3 km-en az U12-13-as korosztály mérte össze a tudását. 1500 gyorssal indult a nap, ahol az U18-19 korosztályban Tabi Zoltán volt a leggyorsabb, közel15 másodperces…
Kalmár Ákos a férfiak, míg Olasz Anna a nők 10 kilométeres viadalát nyerte a Hosszútávúszó Medencés Országos Bajnokság nyitónapján Debrecenben. Kalmár Ákos végig vezetve, magabiztos úszással 1:45.36-tal húzta be a férfiak 10km-es versenyét a debreceni Hosszútávúszó Medencés OB-n. (ezen a távon ugyan nem tartanak nyilván hivatalos országos csúcsot, de nem hivatalosan Gyurta Gergely korábbi 1:46.57-es…
A Magyar Úszó Szövetség szeptember 27-i Tisztújító Közgyűlésén megválasztott új elnökség megtartotta idei első ülését a margitszigeti MÚSZ székházban, ahol a szakmai beszámolók és tervek elfogadásán túl, egy megújult szervezeti rendszer kialakítására és elfogadására is sor került. Az új struktúrában kiemelt szerepet kap az utánpótlás-nevelés, a régiófejlesztés és a sportegészségügy. Wladár Sándor elnök, Turi György…
A Magyar Úszó Szövetség versenybírói továbbképzést hirdet 2020. november 7-8-án Szombathelyen. A tanfolyam díja 10.000 Ft/fő Jelentkezés az alábbi linken: https://forms.gle/XddQGzEVSAVZcwWh9 Gyakorlati képzés, helyszíne időpontja: 2020. november 7-8. Szombathely, Claudius Kupa (Szombathelyi Fedett Uszoda, 9700 Szombathely, Bartók Béla körút 41.) A COVID járvány második hulláma felülírta a meghirdetett versenybírói képzés menetrendjét. A jelenlegi képzés elméleti…
Október 23-25. között a Debreceni Sportuszoda ad otthont a Hosszútávúszó Medencés OB-nak. Az első nap délután 15 órától a felnőtt és az U18-19-es korosztály csap össze 10 km-en. A második nap 9:00 órától az utánpótlás korúak 1500 gyorson és 3 km-en mérhetik össze a tudásukat, az utolsó versenynapon pedig szintén 9:00 órakor kezdődik a program,…
A Magyar Úszó Szövetség idei Tisztújító Közgyűlésén, szeptember 27-én került sor a 2020 évi Centenáriumi díjak átadására a Duna Aréna konferencia termében. A MÚSZ Elnöksége még 2011-ben élesztette újjá a MÚSZ Centenáriumi Díjat. A megújított MÚSZ Centenáriumi Díj célja, hogy elismerésben részesüljenek mindazok, akik tevékenyen részt vesznek a magyar úszó sport fejlődésében, sikereiben, valamint a…
Újabb öt esztendőre Wladár Sándort választotta meg elnöknek a Magyar Úszó Szövetség közgyűlése, aki mellett továbbra is Becsky András tölti be az általános alelnöki, míg Turi György mesteredző a szakmai alelnöki tisztséget. Az elnökségben helyet kapott egy sor egykori világklasszis, így Gyurta Dániel, Kalaus Valter, Risztov Éva, Rózsa Norbert és Verrasztó Zoltán. Dr. Szabó Tünde…
A koronavírus világjárvány idén teljesen átrendezte a hazai és nemzetközi sportéletet, nem csak versenyek és bajnokságok maradtak el és kerültek át későbbi időpontra, hanem sok esetben a rendszeres edzéslehetőség és az úszás oktatás biztosítása is veszélybe került, ami sajnos nagyon sok egyesületet érint kedvezőtlenül szerte az országban. A Magyar Úszó Szövetség minden lehetséges eszközt megragad…
Tisztelt Tagszervezetek! Az alábbiakban tájékoztatjuk a Tagszervezeteket a Közgyűléssel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókról: A helyszín A közgyűlés tervezett helyszíne a Duna Aréna konferenciaterme (1138 Budapest, Népfürdő u. 36). A COVID helyzet változása esetén a helyszín változhat, melyről külön értesítést küldünk. Parkolni az Északi parkolóban illetőleg a környező utcákban lehet (vasárnap a parkolás ingyenes). Szavazati…
We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue to use this site we will assume that you are happy with it.