Nagy siker és egyöntetű elismerés övezte Dr. Sós Csaba habilitációs előadását

Dr. Sós Csaba, mesteredző, szövetségi kapitány tegnap a Testnevelési Egyetem Athén termében tartotta habilitációs előadását és nyilvános vitáját, amellyel roppant fontos és elengedhetetlen lépést tett meg azért, hogy ő lehessen az Egyetem úszás tanszékének első professzora. Népes publikum gyűlt össze, így a szakma jeles képviselői, kollégák, sporttársak előtt adta elő Sós Csaba „Az úszósport fejlődési…

Irány a Balaton!

Kezd a vakációt önkénteskedéssel, szerezz barátokat, akikkel akár az egész nyarat együtt töltheted! Tarts velünk a nyíltvízi úszó Világkupa sorozat balatonfüredi állomására, és segítsük együtt Rasovszky Kristófék sikeres szereplését. 2020-ban ismét olimpia, ezúttal Tokióban. A következő ötkarikás játékok bajnokai ott úsznak a mezőnyben. Idén négy nagyobb nemzetközi úszóversenyt rendez Magyarország. Teljesítsd velünk a „Grand Slam-et”…

Másfél óra alatt három varázslatos Hosszú győzelem a Duna Arénában

A Duna Arénában újra az úszó csillagoké volt a főszerep hiszen ismét rajtkőre álltak a legjobbak az Úszó Bajnokok Ligája budapesti fordulójának zárónapján, ahol Katinka ma elvitte a showt, hiszen három futamból, hármat nyert, azaz 5 csillagos teljesítménnyel bűvölte el újra a hazai szurkolókat. És, ahogy tegnap is, ma is igazán őrületes hangulat uralkodott mind…

Rasovszky óriási csatában bronzérmes

Egyedüliként a férfimezőnyből kettőből két dobogós helyezés a mérlege Rasovszky Kristófnak a FINA nyíltvízi úszó Világkupában: a dohai ezüstérem után ezúttal Seychelles-en bronz jutott az Európa-bajnoknak. A Vk második állomásán az is eldőlt, hogy rajta kívül Székelyi Dániel, a nőknél pedig Olasz Anna és Rohács Réka kvalifikálta magát a magyarok közül a gwangjui világbajnokságra. Ahogy…

Késely és Milák is győzelemmel robbantott a Duna Arénában

Az Úszó Bajnokok Ligájában Késely Ajnának és Milák Kristófnak is sikerült megszereznie első diadalát, méghozzá hazai közönség előtt a Duna Arénában. (Az első állomáson, Kínában, Hosszú Katinka aratott győzelmet ebben a sorozatban). A FINA új, meghívásos szériájának budapesti állomásán egy nem mindennapi show keretében és őrületes hangulatban csaptak össze a bajnokok. Már az első számnál…

Tíz magyar induló a Duna Arénában

Lesz kinek szurkolni május 11–12-én, a Duna Arénában, a FINA Champions Swim Series „Úszó Bajnokok Ligája” viadalon: a világ legjobbjainak meghívásos versenyén összesen tíz magyar versenyző ugrik medencébe: a férfiaknál Cseh László, Milák Kristóf, Bernek Péter és Kozma Dominik, a nőknél Hosszú Katinka, Késely Ajna, Jakabos Zsuzsanna, Burián Katalin, Kapás Boglárka és Békési Eszter képviseli…

Egri leányka ízlelheti meg a FINA új elitversenyének hangulatát

– Szalay Péter írása – Békési Eszter és Kovács Ottó, a mestere is megtisztelve érzi magát Ahogy telnek a napok és közeledik a május 11-én és 12-én a Duna Arénában megrendezésre kerülő FINA Bajnokok Ligája nemzetközi elitverseny rajtja, úgy emelkedik azoknak a magyar válogatottaknak a száma, akik a pénzdíjas gálára meghívást kaptak. Előbb négyről hétre,…

Az OBT tagjai közé fogadta a paralimpiai bajnokok képviseletében Becsey Jánost!

A hétvégi paraúszó Országos Bajnokságon az Olimpiai Bajnokok Testülete tagjai közé fogadta a paralimpiai bajnok Becsey Jánost, aki 1968-ban Budapesten látta meg a napvilágot, és mivel oxigénhiánnyal született, édesapja rehabilitációs céllal már kisgyermekként levitte az uszodába, ahol megtanult úszni. Sportolói pályafutását úszóként kezdte, majd vízilabdázóként folytatta épek között az Újpesti Dózsában. Edzője – Tóth Zoltán…

Ismét a magyar csapat hozta el a V4 összetett elsőségért járó kupát!

A lengyelországi Oswiecim adott otthont idén a 4 Nemzet Utánpótlás Úszóversenynek, ahol folytatva az eddigi hagyományokat ismét az élen végzett összesítettben a magyar csapat, megelőzve a házigazda lengyeleket. A két napos megmérettetésen a magyar válogatott mérlege 61 érem, egész pontosan 23 arany, 20 ezüst és 18 bronz. A fiúk között a legeredményesebb Kós Hubert volt,…