Tovább izmosodik a magyar úszósport sportdiplomáciai háttere és kapcsolatrendszere: a MÚSZ elnöke, Wladár Sándor ugyanis mától a Magyar Olimpiai Bizottság alelnökeként is tevékenykedik, miután a MOB-közgyűlés elsöprő többséggel választotta meg a szervezet második emberének. A Puskás Arénában tartott eseményen még egy fontos pozíciót sikerült elnyernie az úszócsaládnak: a MÚSZ alelnöke, Becsky András a MOB Felügyelő Bizottságának tagja lett.

Minthogy a magyar úszósport és a siker egymás szinonimáinak tekinthetők az utóbbi években, igazán illő módon a „szárazföldön” is igyekeznek legalábbis hasonló teljesítményt nyújtani sportvezetőink, méltó módon a medencében és a nyíltvízen elért diadalokhoz (a kölcsönhatás amúgy nyilvánvaló).

Ennek megfelelően a szombati MOB-közgyűlésen a MÚSZ százszázalékosan szerepelt: az elmúlt időszak átalakulásai okán két pozícióra írtak ki választást, és mindkettőt sportágunk kandiálói nyerték el.

Wladár Sándor, a MÚSZ elnöke a megüresedett alelnöki tisztségre pályázott, és a szavazatok elsöprő többségét begyűjtve nyerte el a posztot. A MÚSZ ügyvezető alelnökét, Becsky Andrást – aki egyébként a Debreceni Sportcentrum vezetője is – pedig a Felügyelő Bizottság tagjának választották meg.

Wladár Sándor megköszönte a MOB-tagság támogatását, majd a következőket mondta terveiről: „Ahogy eddig elnökségi tagként, úgy ezentúl alelnökként is, csak immár még nagyobb felelősséggel és súllyal kívánok azon dolgozni, hogy az olimpiai mozgalom, a fantasztikus tradíciókkal bíró sportágak ne csupán eredményességüket őrizzék meg, de továbbra is megkapják azt a figyelmet, amit megérdemelnek. Mégpedig minden téren: a kormányzati támogatás továbbra is kiemelkedő, ugyanakkor lépést kell tartanunk a modern világgal – az öt karikának, a múlt és a jelen sporthőseinek ott kell lenniük a jövő generációinak tudatában, pontosan azért, hogy a jövőben is legyenek hőseink, akiket hasonló rajongás övez, mint egykoron bennünket és nagy elődeinket. Minden korábbinál szorosabban együtt kell működnie egymással a MOB-nak és a sportágaknak, megosztani egymással a tapasztalatokat és legjobb, leghatékonyabb módszereket, illetve olyan partnerségeket kell kötnünk, amelyek valódi tartalommal bírnak, és amelyből valamennyi érdekelt fél egyértelműen profitál.”

A MÚSZ elnöke végül kijelentette: „Egyértelműen érzékelhető, hogy amióta Gyulay Zsolt és Fábián László barátom vezeti a Magyar Olimpiai Bizottságok, kifejezetten pozitív irányba fordultunk – alelnökként még hatékonyabban, még erőteljesebben kívánom támogatni őket törekvéseikben. Bízom benne, hogy sportvezetőként eddig szerzett tapasztalataim, lankadhatatlan ambícióim, a magyar sport iránti megkérdőjelezhetetlen elkötelezettségem méltóvá tesz arra, hogy a jövőben alelnökként szolgálhassam a Magyar Olimpiai Bizottságot.”

Hasonló bejegyzések