Február első napján a Magyar Úszó Szövetség valamennyi elnökségi tagja megjelent a MÚSZ Székházában (igaz, volt aki online tette ezt). Fontos kérdésekben döntöttek az elnökségi tagok, ugyanakkor szinte teljes egyetértésben tették mindezt. Az elnökségi ülés a MÚSZ vezetőjének, Wladár Sándor beszámolójával indult, amelyben szót ejtett a rendkívül sikeres 2022-es évről és kiemelte, hogy ez…
Hibrid módon folytatódnak az oktatói és úszó edzői konferenciák 2023 első félévében, hiszen az összesen 12 kreditszerzési lehetőségből kettő előadás személyes részvételű lesz. Az Edzői Licensz megszerzéséhez szükséges kreditek zavartalan biztosítása érdekében azonban 10 webkonferenciát is tervezünk a Magyar Edzők Társaságával együttműködve ebben a félévben. Valamennyi konferencia regisztrációhoz kötött, azonban ennek részleteiről, illetve a…
A Magyar Úszó Szövetség a novemberi együttműködési megállapodás aláírása után szakmai megbeszélést tartott a Pécsi Tudományegyetem, Sporttudományi és Testnevelési Intézetében. A novemberi együttműködési megállapodásnak már a gyakorlatban jelei vannak, hiszen a január végén a PTE és a MÚSZ képviselői a programmal kapcsolatban átfogó megbeszélést tartottak. A találkozón számos téma szóba került ami a jövőben…
We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue to use this site we will assume that you are happy with it.