Két ezüst- és egy bronzérem a barcelonai viadal második napjának mérlege a Mare Nostrum-körversenyen. Milák Kristófot 200 pillangón 2015 májusa óta először előzték meg nagymedencés nemzetközi viadalon (felnőttversenyen először), szintén második lett Zombori Gábor 200 vegyesen, Szabó Szebasztián pedig harmadik 50 pillangón. Az ismert körülmények miatt végül is nem meglepetés, hogy a nemzetközi versenyen két…
Tájékoztatjuk Önöket, hogy a MÚSZ Székház 2024. május 31-én, pénteken zárva tart. Hétfőtől, június 3-tól ismételten a megszokott nyitvatartási időben lehet látogatni a MÚSZ Székházat. Megértésüket köszönjük!
A MÚSZ 2011-ben újjáélesztette a MÚSZ Centenáriumi Díjat. A megújított MÚSZ Centenáriumi Díj célja, hogy elismerésben részesüljenek mindazok, akik tevékenyen részt vesznek a magyar úszó sport fejlődésében, sikereiben, valamint a sportág népszerűsítésében. Idén az egyik díjazott Szűcs Csaba lett. Szűcs Csaba neve összefonódott a nyíregyházi úszósporttal – olimpikont, világ- és Európa-bajnoki érmest, többszörös magyar…
A MÚSZ 2011-ben újjáélesztette a MÚSZ Centenáriumi Díjat. A megújított MÚSZ Centenáriumi Díj célja, hogy elismerésben részesüljenek mindazok, akik tevékenyen részt vesznek a magyar úszó sport fejlődésében, sikereiben, valamint a sportág népszerűsítésében. Idén az egyik díjazott dr. György István lett. Dr. György István ezer szállal kötődik Kőbányához: ott született, ott nőtt fel és ma is a…
We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue to use this site we will assume that you are happy with it.