III. Utánpótlás Rövidpályás Országos Bajnokság – Versenyinformációk

Harmadik alkalommal kerül megrendezésre az utánpótlás számára is a rövidpályás országos bajnokság. Az Utánpótlás Rövidpályás Országos Bajnokságnak december 5-8. között ezúttal is a szegedi Tiszavirág Sportuszoda ad otthont.   A verseny időpontja, rendezője: 2024. december 5 – 8. (Szegedi Úszó Egylet) A verseny helyszíne: Szeged, Tiszavirág Sportuszoda (Szeged, Etelka sor 3, 6723)   Az alábbi korosztályokat…

A Berzeviczy Albert ösztöndíjprogram várja a pályázatokat 2025-re

Tizenkettedik alkalommal hirdeti meg a BOM a Magyar Sportért Alapítvány a Berzeviczy Albert tanulmányi ösztöndíjprogramot, amelyre olyan sportolók pályázhatnak, akik az élsport mellett tanulmányaikat is fontosnak tartják. A jelentkezési határidő 2025. január 15. az alapítvány weboldalán megtalálható pályázati feltételek szerint.   Az ösztöndíjprogram célja, hogy az olimpiai és paralimpiai kerettagok élsportolóként szerzett tapasztalataikat gazdagíthassák magas színvonalú…

Új kezdeményezés a MÚSZ és MSOSZ együttműködésében

Harmincöt speciális igényű sportoló tett szakmai minimum vizsgát Százhalombattán, köszönhetően a Magyar Úszó Szövetség és a Magyar Speciális Olimpiai Szövetség új kezdeményezésének.   A szakmai minimum vizsga az ép sportolók részére kötelező ahhoz, hogy versenyezzenek, a Magyar Speciális Olimpiai Szövetség versenyzőinek most már lehetőség. Ez komoly motivációt jelent az edzőknek és a versenyzőknek, hiszen pontos…

Szerencsejáték Zrt. XX. Országos Rövidpályás Bajnokság – VERSENYINFORMÁCIÓ

Budapestre Kaposváron át vezet az út! Rendkívül izgalmas lesz idén a Szerencsejáték Zrt. XX. Országos Rövidpályás Bajnokság november 6-9. között, hiszen a kaposvári Csik Ferenc Versenyuszodában dől el a budapesti rövidpályás vb magyar csapata!    A XX. Országos Rövidpályás Bajnokságot Kaposváron, a Csik Ferenc Versenyuszodában rendezik 2024. november 6-9. között. Az idei szezonhoz hasonló még…

Sportedzői szakmai képzés indul a Pécsi Tudományegyetemen

Egyre ritkábban indul felsőoktatásban sportedzői szakmai képzés úszás sportágban, ezért is különleges a Pécsi Tudományegyetem egy féléves, önköltséges kurzusa.    A PTE TTK Sporttudományi és Testnevelési Intézet iskolarendszeren kívüli önköltséges sportedző képzést indít 2024. december 7-i indulással úszás sportágban. A jelentkezéshez nem kell más, mint érettségi végzettség (eredeti érettségi bizonyítvány bemutatása kötelező), betöltött 18. életév,…

2024 jegy iskoláknak, jótékonysági szervezeteknek!

A 2024-es rövidpályás Úszó Világbajnokság Szervező Bizottsága – a Magyar Úszó Szövetség és a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség Nonprofit Zrt. csapata – összesen 2024 tiszteletjegyet ajánl fel a különböző oktatási intézmények, valamint gyermekekkel foglalkozó jótékonysági szervezetek részére.   A december 10-15. között a Duna Aréna lesz a helyszíne az év hazai úszóviadalának, a 17. rövidpályás világbajnokságnak.…

XCVI. Országos Ifjúsági Bajnokság az MVM támogatásával (OPEN) – Versenyinformáció

Kilencvennegyedik alkalommal rendezik meg az MVM Országos Ifjúsági Bajnokságot, amit a Debreceni Sportuszodában rendeznek meg. A 18 éves és fiatalabb korosztály országos bajnokságára augusztus 7-10. között kerül sor. A versenyre mindösszesen 257 úszó nevezése érkezett, közel 1250 rajt várható a négynapos eseményen.   A verseny időpontja, rendezője: 2024. 08. 7-10., Debreceni Sportcentrum Közhasznú Nonprofit Kft.…

Kós Hubert olimpiai bajnok!

Kós Hubert nyerte Magyarország első olimpiai bajnoki aranyérmét Párizsban 200m háton!   Kós Hubert a fukuokai világbajnokság után ismét diadalmaskodott 200m háton, elképesztően izgalmas versenyen utasította maga mögé a világot. A görög Apostolos Christout az utolsó métereken hajrázta le Hubi, így 1:54.26-tal megnyerte a 200m hátat!   Kós Hubert részidejei:  50m 27.06 4. 100m 56.30…

Íme a magyar úszóválogatott olimpiai programja!

Huszonegy magyar versenyzőnek szurkolhatunk a párizsi olimpia medencés versenyein! A kilenc napon át tartó versenyeken az utolsó, kilencedik napot leszámítva délelőtt és délután is lesz program. A reggeli előfutamok 11:00-kor, míg az esti elődöntők/döntők 20:30-kor kezdődnek. Nézzük, ki mikor úszik!   Július 27. szombat: 11.00: előfutamok – női 400 m gyors – Késely Ajna, férfi…

LXVIII. Országos Serdülő Bajnokság – VERSENYINFORMÁCIÓ

Hatvannyolcadik alkalommal rendezik meg az Országos Serdülő Bajnokságot, amit a kaposvári Csik Ferenc Versenyuszodában rendeznek meg. A 16 éves és fiatalabb korosztály országos bajnokságára július 24-27. között kerül sor. A versenyre több mint 370 úszó nevezése érkezett, közel 2000 rajt várható a négynapos eseményen.   A verseny időpontja, rendezője: 2024. 07. 24-27., KASI A verseny…