A magyar válogatott minden korábbi eredményét felülmúlva mind az éremtáblán, mind a pontversenyen az első helyen végzett a racicei junior nyíltvízi úszó Európa-bajnokságon. A zárónapon a 14-16 évesek váltója lett aranyérmes, míg a nagyok a negyedik helyen zártak.

Két éve már sikerült megnyerni a pontversenyt, amikor Marseille-ben hét érmet szereztek a mieink, Racicében azonban ismét szintet léptek legjobb nyíltvízi úszóink, ezúttal ugyanis már az éremtábla első helyén is a magyar fiatalok zártak.

A termés ezúttal is hét dobogós helyezés, igaz, ezúttal kiegyensúlyozott elosztásban: két arany, három ezüst és két bronz a mérleg, ami a rendkívül kiélezett versenyben hatalmas fegyvertény, hiszen hét náció osztozott a medáliákon, és mindegyik nyert legalább egy aranyat, egyedül a magyar csapat végzett két bajnoki címmel.

A másodikat épp a zárónapon sikerült begyűjteni: a 14-16 esztendősek váltója remek úszással, a riválisoknak esélyt sem hagyva, csaknem öt másodperces előnnyel győzött az 5km-es viadalon. Gál Kincső, Gálicz László, Szimcsák Mira és Betlehem Dávid volt a felállás, Kincső kivételével mindannyian második érmüket szerezték Racicében, Mirának ez volt a második aranya, így a verseny legeredményesebb versenyzőjének bizonyult 15 éves tehetségünk.

A „nagyok” stafétáját ugyanis a franciák nyerték meg simán, itt is reménykedtünk, hogy a Rohács Réka, Tabi Zoltán, Balogh Vivien, Huszti Dávid összetételű csapat odaér a dobogóra (Réka a felnőtt vb-n is remekelt, társai pedig szintén érmesek voltak itt), ám végül a negyedik helyen zártak.

Ugyanakkor ez a helyezés is kellett ahhoz, hogy a magyar csapat 2017 után ismét megnyerje a pontversenyt, ami az igazi fokmérője egy válogatott erejének – viszont legalább ekkora öröm, hogy a „látványosabb” összetettben, azaz az éremtáblán is a HUN országkód látható a lista élén. Ez a dupla most először sikerült, ami mutatja, egészen rendkívüli az a munka, amit a szakágban versenyzők és edzők végeznek immár évek óta.

„Reméltem, hogy nagyon jók leszünk, de hogy ennyire, azt nem gondoltam volna – kezdte értékelését Gellért Gábor szövetségi kapitány. – Negyedik éve, hogy beindult ez a szakág, sok-sok edző és versenyző fektet óriási energiákat a felkészülésbe, a kormányzat és a szövetség támogatásával pedig télen és nyáron is közös edzőtáborokban készülhetnek a kiválasztottak, a Balatonban klasszikus nyíltvízi edzéseket tarthatunk, ennek is köszönhető ez a kiugró eredmény. Ha ehhez hozzáveszem, hogy a felnőttcsapat ötödik helyen zárt a világbajnoki pontversenyben, Kvangdzsuban, és hogy Rasó (Rasovszky Kristóf) gyakorlatilag letarolja a Világkupa-sorozatot, akkor talán nem túlzás azt mondani, hogy a nyíltvízi szakág nagyon komoly jövő előtt áll. Korábban a franciák dominálták az utánpótlás-vonalat, két éve pedig már hét érmet szereztek a balatonfüredi vébén a felnőttek között – azaz látható, hogy megfelelő támogatással és kemény munkával óriási sikerek érthetők el a legmagasabb szinten is.”

Junior nyíltvízi Eb, 3. nap

Mixed váltók, 5km
U16
1. Magyarország 57:01.1, 2. Oroszország 57:05.9, 3. Németország 57:38.2
U19
1. Olaszország 56:24.9, 2. Németország 56:33.0, 3. Franciaország 56:44.8, 4. Magyarország 56:52.4

Éremtáblázat
HUN 2 3 2 7
GER 1 2 2 5
RUS 1 1 1 3
GBR 1 1 0 2
ITA 1 1 0 2
FRA 1 0 2 3
ESP 1 0 1 2

Pontverseny (Top 5)
1. Magyarország 212, 2. Németország 193, 3. Oroszország 163, 4. Olaszország 152, 5. Spanyolország 128

Hasonló bejegyzések