Katinka a világ idei legjobbja!

2014, 2015 és 2016 után negyedszer is elnyerte az év legjobb úszónőjének járó díjat Hosszú Katinka. A FINA objektív kritériumrendszere alapján kétség sem férhetett ahhoz, hogy az idén is bajnokunk veheti át az üvegtrófeát, hiszen a hangcsoui eredmények döntő súllyal estek latba (a Világkupából az összetett eredménye számított – az Eb-t itt nem veszik számításba,…

Kalmár Ákos 7. helyével zárult a Rövidpályás VB!

Az utolsó nap is volt kiért szorítani Kínában, hiszen Kalmár Ákos élete első felnőtt vb-döntőjében állt rajthoz 1500 gyorson, ahol végül a 7. helyen végzett, ami kiváló teljesítmény, pláne, hogy a sapkái meglehetősen érdekes utat jártak be a verseny során. Igazi „nagyhalak” is vízbe ugrottak az 1500 gyors fináléjában, ahova bajaiak fiatal tehetségének Kalmár Ákosnak…

Magyarország és Kolumbia együttműködése a sportolók támogatásáért

A Kolumbiai Köztársaság Magyarországi Nagykövetsége  egy díszes fogadással köszönte meg sportágunk vezetőinek – köztük Dr. Wladár Sándornak, a Magyar Úszó Szövetség elnökének, – hogy a novemberben idelátogató kolumbiai úszócsapatot végig az itt tartózkodásuk alatt támogatták és segítették a felkészülésükben. Immáron több mint egy éve, hogy Magyarország és Kolumbia egy olyan rendkívüli programot dolgozott ki és működtet…