A mai nap folyamán a TV2 Mokka című adása újból hírt kreált egy az idén májusban már nyilvánosságra került, több mint egy évvel ezelőtt törvénytelenül, tudtom nélkül rögzített magánbeszélgetés részletéből. A felvétel készítője mindeddig nem vette a bátorságot, hogy személyét felfedje.

A Magyar Úszó Szövetségben az elmúlt egy esztendőben felállt egy kiváló csapat, amely nagyszerű munkát végez – ezt a magyar úszótársadalom is elismeri, a kiváló eredmények pedig újból és újból bizonyítják, a sportág folyamatosan világszínvonalon teljesít. Büszke vagyok arra, hogy ezt a sportágat, ezt a csapatot vezethetem, hogy a válogatottak menedzselése, illetve a szövetség programjainak felfuttatása új szintre került. Ezzel szemben az elmúlt egy év során ezt az egyetlen ügyet voltak képesek előásni a múltamból, és azt személyemmel szemben felhasználni – ez elégedettséggel tölthet el, bár elismerem, hogy a nyilvánosságra került mondatok harmadik fél számára bántóak lehetnek.

Fontosnak tartom tisztázni, hogy Szepesi Nikolettel kiváló sportbaráti kapcsolatban vagyunk, voltunk, közöttünk soha semmilyen személyes konfliktus nem volt. Miután tudomásomra jutott, hogy egy magánbeszélgetésemről vélhetően hangfelvétel készült, haladéktalanul megkerestem Nikit, és elnézést kértem tőle az általam használt kifejezésekért. Niki biztosított róla, hogy nem neheztel rám, és kifejezte, hogy ezután is sportbaráti tisztelettel gondol rám. Részemről ezzel az ügyet lezártnak tekintem.

Az ügynek ugyanakkor jogi következményei lesznek, hiszen mind a hangfelvétel készítése, mind annak felhasználása törvénytelen, az elkövetett bűncselekmény jogkövetkezményeivel pedig kinek-kinek számolnia kell. A szükséges jogi lépéseket megteszem.”

 

Wladár Sándor

elnök

Hasonló bejegyzések