Hihetetlen kalandokat hozott a FINA nyíltvízi úszó Világkupa harmadik állomása Eilatnál. Rasovszky Kristóf szenzációs párbajt vívott az összetettben vezető francia Marc-Antoine Olivierrel, és a végén előbb ért a panelhez, ám annak szabályszerű megütését kissé ellentmondásosan bírálták el, és végül a franciát hozták ki győztesnek. A hölgyeknél Olasz Anna gyakorlatilag behozhatatlan előnnyel, ötven méterrel vezetett az utolsóelőtti körben, ám a szemébe sütő reggeli nap miatt bóját tévesztett, vissza kellett úsznia, így végül hatodikként zárt.

Rasovszky Kristóf az olimpiai ezüstérmet követő, a „leszálló ágban” 3-4. helyeket hozó késő nyári-kora őszi megmérettetések alkalmával csak annyit mondott: Tokió után felesleges bármin is bánkódni, egyébként is decemberben kell újra formában lenni a Világkupa hajrájára. Tartotta magát ehhez: vasárnap reggel Eilatnál, a Vörös-tengerben rendezték a Vk harmadik felvonását, a Balatoni Cápa pedig újra hasított. Féltávig csendben vadászott az élboly mögött, aztán a harmadik 2.5 km-es körben az előző két Vk-versenyt megnyerő francia Olivierrel megrántották kicsit a mezőnyt, hogy aztán a hajrát egymás között rendezzék le.

Egyértelműen ő ért előrébb a szokásosnál kissé magasabbra rakott panelhez, bár nem érte el szabályosan, a berendezés ettől még rögzítette, hogy 1.1 másodperccel előbb haladt át –ugyanakkor a szabályokban rögzített klasszikus panel-megütés csak már visszanyúlva, a másik kezükkel történt meg. Már ha így és ez történt.

„A nagy videózás alapján az látszik, hogy én érek oda előbb, de nem érem el a panelt, aztán a visszanyúlásnál én ütöm meg előbb, viszont a bírók végül úgy látták, hogy Olivier elsőre mégiscsak megérintette valahogy, így őt hozták ki elsőnek – idézte fel a történteket az olimpiai ezüstérmes. – Kicsit bosszant, hiszen egy darabig én szerepeltem az első helyen a végeredményben, de annyira azért nem kesergek. Inkább örülök annak, hogy egész évben sikerül tartani a jó formát, hiszen még akkor sem ment rosszul az úszás, amikor Tokió után kevesebbet dolgoztunk, meg pihentem is egy kicsit, aztán már a rövidpályás ob-n is látszott, hogy jövök fel, most pedig egyértelmű, hogy minden rendben van.”

Rasónak így továbbra is várnia kell az idénybeli első nemzetközi diadalára (utoljára 2019. augusztus 3-án, a Lac Megantic-ban rendezett futamon nyert 10km-es viadalt, leszámítva a magyar bajnokságokat). 2019-ben egyébként ő lett az összetett győztese – erre (és az 50 ezer dolláros fődíjra) még van némi esélye, hiszen két második és egy negyedik hellyel áll a háromból hármat nyerő Olivier mögött. Ám ehhez az Abu Dhabi-i rövidpályás úszó vb nyitónapján esedékes negyedik felvonáson, az úgynevezett Grand Finale alkalmával Olivier-nek több hellyel kell mögötte végeznie.

A másik magyar résztvevő, a junior Európa-bajnoki címvédő Betlehem Dávid szintén remekül helytállt, féltávnál még az élen is megfordult – végül a hatodik helyen végzett; számára a szerdai viadal a fontosabb, ahol a többi magyar résztvevővel együtt a jövő év vb-csapattagságért harcol majd.

A hölgyeknél Olasz Anna gyakorlatilag behozhatatlan előnnyel vezetett a harmadik körben, csaknem 50 méterrel lépett meg a többiektől, ám aztán a kora reggel erősen a szemébe tűző naptól elvakítva pályát tévesztett… Hogy ne zárják ki, vissza kellett fordulnia, és ezzel nem csupán az előnye tűnt el, de az élboly végére tudott csak visszaállni, így végül 6. lett. Az összetettben ennek ellenére van esélye egy jobb pozíció elérésére – jelenleg negyedik –, miután nyerni tudott Ohridban.

„Én a 10.5 kilométeres versenyben vettem részt, mert szeretek úszni, nincs mese… – értékelt az idén Eb-ezüstöt és olimpiai 4. helyet szerző szegedi kiválóság. – Kicsit elmentem kirándulni, tíz éve úszom nyíltvizen, még sohasem tévesztettem bóját, ideje volt ezt is kipróbálni. Mindig a hibáiból tanul az ember, szokták mondani, hát én majd Abu-Dhabiban igyekszem megmutatni, hogy sikerült.”

FINA nyíltvízi úszó Világkupa, 3. állomás, Eilat

Férfiak
1. Marc-Antoine Olivier (FRA) 1:49:13.2, 2. Rasovszky Kristóf 1:49:13.8… 6. Betlehem Dávid 1:49.21.2

Nők
1. Ana Marcela Cunha (BRA) 2:01:36.6, … 6. Olasz Anna 2:01:42.5

Hasonló bejegyzések