Rasovszky Kristóf szédületes úszással, új országos csúccsal lett ötödik 800 gyorson – Pádár Nikolett (200 gyors) és Márton Richárd (200 pillangó) pedig egyaránt hatodik helyen ért célba. Németh Nándor 100 gyorson, Kapás Boglárka és Sebestyén Dalma 200 pillangón döntőzhet csütörtökön.

 

Kevés olyan dolog van, amit Rasovszky Kristóf nem ért el eddigi karrierje során – a nagypályás országos csúcsdöntés azonban eddig hiányzott a kollekcióból. Szerda óta már ez is megvan: 800 gyorson sikerült minden idők legjobb hazai idejét úsznia, fél másodpercet csapott le Kis Gergő rekordjából, saját egyéni csúcsából pedig több mint hármat, ami döbbenetes teljesítmény. Az élete formájában lévő Kis 2011-ben bronzérmet nyert a 7:44.94-es idejével Sanghajban – a Balatoni Cápa új rekordja Dohában az ötödik helyre volt jó.

 

„Azt hittem, az érem is meglehet, ha megvan a csúcs, de az ausztrállal nem számoltunk, hogy le tud menni 7:42-ig – kommentálta a történteket Kristóf. – Majd ezerötön kárpótolom magam, és persze ne gondolja senki, hogy elégedetlen vagyok. Mindent beleraktam ebbe az úszásba, a csúcs sikerült, és ez nagyon jó érzés.” Sós Csaba szövetségi kapitány egyébként elég tömören fogalmazott a rekord kapcsán: „Ne tévedjen senki, ha Rasó erre a számra készült volna, akkor ezt nyeri meg.”

 

Másik két finalistánk egyaránt hatodikként zárt. Pádár Niki élete első vb-döntőjében mindent kiadott magából 200 gyorson – azt se feledjük, hogy 17 esztendősen csatázott a nála négy-öt-nyolc évvel idősebb vetélytársakkal. „Hú, a vége rettenetesen fájt. Az utolsó húsz méteren csak becsuktam a szemem és mentem, nem akartam látni, mennyi van még a falig… De nagyon örülök, hogy sikerült 1:57-en belül jönni és megszerezni a hatodik helyet” – összegzett Kiki.

 

Márton Ricsi másképp állt neki a kettő pillének, mint a középdöntőben, edzői lebeszélték arról, hogy megint az élre rontson az első százon. Ebből lett egy, a középdöntősnél jobb idő, ám a hatodik helynél nem tudott feljebb nyomakodni. A fukuokai hetedik helyhez előrelépés, az is, hogy harmadjára úszta a legjobb időt (Sós kapitány is ezt emelte ki Niki és Ricsi kapcsán is – végre fokozatosan javultak), Virth Balázs szerint ugyanakkor a harmadik ötvenben maradt még. Tény, az lett a leggyengébb a mezőnyben, így a nyolcadik helyről eredt a többiek után Ricsi, így hiába volt a leggyorsabb az utolsó ötvenen, nem férkőzhetett a titkon remélt dobogó közelébe. „Tudom, ezen még dolgozni kell – ismerte be Ricsi. – Nyilván az olimpiára kell igazán összeállnia, amikor sokkal frissebb leszek, de legalább most is tanultam. Nyilván örültem volna egy éremnek, viszont az elődöntő összes mizériája után nem tudok nem elégedett lenni a hatodik hellyel.”

 

Virth maestro másik kétszáz pillangósa, Kapás Boglárka a fináléig röppent, és az sem tudta elrontani virágos jókedvét, hogy csupán néhány század választotta el az olimpiai szinttől. „Remélem, van bennem annyi, hogy az az öt század a döntőben meglegyen – mondta Bogi. – Az a fontos, hogy jól éreztem magam, fájt egy picit, de végre ismét döntőt úszhatok.”

 

Bogi mellett ott lesz Sebestyén Dalma is, aki biztos kézzel „húzta be” a hatodik helyet, így karrierje első vb-fináléjára készülhet: „Mindent sikerült megcsinálnom, amit elterveztem, úgyhogy ezek után ez egy örömúszás lesz!”

 

Németh Nándi viszont egymás után a negyedik világbajnokságán állhat oda a 100 gyors fináléjának rajtjához (2018 óta még három Eb-n és az olimpián is – Sós Csaba jelezte: senki sem teljesített ilyen kiegyensúlyozottan a sprinterek mezőnyében). Ami ennél is fontosabb: még egyszer sem jött ennyire meggyőzően Nándi korábban. Délelőtt például soha nem úszott még ilyen időt (48.03), középdöntőben pörkölt már jobban (csúcsformában, az év fő eseményén), ám akkor mindent otthagyott a vízben, és másnapra rendre elfogyott. Most tökéletesen megvalósította mindazt, amit tervezett, a falhoz is tökéletes ütemben érkezett, így negyedik idővel jó pályát foglalt magának csütörtökre, és minden azt ígéri, hogy gyorsulni fog.

 

„Tudok még javítani, a döntőben a csúcs közelében akarok úszni, és akkor bármi lehet” – jelentette ki Nándi, mestere, Plagányi Zsolt pedig azt magyarázta: „a kínai csak a fordulóban jobb, úszósebességben végig ott voltál vele – ott kell még egy kicsit erőt beletenni.” Ama bizonyos kínai Pan Csan-lö volna, aki ugyebár a nyitónapon a váltóban kozmikus, 46.80-as világrekordot repesztett, most azonban csupán két tizeddel előzte meg Némethet.

 

Negyedik középdöntősünk, Holló Balázs felvezetésnek szánta a 200 vegyest a négyszáz előtt, a jó hír, hogy másodszor is tesztelhette magát, miután délelőtt még tovább is jutott, így tán még magabiztosabban áll majd oda a fő számának rajtjához. „Mindenképp a szint a fontos, ha huszadik leszek, de megvan az olimpia, nekem már az tökéletes, azaz reggel akarom megúszni – bár a szinttel szerintem a döntő is jön majd” – vélekedett Balázs.

Hasonló bejegyzések