Önmagához képest szinte említésre sem méltó, az előzmények – nemrég egyhetes betegség – ismeretében mégis méltánylandó, 1:53.88-as idővel nyerte a 200 pillangót Milák Kristóf a Szerencsejáték Zrt-Úszó országos bajnokság második napján Debrecenben. Az ugyanakkor jellemző, hogy még ez, a saját világrekordjánál három másodperccel gyengébb produkció is bőven elegendő volt arra, hogy az olimpiai bajnok átvegye a vezetést az idei világranglistán. A hölgyeknél Hosszú Katinka simán győzött ugyanezen a távon. Rasovszky Kristóf és Késely Ajna a 400 után 1500-on is aranyérmes lett, míg a legrövidebb távon Szabó Szebasztián és Senánszky Petra remekelt.

A szám, amit nem csupán nálunk figyelnek: a 200 pillangó magyar bajnoki döntőire a nemzetközi úszóvilág is „idefordul”, négy év óta minimum, amikor Milák Kristóf először robbantott igazán nagyot ugyanitt, a debreceni medencében. Akkor 1:52.71-gyel nyerte élete első felnőtt bajnoki címét – 18 évesen egyetlen századra került Cseh László akkor még élő Európa-csúcsától. Majd 2018 volt az az év, amelyben először duplázta le két magyar a 200 pillangó Eb-aranyait (Kapás Boglárka győzött a nőknél Glasgow-ban), aztán ez megismétlődött a 2019-es világbajnokságon, és a tavalyi budapesti Európa-bajnokságon is.

Milák Kristófból azóta „A-kategóriás” nemzetközi sztár lett, elvégre az örökranglista első négy helyéről kisöpörte Michael Phelps összes, annak idején heroikusnak számító idejét, többek között a tavalyi ob-n úszott 1:51.40 is jobb volt, mint az amerikai géniusz 2009-es cápadresszes világrekordja. Ezek után persze mindenki dörzsölgette a tenyerét, hogy mivel rukkol ki a magyar zseni az idei eseményen – gyakorlatilag a teljes edzői kar és vagy kéttucatnyi versenyző zsúfolódott be a trénerek számára fenntartott medenceparti helyre a napot nyitó finálé idejére, és a lelátón is alig maradt üres szék.

Más kérdés, hogy Virth Balázs még a melegítés alatt kijelentette: „Ha végig tudta volna csinálni a felkészülés eddigi időszakát úgy, ahogy elterveztük, nyilván esély lenne egy komolyabb időre is, de az az egy hét láz komolyabb leépüléssel járt – azóta visszajött azért, de most hiába vár esetleg magától 1:52-t, meg mások is, azért az 1:53 a realitás, és még az is komoly fegyvertény az előzmények alapján.”

A mester nem véletlenül áll azon a szinten, ahol: Milák Kristóf 1:53.88-cal húzta be a számot – megközelíteni nemigen tudta sem Kenderesi Tamás, sem Kristóf edzőtársa, az amúgy egyre komolyabb fejlődést mutató Márton Richárd, ám az olimpiai bajnok sem lépett el úgy a többiektől, mint máskor. Na most az egészben az a legszebb, hogy Milák így is átvette a vezetést a világranglistán, elvégre hiába vagyunk túl például a japán, az olasz és a német bajnokságon, meg egy komolyabb amerikai viadalon, 1:54 alá még senki sem tudott benézni 2022-ben.

A hölgyeknél Hosszú Katinka 150 méterig csupán utazott, majd simán lehajrázta a mezőnyt, így szerdai legyőzőjét, a táv háromnegyedénél még vezető Sebestyén Dalmát is.

A nap másik komoly eredményét Rasovszky Kristóf szállította, aki a bajnokság előtt annyit mondott, ha sikerül 15 perc környékén úsznia, az igen komoly üzenet lesz a nyíltvízi mezőnynek – elvégre ő úgy volt eddig is a tagja világelitnek, hogy nem tartozott a „sprinterek” közé, mint az olimpiai bajnok Florian Wellbrock vagy az Európa-bajnok Gregorio Paltrinieri, akik a medencében szórják a 14:50-eket. Nos, a veszprémi klasszis életében először 15 percen belül ért célba – ha néhány tizeddel is –, ami még mindig nem egetrengető a 30-hosszosok táborában, ám az, hogy 10 másodpercet javított egyéni legjobbján, legalábbis nagyon komoly reményekkel kecsegtet a júniusi világbajnokság előtt.

Rasovszkyhoz hasonlóan Késely Ajna is utcahosszal nyerte a hölgyek viadalát – és szintén a második egyéni aranyát vehette át, elvégre ők ketten végeztek az élen 400-on.

A leghosszabb táv mellett a legrövidebb is a mai programban szerepelt: a férfiaknál az ötvenet Szabó Szebasztián nyerte több mint biztató, 22 másodpercen belüli idővel, avagy a „rakétatársaság” tagjai között változott a sorrend, százon Milák-Németh-Szabó volt a végeredmény, most Szabó-Milák-Németh sorrendben zúdultak be az urak.

A hölgyeknél a népes hazai közönség legnagyobb örömére – akiknek soraiban ott volt a Loki legendája, Dzsudzsák Balázs is, aki érmet is adott át egyébként – Senánszky Petra ismét biztosan győzött.

Száz háton új nevek kerültek a felnőtt bajnokok sorába: a férfiaknál Kovács Benedek Bengedúz, míg a hölgyeknél Molnár Dóra. Kovács később még aranyat bezsebelt, a férfi vegyesváltót megnyerő BVSC-s kvartett tagjaként.

A hölgyeknél a Vasas Gyurinovics Fanni pazar hajrájának hála megelőzte a győriek négyesét.

 

A második nap bajnokai

 

Férfiak

50m gyors: Szabó Szebasztián (Győri Úszó SE) 21.99

1500m gyors: Rasovszky Kristóf (Balatoni ÚE) 14:59.17

100m hát: Kovács Benedek Bendegúz (BVSC-Zugló) 54.18

200m pillangó: Milák Kristóf (Bp. Honvéd) 1:53.88

4x100m vegyesváltó: BVSC-Zugló 3:40.92

(Bohus Richárd, Takács Tamás, Kovács Benedek, Németh Nándor)

 

Nők

50m gyors: Senánszky Petra (Debreceni Sportcentrum) 25.24

1500m gyors: Késely Ajna (BVSC-Zugló) 16:22.89

100m hát: Molnár Dóra (Budafóka SE) 1:00.83

200m pillangó: Hosszú Katinka (Iron Swim) 2:09.38

4x100m vegyesváltó: Vasas SC 4:10.20

(Szabó-Feltóthy Eszter, Olajos Dorottya, Galamb Szimonetta, Gyurinovics Fanni)

 

Nyilatkozatok

 

Milák Kristóf, 200m pillangó, aranyérem – 50m gyors, ezüstérem

„A körülményekhez és a lehetőségeimhez képest elégedett vagyok most ezzel. Tudom, hogy amikor odaállok a kettő pillére, mindenki valaki különlegeset vár, és persze én is szeretek jól menni, jó időket úszni – de azért az az egy hét betegség komolyan lerombolt. Ebben most ennyi volt, azért a világbajnokságon sokkal jobbat fogok jönni – örülök, hogy itt lesz nálunk, én pedig szeretném jó házigazdagaként valami komolyabb idővel üdvözölni a többieket.

Aminek viszont nagyon örülök, az az ötven gyors, századra megúsztam az egyéni csúcsom, sokkal jobban pörögtem, mint délelőtt, az pedig külön jó hír, hogy (Németh) Nándival Szebit be tudtuk verni 22 alá, neki ez fontos.”

 

Hosszú Katinka, 200m pillangó, aranyérem

„A tegnapi időmnek jobban örültem, de azért jó érzés nyerni. Az az igazság, hogy a 200 vegyesen mindenképp el akartam kezdeni komolyabban az elejét, mert a világbajnokság szempontjából ez a fontos. Ma ellazsáltam picit az elejét, azért, hogy maradjon lendület a végére, ez a verseny szempontjából működött is, de azért a vébén teljesen másképp kell majd úszni ezt a távot. Nekem most csak az a fontos, hogy komolyan eddzek, aztán jöjjenek a versenyek – mert a célomról, a 100 nemzetközi éremről nem tettem le továbbra sem.”

 

Rasovszky Kristóf, 1500m gyors, aranyérem

„Sikerült, ezt akartam, 15 percet úszni, az edzések alapján abszolút reálisnak tűnt, hogy összejön. Tíz másodpercet javítottam az egyéni legjobb időmön, ez pedig nagyon erős üzenet a világbajnokság előtt, elsősorban a nyíltvízi váltó miatt, ahol én vagyok a befejező ember, de eddig én számítottam a leglassabb ’sprinternek’ a többi menő között. Ez az idő viszont azt mutatja, hogy ezen a téren is komoly javulás várható, és ez mindenképpen biztató. Arra számítottam, hogy (Betlehem) Dávid kicsit tovább el tud jönni velem, és akkor talán még jobb időig tudott volna nyomni, de úgy látom, megtörte az, ahogy elléptem ötszáznál – holott a korábbi versenyeken sem csináltam másképp. Mindegy, remélem, túlteszi magát ezen, és legközelebb még meg is ver, mert rá is szükség van ahhoz, hogy jól pörögjön a váltó.”

 

Késely Ajna, 1500m gyors, aranyérem

„A tegnapi győzelem és a mai úszás alapján eddig majdnem tökéletesnek érzem az eddigi teljesítményt. Most elsősorban a kétszázon és a négyszázon van a hangsúly, de azért ma is szerettem volna nyerni. Nyilván, ha itt van Mihályvári Farkas Viki, teljesen más lett volna ez a verseny, jóval izgalmasabb, sajnálom, hogy nem tudodd indulni. A nyolcszáztól is sokat várok, de azért most a rövidebb távok jobban izgatnak.”

 

Szabó Szebasztián, 50m gyors, aranyérem

„Huszonkettő alatt akartam jönni, és persze mindenképp nyerni, mert ez kifejezetten jó versenynek ígérkezett Nándival és Kristóffal. Van még helye a javulásnak, elvégre az igazi férfi ötven 21-elejénél kezdődik, azaz van még mit faragni ebből az időből. Az edzőimmel ezen dolgozunk, és szerintem a világbajnokságra akár oda is érhetünk a legjobbak közelébe. A száz pillangót nagyon várom, óriási megtiszteltetés lesz Kristóf ellen úszni ezen a távon azok után, amit az olimpián elért.”

 

Senánszky Petra, 50m gyors, aranyérem

„Jobban szerettem volna jönni, 25 másodpercen belül – a hazai közönségnek köszönöm, hogy behajtottak az első helyre. Amiatt pedig kifejezetten büszke vagyok, hogy immár címvédőként mutatnak be a szám előtt.”

 

Kovács Benedek Bendegúz, 100m hát, aranyérem

„Nagyon meg akartam nyerni ez a versenyt, de az időnek nem örülök, mert 54-en belül akartam jönni. Századra ugyanannyit úsztam, mint tavaly – ebben most ennyi volt. Ezután a kétszázra gyúrok, meg a váltókra.”

 

Molnár Dóra, 100m hát, aranyérem

„Úgy álltam oda, hogy ezt meg fogom nyerni. Ez az idő a juniormezőnyben már jónak számít, ha a felnőttek között nem is – nekem viszont az a célom, hogy a junior Európa-bajnokságon legyek a legjobb. Ezen az úton ez az idő és ez az úszás egy elég jó visszajelzés.”