A „BOM a Magyar Sportért” Közhasznú Alapítvány a kiemelkedő sporttevékenységet folytató diákok részére, tanulmányaik eredményességének elősegítése céljából ösztöndíj pályázatot hirdet, immáron nyolcadik alkalommal. Újdonság, hogy 2021-ben először részt vehetnek a pályázaton állami finanszírozásban résztvevő sportolók is. (Őket havi 50.000 Ft támogatásban részesítjük, a tanév ideje alatt, egészen a képzési ideje végéig.)

A Magyar Olimpiai Bizottság és a Magyar Paralimpiai Bizottság, mint az Alapítvány stratégiai partnerei és főtámogatói, aktívan részt vesznek a pályázat lebonyolításában.

Az ösztöndíjra az a diák pályázhat, aki:

  1. olimpiai, vagy paralimpiai sportágban szerepel, és a saját sportági szakszövetsége együttműködési megállapodást kötött a „BOM a Magyar Sportért” Közhasznú Alapítvánnyal;
  2. olimpiai, vagy paralimpiai kerettag, illetve a pályázat évét követő legközelebbi olimpiai, illetve paralimpiai játékokon történő részvételre készül;
  3. közép-, vagy felsőfokú iskolarendszerű (tanulói vagy hallgatói jogviszony keretében folytatott) közoktatási intézmény által nyújtott oktatásban, illetve képzésben (OKJ) vesz részt.

A pályázathoz csatolni kell az alábbi dokumentumokat:

  1. Kitöltött pályázati adatlap (letölthető a www.bomalapitvany.hu és a www.olimpia.hu weboldalról)
  2. A sportági szakszövetség indokolással, aláírással és bélyegzővel ellátott hivatalos igazolása a szövetségi jogviszonyáról és az elért sporteredményről, főtitkári vagy elnöki javaslattal
  3. Hallgatói igazolás (az oktatási intézmény aláírással és bélyegzővel ellátott hivatalos igazolása a képzésben való részvételről)
  4. Amennyiben a pályázó szociálisan rászoruló helyzetű, ennek a körülménynek bemutatása.

A pályázatnak a fent felsorolt valamennyi dokumentumot tartalmaznia kell. A hibás, hiányos vagy valótlan tartalmú pályázatok elutasításra kerülnek.

A pályázatot, kizárólag postai úton, a 1535 Budapest Pf.769 címre várjuk.

Pályázat leadásának határideje: 2021. január 15.

Pályázat elbírálásának folyamata:

A pályázatokat az Alapítvány Szakmai Bizottságának véleményezését követően az Alapítvány Kuratóriuma – a pályázatban igazolt sportszakmai, tanulmányi, szociális helyzet figyelembe-vételével – egyénileg, saját mérlegelése alapján bírálja el. Az Alapítvány döntése végleges, azzal szemben jogorvoslatra nincs lehetőség. A nyertes pályázóval, illetve pályázókkal az Alapítvány Támogatási (Ösztöndíj) szerződést köt, legfeljebb a pályázó tanulmányainak befejezéséig tartó időtartamra.

A pályázat eredményéről a résztvevő pályázók a pályázati adatlapon megadott e-mail címen kapnak értesítést, legkésőbb 2021. február végéig.

További információ: Váradi-Bóta Kinga – BOM Alapítvány főtitkáránál,

botakinga@bomalapitvany.hu vagy az info@bomalapitvany.hu

 

A pályázati felhívás ide kattintva letölthető:

Hasonló bejegyzések