Hazatértek a magyar úszók a vizes vb-ről, amelyet minden idők második legeredményesebb világbajnoki szereplésével zártak (a medencés csapat 3. helyen végzett az úszó éremtáblázaton, az összesített éremtáblázaton pedig Kína, USA, Oroszország és Ausztrália után az 5. helyen végeztünk). A Duna Arénában tartott sajtótájékoztatón ott voltak az idei világesemény finalistái közül azok, akik nem utaztak tovább világkupára, az edzőik és természetesen vb aranyérmeseink, így Kapás Boglárka, Milák Kristóf, Rasovszky Kristóf is jelen volt – a most Tokióban állomásozó és a világkupára készülő Hosszú Katinka pedig telefonos üzenetet küldött.

A kilencszeres világbajnoknő elmondta, hogy hatalmas büszkeség számára, hogy egy ilyen sikeres csapatnak a tagja lehet, és arra is kitért, hogy tovább szeretne még javulni, hiszen voltak olyan részek az úszásában amivel nem teljesen elégedett.

„Még mindig nem sikerült feldolgozni, hogy mi is történt, és hogy hogyan csináltam” – emelte ki az immár 200 pillén világcsúcstartó Milák Kristóf, aki a 100 pillén nyújtott teljesítményével azonban nagyon nem volt kibékülve, ezen mindenképpen szeretne javítani, de mindamellett a gyorson és háton is többet szeretne versenyezni, ami szerinte nélkülözhetetlen egy még jobb pillangóhoz.

„100-nál már éreztem, hogy ez azért jó lehet és odaérhetek akár az első helyre is” – emlékezett vissza, az immár saját magát is pillangóúszóként számontartó Kapás Bogi a 200 pille fináléjára.  Egy kisebb pihenő után, újra edzésbe áll újdonsült világbajnokunk és a cél immár a tokiói olimpia, valamint az időeredmény javítása, és Bogi szerint benne van egy sokkal jobb idő.

„Szinte tökéletes világbajnokság volt, hiszen egy arannyal és egy olimpiai kvalifikációval jöttem haza” – értékelt Rasovszky Kristóf, aki hozzátette, hogy van benne ugyan némi tüske, hiszen 10 km-en is jó lett volna egy dobogó, de természetesen a 4. helynek is örül. Kristóf ezután a nyíltvízi világkupa-sorozatra koncentrál, amelyet jelenleg vezet és amely szeptemberben Kínában zárul.

Jövőre az olimpia előtt, a hazai rendezésű, budapesti Európa-bajnokságon villoghatnak újra úszóink, ahol remélhetőleg legalább annyi emlékezetes pillanat születik majd a vízben, mint amennyi most megadatott, hiszen régen volt erre példa az úszás történetében. Rövid beszédében többek között erre is kitért Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke, aki végtelenül örömtelinek nevezte azt, hogy 1991 óta nem volt ilyen eredményes vb szereplés és igazán hálás a sorsnak, hogy ennek a részese lehet, továbbá kiemelte, hogy sportvezetőként pedig mindent megtesz annak érdekében, hogy a szövetség ezentúl is biztosítsa a versenyzők számára azokat a feltételeket, amelyek lehetővé teszik, hogy a jövőben is ilyen sikerek születhessenek és ilyen csillagok emelkedhessenek ki.

A kvangdzsui vb-nek azonban volt még egy magyar győztese, méghozzá Budapest, amely elnyerte a 2027-es világbajnokság rendezési jogát, hogy minden idők legjobbjaként emlegetett sporteseménye után egy még jobbat hozzon „tető alá”, így a vizes sportok legjobbjai tíz évvel a magyar fővárosban rendezett vb után ismét Budapesten küzdenek meg egymással.