A mix csapatváltóval folytatódott a vb-n a nyíltvízi úszás balatonfüredi programja. Az induló országok az 5 km-es távon szabadon választhatták meg milyen sorrendben indítják a két női és két férfi versenyzőjüket. A magyar csapatban Juhász Janka kezdett, aztán Rasovszky Kristóf folytatta, majd őt Novoszáth Melinda váltotta, végül pedig Gyurta Gergely hajrázott, nem is akárhogyan hiszen a 11. helyről a 7. helyre (55.23,70) hozta be a magyar csapatot.

Magyar részről mondhatni papírforma eredmény született a nyíltvízi úszás 6. napján, a mixváltó 5 km-es futamán, hiszen előzetesen is a 7-8. hely környékére várták a magyar csapatot. A fiúk-lányok mindent beleadtak, és kihozták magukból a maximumot a fejenként 1250 méteren. A versenyt a rutinos francia csapat nyerte meg és ezzel a vb-n már a 3. aranyukat szerezték meg a nyíltvízi számokban, így ma sem szakították meg azt a jó sorozatukat, hogy ismét éremmel távozzanak a verseny után. A második helyen az amerikai, még a harmadik helyen az olasz váltó végzett.

A versenyzőink így értékelték a mai 5 km-es csapatversenyt.

Juhász Janka:”Ez az 1250 méter kellemesebb volt, mint a tegnapi 5 km, hiszen nem voltunk olyan sokan, bár nem voltam azért maradéktalanul elégedett, hiszen most a német lánnyal sikerült összeakadnom.”

Rasovszky Kristóf: „Jól éreztem magam a vízben, és az úszás is jól ment, nem néztem nagyon szét, csak mentem előre. Így csapatban talán még élvezetesebb úszni. Elégedettek lehetünk ezzel a 7. hellyel, hiszen úgy érzem mindenki megtett minden tőle telhetőt.”

Novoszáth Melinda: „Sokkal nyugodtabb volt ez a csapatverseny, mint a tegnapi. Az elelén úgy váltottuk egymást Kristóffal, hogy szinte egyedül úsztam, aztán próbáltam az előttem haladók lábvizén utazni, ez szerintem sikerült,  és szerencsére most elkerültem a verekedéseket is.”

Gyurta Gergely: „Óriási gratuláció a csapatnak, mindenki kihozta magából a maximumot. 1250 méteren csak be kell csukni a szemed és menni kell előre, úgyhogy én is csak úsztam, ahogy tudtam. A végén ugyan a brazil versenyzőt szerettem volna megelőzni, de rutinos volt, és nem hagyott rá lehetőséget.”

Végeredmény:

http://fina.org/competition-detailed-results/17th-fina-world-championships-2017-mixed-5km/event

A világbajnokság nyíltvízi küzdelmei holnap 8:30-tól az embert próbáló 25 km-es női és férfi futamokkal folytatódnak.

Hasonló bejegyzések