Budapest után Pekingben folytatódik a Fina világkupa-sorozat. Az első versenynap Hosszú Katinka volt az egyetlen magyar induló, de rögtön 3 fináléban is szoríthattunk neki, ahonnan 2 aranyat be is sepert. Elsőként 100 vegyesen áll rajtkőre, ahol igen tekintélyes mezőnyben diadalmaskodott (57.05), és idejéből is jócskán faragott, hiszen gyorsabb volt, mint Eindhovenben és 6- tizeddel jobbat…
A világ legtekintélyesebb úszómagazinja, a Swimming World minden év novemberében a nyíltvízi úszásnak szenteli aktuális kiadását, és ebben jelentik be, hogy a lap kit választott az év legjobbjának. Nos, 2018-ban a férfiak között Rasovszky Kristóf nyerte el ezt a címet, aki az idei nyári Európa-bajnokságon nyújtott történelmi teljesítményével érdemelte ki az elismerést – a hölgyek…
A magyar úszósport egyik kiemelkedő alakja, dr. Tóth Ákos egykori szövetségi kapitány és TF tanszékvezető, aki számos nemzetközi verseny rendezésében vállalt már főszerepet, és nem mellesleg a musz.hu weboldalon futó múltidéző rovat vezetője és motorja, ma ünnepli 75. születésnapját! Gratulálunk a kerek évfordulóhoz és további jó egészséget és még legalább ennyi sikeres és boldog évet…
We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue to use this site we will assume that you are happy with it.