Nem mindennapi vendégek látogattak el az Úszó Nemzet Program kecskeméti és kisteleki helyszíneire, hiszen az ötszörös olimpiai bajnok Egerszegi Krisztina az ÚNP nagyköveteként, dr. Tóth Ákos nyugalmazott TF tanszékvezető kíséretében tekintette meg a kicsiknek tartott úszóórákat.

Így nem csak az oktatás menetét figyelhették meg, hanem lehetőségük volt konzultálni a szervezőkkel, oktatókkal, a csoportokat kísérő óvónőkkel, pedagógusokkal továbbá Nagy Attila régióvezető és Poczó Elemér edző körbevezetésével személyesen győződhettek meg a medencében és a parton folyó szakmai munkáról és a programban közreműködők elhivatottságáról.

Az idén húsz településen startoló Úszó Nemzet Programnak köszönhetően rengeteg óvodás és kisiskolás tanul úszni szerte az országban, de ami legalább ennyire fontos a szövetség szakmai csapatának, hogy az ilyen, és ehhez hasonló személyes látogatások során kapott visszajelzések is beépülhessenek a programba.

Hasonló bejegyzések