Rasovszky Kristóf végig harcban volt a dobogós helyekért a nyíltvízi úszó Világkupa-sorozat egyiptomi nyitányán, de végül egy ütemmel – 0.5 másodperccel – később érintette meg a panelt francia riválisánál, Logan Fontaine-nél, és így a negyedik helyen végzett. Kalmár Ákos a 19., Kovács-Seres Hunor a 22. helyen ért be, míg a hölgyek között egyedüli magyarként induló Rohács Rékát a cél előtt harminc méterrel zárták ki, pályatévesztésért.

 

A korábbi esztendőkkel ellentétben egészen májusig kellett várni a nyíltvízi Világkupa-sorozat nyitányára – igaz, ezzel a lendülettel az első három állomást rögtön le is tudják ebben a hónapban –, amelyet ugyanúgy a Vörös-tengerben rendeztek, mint az európai széria első versenyét Eilatnál, ezúttal az egyiptomi Soma-öböl volt a helyszín.

 

Nos, Rasovszky Kristóf jobb emlékekkel távozik innen, mint Izraelből márciusban, ahol a 10km második felében kiütötték – ezúttal ugyanis végig az élbolyban haladt. Igaz, ezúttal egyszer sem vezetett, hiszen – akárcsak az olimpián – a végül Tokióban diadalmaskodó Florian Wellbrock haladt folyamatosan az élen. A német ezúttal nem aratott olyan fölényes győzelmet, mint szokott, sőt: üldözői, a két francia kiválóság, a világbajnok Marc-Antoine Olivier és Logan Fontaine, valamint Rasovszky Kristóf a végén óriási hajrával a nyakára másztak, de a panelt végül Wellbrock érte el elsőként, ha csak 0.1 másodperces különbséggel is Olivier előtt. A bronzéremért Fontaine és Rasovszky vívott nagyot, és végül itt is célfotót nézegettek, mielőtt szentesítették a francia harmadik helyét, mivel 0.5 másodperccel gyorsabb volt Kristófnál.

 

A Világkupa-sorozat összetett versenyét az elmúlt két idényben megnyerő veszprémi ettől függetlenül cseppet sem tűnt csalódottnak: „Jól ment a verseny, teljesen elégedett vagyok, remekül éreztem magam, és a végén én voltam talán a leggyorsabb, az utolsó négyszáz méteren biztosan. A legjobban annak örülök, hogy fejben éles voltam, végig koncentráltan versenyeztem, jó döntéseket hoztam, egy pillanatra sem lankadt a motivációm. Sokkal jobban rendben voltam mentálisan, mint legutóbb Eilatban. Plusz az országos bajnokság után visszaálltunk a keményebb edzésekbe, és így is a többiek szintjén voltam fizikálisan. Ez jó üzenet, hiszen alapvetően a világbajnokságra élezzük ki magunkat a felkészülésben, és ehhez képest sikerült igen értékes pontokat gyűjteni az összetetthez.”

 

Másik két indulónk, Kalmár Ákos, illetve az ifjúsági világbajnok Kovács-Seres Hunor a középmezőnyben küzdött becsülettel, s végül az urak a 19. és a 22. helyen értek célba. Az egyre inkább a világelithez sorolandó Betlehem Dávid ugyanakkor igazoltan maradt távol: a verseny idején a magyar érettségi tételeivel küzdött.

 

A hölgyeknél Rohács Réka hasonló pozíciókban harcolt, hogy aztán harminc méterrel a cél előtt pályatévesztésért kizárják – ha létezik agyzsibbasztó hiba, akkor ez az: 9970 méter leúszása után kiesni a viadalból… Réka egyébként egyedüli magyarként indult, miután Olasz Anna egészségügyi okokból volt kénytelen kihagyni az eseményt, míg az Eilaton bronzérmes Fábián Bettinát szintén az érettségi kihívásai várták – a hölgyeknél egyébként Leonie Beck gondoskodott arról, hogy kettős német sikerrel záruljon a VK-nyitány.

 

A Világkupa-sorozat nem egészen két hét múlva Szardínia-szigetén, az Aranci-öbölben folytatódik.

 

Nyíltvízi Világkupa-sorozat, 1. állomás, Soma-bay (Egyiptom)

 

Férfiak

  1. Florian Wellbrock (német) 1:52:53.20… 4. Rasovszky Kristóf 1:52:55.00… 19. Kalmár Ákos 1:57:59.80… 22. Kovács-Seres Hunor 1:58:39.60

Nők

  1. Leonie Beck (német) 2:04:04.60. Rohács Rékát kizárták.

Hasonló bejegyzések