Megtartotta évi rendes közgyűlését a Magyar Úszó Szövetség, melyen Wladár Sándor elnök idézte fel 2022 sikereit és váratlan kihívásait, illetve Centenáriumi Díj kitüntetésben részesült Cseh László, Vajda Tamás és Deák Ottó.

 

A MÚSZ közgyűlését a hagyományoknak megfelelően először is a versenyzői, edzői, illetve közreműködői életpályát elismerő Centenáriumi Díjak átadása vezette fel. Az úszók közül a sportág élő legendája, a világversenyeken 71 érmet nyerő Cseh László, a szakemberek közül a Szabó Tündét olimpiai dobogóig vezető, majd a nyíltvízi szakágban Kovács Ritával és Risztov Évával is kiemelkedő eredményeket elérő Vajda Tamás kapta meg a kitüntetést, míg a sportág szürke eminenciásai közül Deák Ottó vehette át a díszes plakettet, aki a világszövetséget tíz évvel megelőzve már a nyolcvanas évek elején meghonosította a számítógépes ranglista-készítést a magyar úszósportban.

 

Wladár Sándor ezt követően az éves beszámolót egészítette ki néhány megjegyzéssel. Elöljáróban megemlítette: „Sportolóink minden világeseményen a maximumot nyújtották, az éremtáblázat első három helyén szerepeltek, összesen 157 érmet nyertek. A 141 tagszervezetünkben 28 ezer sportolni vágyó élvezheti az úszás örömeit és nehézségeit. És ez a szám nem foglalja magába azt a 19 ezer gyermeket, akik az Úszó Nemzet Programban szerepelnek. Az ország minden részén 1000-1200 edző és oktató dolgozik a sikerekért. Mert nemcsak az a siker, hogy egy versenyzőnk ott áll a dobogón, hanem az is, hogy olyan gyerekek is megismerhetik és megtanulhatják az úszást, akik még soha nem jártak uszodákban, nem láttak zuhanyt. Akik testi vagy szellemi sérülésekkel élnek, akik családjainak egy reményt, egy lehetőséget ad az úszás – megmutatva, hogy a rosszban is lehet céljuk, lehet örömük.”

 

Az elnök ezután felidézte 2022 egyik legnagyobb kihívását: az ismét beugróként vállalt FINA Világbajnokság megrendezését négy hónap leforgása alatt. Mint Wladár Sándor elmondta: „Mindent összevetve az a végeredmény, hogy mi, magyarok az igazi kihívásokban válunk igazán egy nemzetté. Bármire képesek vagyunk, a szervező csapat másodszor is megkapta a minden idők legjobb eseménye elismerést a FINA-tól. Csapatunk négy érmet és számtalan értékes pontszerző helyet szerzett, és sportdiplomáciai szereplésünk is maximálisan jól sikerült.”

 

A MÚSZ vezetője szólt az Úszó Nemzet Program „élesítéséről” is: „A világesemény mellett a sikeres pilot szakaszt követően januárban az Úszó Nemzet Program folytatásáért harcoltunk. Február 1-én 20 városban 20 létesítményben, 240 oktató munkájával elindult az igazi éles első szakasz. Gazdasági okok miatt szeptemberben a bővítés csak az évjáratokra terjedt ki, 19 ezer főre bővültünk. Csak zárójelben jegyzem meg, mert ezt a 2023-as év krónikája fogja rögzíteni, 42 város közel 46 ezer gyermeke várhatja a program folytatását idén szeptembertől.”

 

Ugyanakkor hátradőlni ezután sem lehetett. Az elnök emlékeztetett rá, hogy az ősszel kitört energiaválság miatt a 151 magyarországi úszólétesítmény több mint fele bezárt, többségük előzetes jelzés, figyelmeztetés nélkül. A MÚSZ és a kormányzati mentőakció ugyanakkor sikeresnek bizonyult. „Szeretném kiemelni Török Enikő sportszakmai vezetőt, a régióvezetők és a létesítmény üzemeltetési bizottság tagjait, akik rohamtempóban mérték fel az országot, gyűjtötték az adatokat, látogatták végig a létesítményeket. A vizes szövetségek, az egyesületek és a küzdeni akaró létesítmények ezúttal is összefogtak, miközben nekünk csaknem ezer fiatal sportoló részére kellett úgynevezett menekítési tervet készítenünk.

Az államtitkárság által létrehozott energiaválság munkacsoport aktív részesei voltunk. Az elkészített országos uszodai felmérés és javaslatcsomag jelentős segítséget adott az államtitkárságnak a támogatási rendszerük kidolgozására és megvalósítására. Végül csaknem 90 létesítmény 3 milliárd forint támogatásban részesült s fogadhatta továbbra is az úszókat, vízilabdázókat.”

 

Wladár Sándor végül kijelentette: „Ismét bizonyítottuk: kemény munkával, kreativitással minden akadály legyőzhető. Köszönöm kivétel nélkül mindenki munkáját, aki kicsit is hozzájárult 2022 sikereihez.”

 

A küldöttek – akik előtt Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke is megköszönte a MÚSZ paraúszóknak nyújtott támogatását – egyhangúlag elfogadták az elnök beszámolóját, valamint a MÚSZ pénzügyi beszámolóját.

Hasonló bejegyzések