Stílszerűen zárta az ob-t Milák Kristóf a Duna Arénában: újabb két aranyérmet szerzett, 100 pillangón pedig megdöntötte a saját, 2017-ben ugyanitt felállított országos csúcsát (az 50.47-tel ezüstérmes lett volna a 2019-es világbajnokságon). Míg a férfiaknál az esélyesek győztek – Rasovszky Kristóf 800 gyorson arannyal ünnepelte 24. születésnapját –, a hölgyeknél Veres Laura 200 gyorson, illetve Mihályvári-Farkas Viktória 1500 gyorson aratott győzelme igazi meglepetés.

Milák Kristófot igazán 2017 júliusában ismerte meg az ország (és a világ), amikor 17 esztendősen ezüstérmes lett 100 pillangón a Duna Arénában rendezett FINA világbajnokságon. Akkori 50.62-jét – nem csak országos csúcs volt, de junior világrekord is – azóta sem sikerült megközelítenie, mert bár 200-on aztán előbb Európa-bajnok lett, majd világbajnok is, százon sehogysem tudott jól teljesíteni, az éremről is lemaradt Glasgow-ban és Kvangdzsuban is.

Ehhez képest a mostani új országos csúcs (50.47) azért számít félelmetes eredménynek, mert mindössze három hónapnyi komoly edzés után úszta, egy négynapos, több számban végigversenyzett ob utolsó napján, nem egészen egy órával egy durvább 200 gyors után (amit persze megnyert, így hat arannyal – 50-100-200-400 gyors, 100-200 pillangó – és egy ezüsttel -50 pillangó zárta az ob-t). Miután az olimpián saját bevallása szerint „biztonsági programot” úszik – azaz a fő számaira koncentrál –, aligha kétséges, hogy a száz pillangón is kezdhetnek aggódni azok, akik eddig éremesélyesként gondoltak magukra.

A férfiaknál nem született meglepetés, Szilágyi Csaba sorozatban ötödször nyerte meg az 50m mellet, Bohus Richárd behúzta az 50 hátat, Rasovszky Kristóf pedig 800 gyorson aranyéremmel lepte meg magát a 24. születésnapján.

A hölgyeknél a sprinttávokon nem született meglepetés, Burián Kata háton, Sebestyén Dalma pedig mellen lett magyar bajnok, ugyanakkor a gyulai Veres Laura 200 gyorson aratott sikere, de különösen Mihályvári-Farkas Viktóra 1500-on elért elsősége kissé váratlan a távokat korábban egyértelműen uraló, ám ezen az ob-n saját bevallása szerint küszködő Késely Ajna előtt.

Az eseményt záró vegyesváltókban az eddigi trendek érvényesültek: a hölgyeknél a győriek, az uraknál a BVSC kvartettje győzött magabiztosan. A zuglóiaknál Németh Nándor 48.29-es utolsó száz métere kifejezetten biztató – emellett Cseh László immár a 112. nagypályás magyar bajnoki címét szerezte meg, míg váltókban ez volt az 50. érme az ob-ken 2000 óta induló legendának.

 

Magyar bajnokok, szombat

 

Férfiak

200m gyors: Milák Kristóf (Bp. Honvéd) 1:46.15

800m gyors: Rasovszky Kristóf (Balatoni ÚK) 7:55.52

50m hát: Bohus Richárd (BVSC-Zugló) 25.07

50m mell: Szilágyi Csaba (NICS-HSÚVC) 27.46

100m pillangó: Milák Kristóf (Bp. Honvéd) 50.47 – új országos csúcs

4x100m vegyesváltó: BVSC-Zugló 3:38.04

(Bohus Richárd, Takács Tamás, Cseh László, Németh Nándor)

 

Nők

200m gyors: Veres Laura (Gyulai Várfürdő) 1:59.60

1500m gyors: Mihályvári-Farkas Viktória (FTC) 16:27.22

50m hát: Burián Katalin (BVSC-Zugló) 28.53

50m mell: Sebestyén Dalma (Győri Úszó SE) 31.59

100m pillangó: Hosszú Katinka (Iron Swim) 59.30

4x100m vegyesváltó: Győri Úszó SE 4:12.60

(Dobos Dorottya, Sebestyén Dalma, Kovács Réka, Safrankó Sára)

 

Nyilatkozatok

 

Milák Kristóf, 200m gyors, 100m pillangó, aranyérem:

„Azért illett már megúszni egy ilyen időt 2017 után száz pillén. Vb-n, Eb-n ilyen 50.8, 50.9-ek jöttek, zavarbaejtően gyatra mind, úgyhogy ezt már nagyon vártam magamtól. Igazából január óta edzem komolyan, azaz még sok van a felkészülésben, lesz ennél jobb is, ebben biztos vagyok. Az Európa-bajnokságon beleugrok mindenbe, kétszáz gyors, négyszáz gyors, Sós Csaba bá’ is erre biztatott, az olimpia viszont biztonsági program lesz. Most reggel a kétszáz gyors pont olyan volt, mint Kaposvárott, reggel felkeltem, és csuma rosszul éreztem magam, fáradtnak, mint akit a falhoz vertek, egy erős tempót nem tudtam csinálni a bemelegítés alatt. Úgy álltam fel a rajtkőre, hogy a hátam közepére nem kívántam ezt kétszázat, még az is megfordult bennem, hogy inkább lepihenem – de az nem én lennék, és elég rossz érzés lett volna. Aztán a százra minden visszaállt, jól éreztem magam, (Szabó) Szebi meghúzta az első ötvenet, ez nagyon kellett, köszönöm is neki, bár húztak itt azzal, hogy 49-et kellett volna, de örülök, hogy most ez ment, aztán amikor kell, jön az is.”

 

Hosszú Katinka, 100m pillangó aranyérem, 50m hát ezüstérem

„A száz pillangón éreztem először igazán a régi önmagamat. A mai nap is már kezdett hasonlítani arra, amit szeretnék – dolgozom tovább, nem aggódom, mert ez egy teljesen más, új szituáció, és egyáltalán nem érzem úgy, hogy súlyos hátrányba kerültem volna önmagamhoz képest. A média pánikol, én úszom, az időmérő pedig méri az időt.”

 

Rasovszky Kristóf, 800m gyors, aranyérem:

„A kétszázból kiindulva most én voltam a gyorsabb (Kalmár) Ákosnál, ezért is döntöttem úgy, hogy megnyomom az elejét, végül is a 10 kilométerre készülök, azaz kell lennie annyi állóképességemnek, hogy bírjam is végig, és ne nyolcadikként érjek be végén. Egy jó nyolcszázzal akartam búcsúztatni ezt az ob-t, még az A-szintet is el akartam érni, erről picit lecsúsztam, de örülök, hogy így sikerült.”

 

Mihályvári-Farkas Viktória, 1500m gyors, aranyérem:

„Számomra meglepetés ez az idő, hogy sikerült megint egy A-szint, meg hogy sikerült nyernem, mert nem erre a számra a készültem. Meglepett, hogy nyolcszáz után így el tudtam lépni Ajnától, és hogy végig bírtam, bár igazán hajrázni már nem maradt erőm. Elsősorban a négyszáz vegyesre készültem, ahol jobb időt vártam magamtól, az egy kis csalódás volt. Nekem az Európa-bajnokság lesz a fő verseny, mert az olimpiát most még ajándéknak érzem, ahol tapasztalatot szerezhetek.”

 

Veres Laura, 200m gyors, aranyérem:

„Nagyon boldog vagyok, hogy tegnap sikerült két percen belül úszni, annak pedig még jobban, hogy ezt ma sikerült megismételni – ez volt a célom. A döntőben nagyon tartottam Késely Ajnától, a visszalépése miatt „könnyebb dolgom” volt, de nagyon motiváló volt Katinka mellett úszni, és az, hogy a négyes pályán úszva, Katinkát megelőzve nyertem, egyszerűen fergeteges.”

 

Késely Ajna, 1500m gyors, ezüstérem:

„Valami félresikerülhetett, nem vagyok jól sem mentálisan, sem fizikailag. Jól ment a felkészülés, jónak éreztük, épp emiatt teljesen értetlenül állunk, mert ebből nem ezeknek az eredményeknek kellett volna születniük. Januárban volt egy kisebb betegségem – nem koronavírus –, de lehet, komolyabb volt annál, mint aminek gondoltuk. Nem akarom erre fogni, hiszen sokkal több van bennem, mint amit ezen az ob-n mutattam. Lelkileg helyre kell raknom magam, és sokkal többet dolgoznom.”

 

Sebestyén Dalma, 50m mell, aranyérem, 100m pillangó, ezüstérem:

„Nagyon boldog vagyok, elsősorban amiatt, mert száz pillén sikerült perc alá mennem – ezt az eredményt már üldözöm egy ideje, most így utolsó nap, délelőtt sikerült, ez számomra óriási eredmény, az ezüst felér egy arannyal. Nagyon jót versenyeztünk a lányokkal, nagyon élveztem, aztán ötvenen Boszival (Sztankovics Anna) csatáztunk egy jót, mint mindig, és örülök, hogy itt is ilyen jól jött ki a lépés. De igazából az a legcsodálatosabb, hogy végre megint élvezem az úszást – szerintem ennél nincs jobb érzés.”

 

Bohus Richárd, 50m hát, aranyérem:

„Ez az én kis ötven hátam, amit mindig olyan jó leúszni így a bajnokság végén. Annak örülök, hogy az a 25.0-ás idők mennek, mert az olimpia, a száz miatt ez fontos, szóval valahogy így kellene elkezdeni, csak még be kéne tudni fejezni. Igazából elégedett vagyok ezzel az ob-val, mert eléggé vakon mentünk bele, hiszen verseny egyáltalán nem volt még az idén, nem tudtuk, mire számítsunk. Még a száz gyorson akarok javítani, mert most eléggé rutintalan úszást mutattam be, mint aki nem tudja, mikor kell megindulni, visszafogni… És ez kell, a váltó miatt, mert egyre élesebb a verseny a bekerülésért. Ami nem baj, mert inkább sokan legyünk, mint kevesen!”

 

Burián Kata, 50m hát, aranyérem

„Most már hivatalosan a sprinter lettem!:) Hogy megvan az olimpia, hatalmas megkönnyebbülést jelent, így minden jobban megy. Ötvenen eddig is nyeregettem bajnoki címeket, viszont ez a 28-as idő már a sprinterek között is egész jónak számít. A rajtomon kellett dolgoznunk, ez most látszott is, hogy megérte.”

 

Szilágyi Csaba, 50m mell, aranyérem:

„Az olimpia miatt a száz döntője után folytattam a kemény edzéseket, egyáltalán nem pihentem rá erre az ötvenre, úgyhogy sok mindent nem érdemes erről az úszásról mondani – talán azt, hogy az Európa-bajnokságon is ilyen ötvennel kellene kezdeni a százat. Köszönöm az egyesületemnek, hogy 2017 óta versenyezhettem a magyar bajnokságon, magyar bajnokká és magyar csúcstartóvá válhattam – mivel a szabályok változnak, és a jövőben a sportállampolgárság számít, ezért ezután nem szerezhetek pontot a klubomnak, így ez volt az utolsó úszásom a magyar bajnokságon, ezentúl átadom a stafétát másoknak.”