Napra pontosan három hónap múlva kezdődik Glasgow-ban az úszó Európa-bajnokság – a magyar úszók közül pedig többen is igen előkelő helyen állnak a kontinentális ranglistákon a március végi, debreceni ob-n elért eredményeiknek köszönhetően. A férfiaknál ketten, Milák Kristóf és Verrasztó Dávid ranglista-vezető, de Németh Nándornak, Kenderesi Tamásnak és Bernek Péternek is van Top 3-as ideje, míg a hölgyeknél Kapás Boglárkát és Késely Ajnát jegyzik „dobogós” helyen.

A tavaszi viadalok első nagy hulláma lement, az európai nagyhatalmak többségénél túlvannak az országos bajnokságokon, míg az Eb-házigazda britek a Nemzetközösségi Játékokon igyekeztek csúcsformát mutatni. Azaz van elég „adat” ahhoz, hogy a kontinentális ranglisták jó összehasonlítási alapként szolgáljanak, bár az is egyértelmű, hogy az augusztus 3-ai Eb-rajtig még sok minden történhet.

Ami jó hír, hogy több számban is előkelő helyen szerepelnek a magyar úszók, holott a nagy nemzetek közül a mi bajnokságunkat rendezték a leghamarabb – az oroszok, olaszok, svédek, németek április első, második vagy harmadik hetében álltak rajtkőre. Ennek ellenére több debreceni eredmény továbbra is az első tíz között szerepel.

A férfiaknál Németh Nándor 48.31-es remeklése a 3. legjobb idő 100 gyorson, míg Kozma Dominik 200-as, messze nem csúcsformában elért ideje a 9. Nyolcszázon Rasovszky Kristóf 10. (bár ő nyáron csak nyíltvízben fog versenyezni), Kalmár Ákos pedig 7. 1500 gyorson.

Három rangsorban is feltűnik Bernek Péter neve, aki 6. 200 háton, 9. 200 vegyesen, és 3. 400 vegyesen. Utóbbi számnál találjuk az egyik magyar ranglista-vezetőt, Verrasztó Dávidot, aki egyetlen európaiként tudott 4:13-on belül úszni 2018-ban, ugyanakkor a magyar vegyesúszás erősségére jellemző, hogy Gyurta Gergely ugyanitt 5.

Ennél már csak a 200 pillangó fest parádésabban: a rangsort – egyszersmind a világranglistát is – Milák Kristóf vezeti, akinek 1:52.71-es ideje minden idők harmadik leggyorsabb úszása volt ezen a távon (textilben második), itt Kenderesi Tamás a második, Cseh László a negyedik, Biczó Bence pedig a hetedik. Százon Milák holtversenyes második, azaz a pillangó-döntőkre különösen érdemes lesz figyelni augusztusban.

A hölgyeknél Késely Ajna és Kapás Boglárka viszi a prímet. A Kőbánya SC lassan 17 felé közeledő kiválósága második 400 gyorson és harmadik 800-on, míg olimpiai bronzérmesünk negyedik 400-on, második 800-on, ötödik négyszáz vegyesen és tizedik kétszáz pillangón.

Szintén az első tízben tűnik fel Szilágyi Liliána, aki 8. 100 pillangón és 7. 200-on, Bordás Bea fehérvári országos csúcsa pedig az 5. helyre jó 50-en. Szintén erős top tízesnek számít Burián Kata 200 háton (6.) és Sebestyén Dalma 200 pillangón (8.).

És természetesen sokan várják azt is, mikor és milyen formában lép először színre az idén versenyen még nem indult Hosszú Katinka, aki egyébként épp ma ünnepli a születésnapját.

A vizes Európa-bajnokságot augusztus 3. és 12. között rendezik Glasgow-ban, első ízben egy afféle kontinentális miniolimpia keretében – hét sportág Eb-i zajlanak párhuzamosan, az úszás (szinkronúszás, műugrás, nyíltvízi úszás) mellett az evezés, kerékpározás, torna, golf és triatlon versenyeinek szintén a skót város ad otthont, míg az atlétikai kontinensviadalnak Berlin. Amennyiben a formula beválik, 2022-ben mind a hét Eb-t egy városban kívánják majd lebonyolítani az érdekelt szövetségek.