Jobban aligha kezdődhetett volna a Seychelles-szigeteken rendezett junior nyíltvízi úszó világbajnokság – legalábbis eredményesség szempontjából, mert amúgy komoly vihar csapott le a mezőnyre a verseny közepén –: 7.5 kilométeren a fiúk között Kovács-Seres Hunor óriási fölénnyel lett aranyérmes, míg Hartmann Máté nagy csatában behúzta bronzot. A lányoknál Csulák Lia ugyanezen a távon szintén harmadik lett – 5km-en pedig egy-egy 5. és 6. helynek örülhettünk a legfiatalabbak között.

 

Bármennyire is idillinek tűnik Seychelles, a világjárvány miatt két éve tolódó junior vb nyitónapján nem a turisztikai brossúrákból ismert verőfény várta a korosztályos legjobbakat: a szakadó eső miatt három órát csúsztatták a 14-15 esztendősöknek kiírt 5km rajtját. Ez a viadal aztán lement rendben, ugyanakkor a 16-17 évesek 7.5 kilométeres távján indulókra időről időre lecsapott a vihar, az utolsó körön olyan zivatar terítette be a pályát, hogy a versenyzők a következő bóját se nagyon látták saját bevallásuk szerint (az erősödő hullámverés sem segített sokat…) – ennek fényében különösen értékelendő, hogy itt három érmet sikerült nyerniük a mieinknek.

 

A 16 éves, azaz a fiatalabb évjárathoz tartozó Kovács-Seres Hunor semmit sem bízott a véletlenre: a rajt után kilőtt, és gyakorlatilag rajt-cél győzelmet aratott – állandóan 15-20 másodperces előnnyel haladt a mezőny előtt, végül 18-cal győzött (megtörve az amerikai diadalmenetet, elvégre a másik három számot a jenkik vitték el). Az üldözőbolyban ott tempózott a másik indulónk, Hartmann Máté, aki hatalmasat csatázott három másik vetélytárssal, s bár mexikói riválisa, Strelke Delgado egyetlen tizeddel megelőzte, neki sikerült három tizeddel előbb megütnie a panelt a német Schwelder előtt.

 

A hölgyelnél a felnőttek között is bizonyító amerikai Katie Grimes nem sok esélyt hagyott a többieknek, több mint kétperces előnnyel nyert – ugyanakkor a dobogóért folyó harcban Csulák Lia is ott volt, és végül megszerezte a bronzérmet. Igaz, mint Gellért Gábor szövetségi kapitány mondta, ő maga „lábon hordott ki négy infarktust”, miután Liáék a célhoz érve a bója rossz oldalán, a köteleken kívül hajráztak, ám szerencsére még időben észbe kaptak, visszaúsztak (és nem át a kötél alatt, amiért azonnal kizárták volna őket), így végül másodszor is „lejátszották” a finist, amiben Liának a bronz jutott, míg Flück Nóra élete első nemzetközi megmérettetésén a rendkívül értékes 6. helyet szerezte meg.

 

Előtte a legfiatalabbak 5km-es távján szintén értékes helyezéseket szállítottak a legjobb magyarok: Nagy-Selmeczy Bulcsú a fiúk között lett 5., míg Győrffy Lili a lányok között 6. – Kaiser Dominik 10., Rohács Luca pedig 16. lett ugyanitt (az időeredmények alapján persze erősen kétséges, hogy 5 kilométert úsztak a fiatalok, elvégre 48 perc alatt értek be a fiúk például – a budapesti világbajnokságon a német géniusznak, Florian Wellbrocknak 52 perc kellett a tükörsima Lupa-tavon, node nem mindig „hord” megfelelően a GPS…)

 

„Ismét bebizonyosodott, mennyire hasznosak a nyíltvízi edzőtáborok, illetve az, hogy néhányan már a felnőttekkel is tudtak készülni – adott gyorsértékelést Gellért Gábor. – Nagyon büszke vagyok a legfiatalabbakra: a szegedi ob-t leszámítva többüknek ez volt életük első nyíltvízi versenye, ráadásul extrém körülmények között, és az óceán is különösen sós, azaz azt is meg kell köszönnünk a Magyar Úszó Szövetségnek, hogy öt nappal korábban kijöhettünk, így mindenki hozzászokhatott ezekhez a körülményekhez.”

 

Szombaton a legidősebbek, azaz a 18-19 évesek jönnek 10 kilométeren, a fiúknál a felnőttek között is komoly sikereket arató Betlehem Dáviddal, azaz reménykedhetünk a kiváló folytatásban.

 

Nyilatkozatok

 

Kovács-Seres Hunor

„Nem kaptam jó rajtbeosztást, ezért sokat kellett kerülnöm az első egyenesben, sikerült harmadik pozícióra felzárkóznom – aztán nyolcszáz méter után arra gondoltam, én is nyomok egy „betlehemdávidosat”, azaz előre megyek, és aztán ami a csövön kifér. Annyiban én is hasonlítottam Dávidra, hogy rendre elnéztem a bójákat, viszont nekem sikerült nyernem – nem gondoltam volna, hogy ennyivel a többiek előtt tudok bejönni. Nagyon köszönöm a támogatást a klubomnak, edzőimnek és a szüleimnek.”

 

Hartmann Máté

„Viszonylag nehéz verseny volt, mivel minden körben változtak a körülmények, ráadásul nagyon hirtelen. A végén már nagyon nehéz volt, az esőtől alig lehetett látni valamit. Az elején jól el tudtam kezdeni, ott tudtam maradni az élbolyban, s bár az utolsó kör elején picit visszaestem, a hajrára vissza tudtam jönni.”

 

Csulák Lia

„Nagyon örülök az eredménynek, mert a verseny közepén elkezdett esni, vihar volt, de örülök, hogy így is meg tudtam csinálni, meg annak is, hogy a végén végül jó irányba úsztam, és csak a török előzött meg.”

 

A magyar versenyzők helyezései

 

5km (14-15 évesek)

Fiúk: 1. Nathan Szobota (amerikai) 48:50.9… 5. Nagy-Selmeczy Bulcsú 48:57.2… 10. Kaiser Dominik 49:14.7

Lányok: Claire Weinstein (amerikai) 51:52.4… 6. Győrffy Lili 52:54.6… 16. Rohács Luca 53:50.7

 

7.5km (16-17 évesek)

Fiúk: 1. Kovács-Seres Hunor 1:06:02.1… 3. Hartmann Máté 1:06:20.6

Lányok: 1. Katie Grimes (amerikai) 1:22:38.5… 3. Csulák Lia 1:24:58.9… 6. Flück Nóra 1:26:08.9

Hasonló bejegyzések