Kós Hubert a 200m hát címvédőjeként egy „nagyobb jó érdekében” hagyja ki a dohai világbajnokságot. Valós esélyt lát arra, hogyha elindul, ismét világbajnok lenne, azonban edzője, Bob Bowman nem engedte el a versenyre, hiszen az olimpiai felkészülésbe ez nem fér bele. Vajon mennyire bánja Hubi, hogy ki kell hagynia ezt a vb-t?

 

Kós Hubert már több mint egy éve készül Bob Bowmannel az arizonai egyetemen. Tavaly láthattuk ennek eredményét Fukuokában, idén azonban még várni kell arra, hogy Hubi megmutassa magát. Az idei világbajnokság rendhagyó, hiszen még sosem rendeztek vb-t olimpia évében, főleg nem februárban.

 

Kós Hubert azonban nem mondott le könnyű szívvel a vb-ről: „Nagyon nehéz nemet mondani egy ilyen versenyre… Tényleg nehéz úgy edzeni, na meg persze majd úgy nézni az eseményeket, hogy tavaly ott voltam a világbajnokságon, és ráadásul nyertem is. A fókuszban egyértelműen az olimpia van.”

 

„Amikor beszéltünk Bobbal a világbajnokságról, határozottan azt mondta, hogy nem mehetek. Rá lehet hallgatni, hiszen a valaha volt legeredményesebb edző az úszósport történetében, szóval, ha ő azt mondja, hogy nem, akkor nem. Ha ő úgy hiszi, ez visz a jó irányba, akkor biztos a jó irányba haladunk!”

 

Hubi csapattársaival is sokat beszél a világbajnokságról, akik szintén nem utaznak Dohába: „Léon Marchanddal, aki már ötszörös világbajnoknak mondhatja magát, számolgattuk, hogy ő ezen a vb-n akár újabb öt aranyat nyerhetne. De felesleges ezekről beszélgetni, hiszen neki is, mint ahogy nekem, Párizs a fő cél. Nem azon gondolkozom, hogy ha esetleg Dohában vagyok, nyerek egy-két érmet, hanem azon, hogy hogy Párizsban mennyivel jobb tudok lenni így, hogy nem leszek a vb-n, nem esem ki a felkészülésből.”

 

Ha már felkészülés, Hubi kiemelte, hogy idén sokkal előrébb tartanak, mint tavaly január végén: „Tavaly január végén még azt sem tudtam, merre van a fal – nagyon más volt az első szezonom, mint ez a második. Most, hogy már tudom, hogy néz ki egy felkészülési időszak, sokkal jobb. Túléltem a téli alapozási időszakot, decemberben és januárban rettentően nehéz edzéseink voltak – Bohus Ricsi tudna erről mesélni… Azzal, hogy ezt maradéktalanul elvégeztem, sokkal jobban érzem magam a vízben és egy fokkal erősebbnek, mint tavaly. A cél az, hogy az olimpiáig folytassuk ezt a nagyon komoly munkát, aztán meglátjuk, mi történik!”

Hasonló bejegyzések