Ötvenedik esztendeje tartják ma a Környezetvédelem Világnapját, és ezen alkalomból a Magyar Úszó Szövetség büszkén számol be arról, hogy a világ úszó és vizes szövetségei – valamint a magyar sportszövetségek – közül elsőként csatlakozott a „Sports For Nature” vagyis a „Sport a Természetért” kezdeményezéshez.
Az IUCN, vagyis a Természetvédelmi Világszövetség, az UNEP, az ENSZ Környezetvédelmi Programja, a Biológiai Diverzitás Egyezmény Titkársága, vagyis a Secretariat of the Convention on Biological Diversity (CBD) és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által életre hívott kezdeményezés célja, hogy a sportéleten keresztül és annak erejével 2030-ra és azt követően a természet megóvása, helyreállítása és védelme érdekében konkrét lépéseket tegyünk, illetve ilyen lépések megtételére ösztönözzünk mindenkit.
Mindezek alapján a MÚSZ is vállalja, hogy ambiciózus és mérhető intézkedéseket tesz természetünk érdekében, a Sports for Nature (Sport a Természetért) négy alapelvének betartásával:
- A természet védelme, a természeti élőhelyeket és fajokat érintő károk elkerülése;
- Ahol és amikor mód van rá, a természet helyreállítása és megújítása;
- Az ellátási láncok által a természetben okozott károk megértése és ezen kockázatok csökkentése; és
- Edukáció és a természet érdekében pozitív cselekedetekre való ösztönzés a sportéletben és azon túl.
Legelső lépésként hétfőn a MÚSZ irodája mellett felszerelték azt az elektromos töltőt, amelyről a MÚSZ-flotta első, tisztán elektromos meghajtású autója tölthető. A környezettudatos lépések a jövőben még inkább meghatározzák majd mindennapjainkat, egyúttal bízunk benne, hogy a Sports for Nature kezdeményezés tagjaival a különböző sportágak szerelmeseit is az egyre zöldebb gondolkodásra ösztönözhetjük.
A teljesség igénye nélkül íme, néhány sportági szervezet az eddigi aláírók közül:
- Nemzetközi Olimpia Bizottság,
- A 2024-es párizsi Olimpia és Paralimpia Szervező Bizottsága,
- Nemzetközi Asztalitenisz Szövetség (ITTF),
- Ocean Race,
- World Rugby,
- Spanyol Olimpiai Bizottság,
- Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU)
- ill. 2023. június 5-től (a Környezetvédelmi Világnap alkalmából) a Magyar Úszó Szövetség is!
A Sports for Nature eddigi aláíróinak teljes listája itt érhető el: https://iucn.org/our-work/topic/tourism-and-sport/sports-nature/list-sports-nature-signatories
További részletek a Sports for Nature kezdeményezés kapcsán itt.


