MÚSZ Centenáriumi Díj: megnyílt a jelölés

A MÚSZ Centenáriumi Díj célja, hogy elismerésben részesüljenek mindazok, akik tevékenyen részt vesznek a magyar úszó sport fejlődésében, sikereiben, valamint a sportág népszerűsítésében. A díjat kaphatják: – pályafutásukat befejezett sportolók, akik tevékenységükkel továbbra is sokat tesznek az úszó sport sikeréért, fejlődéséért; – sportvezetők, edzők, akik nélkül a versenyzők eredményes szereplése elképzelhetetlen; – akik a hétköznapokban…

HISZEK Benned program kisegyesületeknek

A Sportegyesületek Országos Szövetsége (továbbiakban: SOSZ) az idei évben is meghirdeti a HISZEK Benned Sportprogram II. és a II/B alprogramot. A Programokon keresztül a Honvédelmi Minisztérium Sportért Felelős Államtitkársága a kis-és közepes sportegyesületek utánpótlás bázisának megtartását, vagy növelését kívánja támogatni, valamint az utánpótlásnevelés sportszakmai feladataival összefüggő költségekre nyújt vissza nem térítendő forrást. A Programok támogatási…

MÚSZ-közlemény

A Magyar Úszó Szövetség Fegyelmi Bizottsága 2025. március 06. napján jogerőre emelkedett fegyelmi határozatában megállapította, hogy Takács Imre Zsolt eljárás alá vont sportszakember fegyelmi vétséget követett el, ezért írásbeli megrovás fegyelmi büntetést szabott ki vele szemben.  A Fegyelmi Bizottság megállapította, hogy Takács Imre Zsolt azzal a magatartásával, hogy a mindennapi kommunikációja során versenyzőivel szemben bizalmaskodó,…