Két nap, három uszodaátadó!

Újabb uszodákkal gazdagodott a magyar úszósport: két nap alatt három új létesítményt nyitottak meg – a veszprémi és a soproni komplexum akár nemzetközi viadalok megrendezésére is alkalmas, míg a XI. kerületi tanuszoda elsősorban a legnagyobb budai városrész lakosságát fogja szolgálni.   Wladár Sándor MÚSZ-elnök mindhárom ünnepi eseményen részt vett, mint mondta, „újabb óriási lökést kap…

Kovácshegyi Ferenc állami kitüntetésben részesült!

Bay Béla-díjat kapott Kovácshegyi Ferenc. Az emberi erőforrások minisztere a kiemelkedő edzői tevékenységének, jelentős nevelő-oktató munkájának, valamint életútjának elismeréseként adományozta a díjat az UTE mesteredzőjének.   Kovácshegyi Ferenc nem kevesebb, mint nyolc olimpiai aranyból vette ki a részét (a teljesség igénye nélkül – Darnyi Tamás, Szabó József, Czene Attila, Gyurta Dániel). 1977-ben, Széchy Tamás mellett…