Katinka nyolcadszor is világbajnok

Egy pillanatig sem férhetett kétség ahhoz, hogy Hosszú Katinka folytatja úszótörténelmi sorozatát: 200 vegyesen 2012 ősze, azaz immár 7. éve (!!!) nem tudták legyőzni (sem 50-es medencében, sem 25-ösben, soha, sehol). Most is tökéletesen magabiztos úszással hozta az aranyérmet, amely pályafutása nyolcadik világbajnoki címe, míg ebben a számban zsinórban a negyedik 2013, 2015 és 2017…

Ezüsttel kezdődtek az úszóversenyek Bakuban

Megvan a magyar úszócsapat első érme, amely egyben a magyar küldöttség első ezüstérme is az idei Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EYOF). Nem túlzás azt mondani, ha vegyes, akkor jó eséllyel lesz magyar a dobogón, és így volt ez ma is Bakukban, ahol 400 vegyesen Csulák Lia jól felépített úszással 4:50.50-es idővel csapott célba másodikként. A…

Rasovszky Kristóf ismét a dobogó tetején

Balatonfüred után a Lac St-Jean-ban rendezett Világkupa-viadalon is elsőként ért a célba Rasovszky Kristóf, aki így megerősítette vezető helyét az összetettben. A nők között Olasz Anna ezüstérmet szerzett – nem akármilyen teljesítmény, hiszen a magyarok a versenynap hajnalán érkeztek a helyszínre. Miután Rasovszky Kristóf egyértelmű célja, hogy az idén megnyerje a Világkupa összetett versenyét, ezért…