A 10km két bajnoka, Mihályvári-Farkas Viktória és Rasovszky Kristóf 5km-en is remekelt a nyíltvízi Európa-bajnokságon Stari Gradban, plusz csatlakozott hozzájuk Betlehem Dávid is, így két nap után öt medáliával vezeti a magyar csapat az éremtáblát – igaz, aranyak tekintetében egyenlítettek az olaszok, miután ma ők duplázták le a rövidebbik távot.

Szokás szerint a hölgyek versenyével indult a nap, igaz, csak két magyar vonult fel a pontonra, miután Fábián Betti egy korábbi – a 10km-es versenyben hősiesen viselt – sérülése miatt inkább nem indult el 5km-en. Mihályvári-Farkas Viktória és Juhász Janka nagyot harcolt, a 10km-en győztes Viki sokáig az élen haladt, s bár később visszaesett, a hajrára ismét felpörgött, és egészen káprázatos úszással bejött a második helyre. Szerdához képest helyet cseréltek a dobogón az olasz Ginevra Tadeuccival, aki most elsőként ért a célba. Juhász Janka a 12. helyen zárt.

Mihályvári-Farkas egyébként az arany-ezüst kombóval máris új magyar csúcsot ért el a női szakágban: korábban Kovács Rita 1997-es arany-bronz kollekciója (5 és 25km) volt a legjobb teljesítmény egy adott Eb-n, ezt múlta most felül a Fradi kiválósága. Aki emellett szintén sosem látott történelmi mérföldkő mellett haladt el: korábban csak Risztov Éva tudott a medencében és nyíltvízen is Európa-bajnoki érmet szerezni, igaz, olimpiai bajnokunk ezüstökig jutott mindkét műfajban. Vikinek ugyanakkor máris megvan az arany mindkét viadalon, hiszen a 2022-es római Eb-n 400 vegyesen győzött (1500-on pedig második lett) – a tekintetben az első magyar úszó, akinek ez a páratlan páros összejött (a férfiaknál sem akadt még medencés-nyíltvizes éremszerző eddig).

Szintén páratlan páros Rasovszky Kristófé és Betlehem Dávidé: azok után, hogy 2021-es budapesti Eb-től a párizsi olimpiáig soha, egyetlen alkalommal sem jött össze, hogy mindketten érmet szerezzenek ugyanazon a verseny, a tavaly augusztusi parádé után most megint sikerült a nagy tett. Igaz, az aranyat ezúttal az olasz géniusz, Gregorio Paltrinieri vitte el, de ettől még az ezüst Dávidé lett, Kristófé pedig a bronz, és ezzel mindketten rendkívül elégedettek voltak. Nagyon nagyot ment Kovács-Seres Hunor is: Eb-újoncunk bejött hatodiknak, ami 19 évesen elsőrangú teljesítmény.

Két nap után ugyan az aranycsata 2-2-re áll az olaszokkal, az éremtáblát azonban vezetjük 5 medáliával, ami egészen elsőrangú teljesítmény nyíltvízi csapatunktól. Az pedig különösen az, hogy eddig négyből négy szám eredményhirdetésénél voltunk érdekeltek – korábban még csak a közelében sem jártunk hasonló bravúrnak (tavaly, Belgrádban hétből négy volt az eddigi legjobb arány).

Folytatás a programban most debütáló 3km-es egyenes kieséses sprintszámokkal!

Nyilatkozatok

Mihályvári-Farkas Viktória, 5km, ezüstérem

„Sokkal keményebbnek éreztem a mait, bár nyilván ebben az is benne van, hogy tegnap azért leúsztunk tíz kilométert. Mindenki ment, tolta, úgyhogy most nem igazán sikerült azt a taktika, amit terveztünk, hogy a második körben megszökök, mint Ibizán – na ez abszolút nem jött össze. Sok hibát követtem el most, de elég jól sikerült javítani a végére, ezért tudtam ezüstérmes lenni. Ami jó, hogy a végén már csaknem feladtam, mondván, elment az olasz, meg a spanyol, mindegy, akkor legyen így, plusz beleragadtam egy sorba, szóval az volt bennem, akkor leszek majd akárhányadik. Viszont az edzők integettek, mellettem a spanyol már érezhetően fáradt, plusz észrevettem, hogy valaki mögülem kivágott és próbált feljönni mellém, én meg azt mondtam, hogy na ezt biztos nem, én nem fogok két ember között úszni. Úgyhogy kitörtem onnan, magam mögött hagytam a spanyolt, és hirtelen ez az érzés, hogy otthagytam őket, olyan lökést adott, a szívem olyan hajrára tudott elvinni, amire nem gondoltam volna, hogy képes vagyok.”

Betlehem Dávid, 5km, ezüstérem

„A tegnapi napról szerintem nem kell sokat beszélni, tényleg, mintha ott sem lettem volna, bár legalább tíz másodperccel maradtam le az elsőtől, nem négy perccel… Tudom, nyíltvízi úszóként elég gyenge kifogás, hogy kifagytam, de tényleg ez a helyzet, nem tudok mit csinálni ezzel, olyan szinten merevednek le az izmaim, hogy nem tudok normálisan úszni. Szégyellem, hogy olimpiai érmesként ilyesmiről kell beszélnem, de sajnos ez van. Az öt kilométer más volt, itt nem jön be ez az állapot, örülök, hogy az elején tudtam olyan iramot menni, amivel sokakat leszakítottam. Örülök, hogy így sikerült, és hogy a végén két magyar állt a dobogón.”

Rasovszky Kristóf, 5km, bronzérem

„Hálistennek sikerült megcsinálni mindent, amit előzetesen kigondoltam annak érdekében, hogy öt kilométeren is itt legyek a dobogón. Hét éve nem nyertem érmet egyéniben Eb-n, most mindjárt kettőt is, remélem, a következőkön megint nem kell a csapatversenyig bekkelnem érmek nélkül… Annak nagyon örülök, hogy Dávid is ott van a dobogón és annak is, hogy Hunor bejött az élmezőnyben, azaz ma eléggé kitettünk magunkért. Greggel ma nem tudtunk mit kezdeni, nagyon ment, de végül is a mezőny két legjobb ezerötöse végzett elöl, ami ezen a távon egyáltalán nem meglepő.”

Kovács-Seres Hunor, 5km, 6. helyezett

„Nagyobb elvárásaim voltak magammal szemben tíz kilométeren, mert úgy jöttem ide, hogy jó formában vagyok, megvan az állóképességem. Azért a huszadik hely nem szomorított el, inkább próbáltam a következő versenyszámra fókuszálni, hogy megmutathassam, ami bennem lehet – és úgy érzem, ezzel a hatodik hellyel ez sikerült.

Nyíltvízi Európa-bajnokság, Stari Grad, 2. nap

Férfi 5km: 1. Gregorio Paltrinieri (olasz) 52:05.79, 2. Betlehem Dávid 52:08.07, 3. Rasovszky Kristóf 52:13.57, …6. Kovács-Seres Hunor 52.24.61

Női 5km: 1. Ginevra Taddeucci (olasz) 59:51.95, 2. Mihályvári-Farkas Viktória 59:53.94, …12. Juhász Janka 1:00:21.46

Hasonló bejegyzések